Éles – Potozky László regénye – részlet

 

Este átmasíroztunk a szomszédba, a régi, tágas parasztházban javában állt a bál, a társaság ugyanúgy meg volt gyűrődve, mint a padlón szétdobált sörösdobozok meg csikkek, az egyik cimbora pedig lóháton állított be a házba, és a szerencsétlen állat összeszorított fogai közt pattintotta le az üvegről a kupakot. Ebben a faluban a lányoknak mintha tilos lett volna kanapéra, székre, ne adj` isten, a földre ülni, akár valami nagyra nőtt gumibabák, legtöbbjük a helybéli nehézfiúk ölében kuksolt, hol ennek, hol annak gondoskodtak a taperolnivalóról, mert amíg a jobb kéz a sörösüveget szorongatja vagy a cigivel hadonászik, addig a bal se unhatja el magát, így követelte a belterjesség. Katjet is, alighogy megérkeztünk, megpróbálta lerántani az ölébe egyik kredenchátú, puszit akarok, hugi! épp a bemutatkozás körét futottuk, a kredenchátúnak is kezet nyújtottam, de ő átnézett rajtam és markolta tovább Katje karját, gyere ide,a hétszentségit! s csak akkor engedte el, amikor szinte ordítva másodjára is elismételtem a nevem, ja, bocs, nem vettelek észre, Kuller, szevasz.

Mi itt úgy vagyunk, mint a testvérek, együtt nőttünk fel, gyerekkorunk óta ez megy, nem kell komolyan venni, kérlek, ne akadj ki, olyan, mintha a bátyám lenne, magyarázkodott Katje, miután félrevonultunk az egyik sarokba, és megkérdeztem, mégis ki ez a fasz és mit akar tőle. Nem mertem többé elmozdulni mellőle, csöndben támasztottam a falat és néztem Kullert köldökig kigombolt ingjében meg szétvetett lábaival, még a száját is úgy tartotta, mint egy alfahím. Egyike volt azoknak a ritka kivételeknek, akik a városnál messzebb kúsztak a faluból, bejárta egész Nyugat-Európát, még Franciaországban is ült börtönben. Nem nagyon volt olyan testnyílása, amibe ne dugott volna óvszerekbe csomagolt, diónyi kokaincsomagocskákat, egy kevés síkosító segítségével bárhová könnyen becsusszantak, mígnem egyszer az emésztőrendszerének elege lett a drogcsempészetből, és akkorára puffadt a hasa, hogy állítólag még a bőre is megrepedezett. A halálfélelem fogta meg a kezét és vezette oda a reptéri biztonságiakhoz, hogy térden állva könyörögjön nekik, csináljanak vele, amit akarnak, kattintsák rá a bilincset vagy lőjék fejbe, csak vigyék már végre kórházba. Bő félarasznyi volt a vágás, amin keresztül kipakolták a gyomrát a sebészek, három, hűvösön lehúzott év és egy jókora, fényes heg maradt utána, Erik azonnal rácuppant, amint megpillantotta, négy-ötsörnyi ideig hallgatta a rács mögül hozott sztorikat, aztán indultak kifelé. De a csibék alig pattantak fel a helybéli nehézfiúk öléből, hogy kimenjenek egy kicsit hallgatózni, Erikék már jöttek is vissza, Kullernek, úgy látszik, nem volt kedve sokáig küzdeni a december végi hidegben, először ő lépett be, mintha csak a favécéről, hamarosan pedig érkezett Erik is nagy álpironkodva, valaki adjon már egy cigit, szólt oda az egész társaságnak, megvolt a trófea. Az előszobában maradt a csibékkel és sűrűn fújta a füstöt, igyekezett úgy kikerülni a figyelem középpontjából, hogy minél jobban benne ragadjon, jaj, Tyúkmami, ez kurvára ciki, inkább menjünk most haza, légyszi. 

Venom darabos, hanyag rockercsajszi volt és Katje első unokatestvére, másnapra érkezett a városból, végre került valaki, akivel másról is lehetett beszélgetni, mint hogy milyen hamar elfröccsent szegény Kuller, meg hogy ma estére remélhetőleg összeszedi magát. Ketten súroltuk le a kályhalapot és raktunk tüzet a konyhában, Katjeék ezalatt húst klopfoltak-fűszereztek, majd közösen sütögetni kezdtünk, körbejárt a vörösbor, adtunk belőle a húsnak is. A rosszul szelelő kályha füstje miatt nyitva kellett tartanunk az ajtót, az udvaron a szomszéd tyúkjai járkáltak, ráérősen szedegettek, kapirgáltak, aztán hirtelen hangos kárálással összeszaladtak, és rémülten figyelték a hátsó kert felől közelítő macskát, akit a sülő hús illata vonzott ide. Katje attól fogva, hogy megpillantotta, teljesen kikapcsolt, semmi se érdekelte többé, csak hogy türelmes cuppogással és pisszegéssel odacsalogassa magához, a macska húzódozott egy ideig, de miután jóllakott, megengedte Katjenek, hogy ölbe vegye, és hiába próbált később lemászni, Katje addig babusgatta, amíg ismét dorombolni nem kezdett, lassan ki se látszott a poncsója a sok szőr alól.

Úgy szerette a macskákat, ahogyan önmagát soha, kisiskolás korában engedték meg először az anyjáék, hogy hazavigyen egy pár hetes kandúrt, aranyos kis jószág volt és annyira virgonc, hogy a szemének se volt ideje kékből sárgába váltani. Katjenek évekbe telt, míg kiheverte a szerszámoskamrában történt balesetet, és ismét meg bírt nézni egy almot, ezúttal nőstényt választott és koromfeketét, mert az olyan mágikus, és tényleg, akár egy boszorkány, annyira összenőtt a macskával, kár, hogy az másképp gondolta, és az egyik bagzásnál úgy meglépett, hogy soha nem került elő. Katje azzal vigasztalta magát, biztosan ellopta valaki, arra, hogy az állat genetikusan hűtlen volt hozzá, gondolni se bírt, aztán jött az egyetem, és hiába tette túl magát a másodikon is, nem lett volna, ahol újat tartson, a tulaj nem engedte, be kellett hát érnie a csípőjére felvarrt tetoválással és azzal, hogy a tömbház körül tekergő éhenkórászokat pátyolgatta. Naponta többször adott nekik enni, tejet és szilárdat egyaránt, volt, hogy miattuk szárazon kellett ennem a zabpelyhet vagy csórén a vajas kenyeret, sőt, meg is védte őket, visszhangzott a lakótelep az üvöltözésétől, amit arra a vénemberre zúdított, aki csattanós turhákkal célozgatta az utcán kóricáló macskákat. Pedig abszolút nem kellett félteni őket, még Katje elől is félreszaladtak, ha szemtől szembe találkoztak vele, egyedül a nyíló ablak zaja vonzotta őket, jóformán meg se zörrent az üveg, bújtak is elő a pincéből, és nyávogva lesték, vajon mi fog aláhullani a másodikról.

A banda nagy része szinte semmit se aludt tegnap óta, Kuller segített nekik pörögni, alig léptünk be a házba, elénk is odatolta a markát, gyerünk-gyerünk, vegyétek és szedjétek! Én tőled akarom, másképp nem kell! nyivákolta Erik, na, mondd szépen, hogy ááá, és addig forszírozta, amíg Kuller ímmel-ámmal kitátotta a száját és hagyta, hogy Erik rábiggyessze a nyelvére a tablettát, majd egy gyors smárral lenyalintsa róla. Az apró, síkos bogyók maguktól csusszantak le, a csibék csak azért küldtek utánuk vodkát, hogy jobban üssenek, aztán befurakodtak a szoba közepén partizó tömegbe, vuhúúú, búék! Azt nem vártam meg, hogy Katje akar-e venni vagy sem, gyorsan félrehúztam Kuller mellől, jött utánunk Venom is egy üveg jégert kortyolgatva, de amint visszanéztem, láttam, Kuller, akár egy lefagyott monitor, továbbra is minket bámul rezzenéstelenül, vagy inkább engem, és csak akkor hagyott békén azzal a mindentudó vigyorával, amikor a csibék produkálni kezdték magukat. Először használták, jobban odacsapott náluk a cucc, mint a többieknél, teljesen megfutottak tőle, s talán még inkább megőrültek attól, hogy bőven akadt közönségük, és a hujjogatás is egyre erősödött. A világ legextrémebb brékdenszét adták elő, igazából nem is tánc volt ez, inkább pankráció, veszett hördülésekkel dobálták magukat a padlón, állandóan összegabalyodtak a lábaik, ilyenkor egymás felé rúgtak, először Eriket kapták gyomorba, nemsokára pedig ő trafálta telibe egyik csibetársa arcát, ennek ellenére nem álltak le, fel-felsikítottak, nyerítettek, saját izzadtságukkal törölték fel a port. Katjenek esélye se lett volna leállítani őket, megpróbált legalább mosolyogni, miközben odaszólogattak neki hátulról, jópofák a barátnőid, te tréningezted őket? Hosszan tartott a műsor és volt benne minden, lerohanták Katjet és a mellét-seggét próbálták fogdosni, szeretünk Tyúkmami, ne mondd magad csúnyának, te vagy a legszexibb! aztán fel akartak mászni a lépcsővé változott falon, később pedig babusgatni kezdtek egy porgombolyagot, kicsi mókuska, olyan édi, vigyázz, nehogy összenyomd a fejét, mit csinálsz, hülye picsa, meghalt, bazmeg, megöllek! Ezen a ponton avatkoztak közbe a helybéli fiúk, még mindig kétrét görnyedve a röhögéstől lefogták és szétválasztották őket, Kuller véletlenül Eriket mentette ki a kavarodásból, aki szanaszét karmolt karját azonnal a nyaka köré kulcsolta, és teljes erőbedobással hozzálátott, hogy ismét bepasszírozza a nyelvét a szájába. Kuller elnézően mosolygott, és eltaszította magától Eriket, aztán még egyszer és még egyszer, mígnem a sokadiknál Erik arcáról leszakadt a vigyor, és bömbölve kirohant a házból.

Szépen lassan újra feléledt a buli, a házi készítésű diszkólámpa fényei elborították a szobát. Venom most egy üveg Unicumot bontott meg, a csibék ismét valamelyik helyi bika ölében kornyadoztak, combjaik közül zöld üvegnyakak meredtek elő, fel se fogták, hogy sörtartónak használják őket, de Katje egy szót se szólt hozzájuk többé. Kullerből időközben áradni kezdett a szeretet, odasunnyogott hozzánk és beetetésképp beszélt öt mondatot velem is, csinált egy közös selfie-t hármunkról, maradjon rólad is valami emlék, sógor! majd még tíz ölelkezőset külön Katjevel, de megnőttél, hugi, emlékszem, ekkorka voltál és még úszni se tudtál, nemhogy smárolni. Egyfolytában Katje csípőjén tartotta a kezét, mintha anélkül lehetetlen lenne köztük a kommunikáció, Erik, már amennyire szétszecskált agya engedte, szúrósan nézte őket a kanapéról, én meg azon gondolkoztam, miközben bedobtam a sokadik sör-féldeci kombinációt és rá egy adag pezsgőt, hogy vajon úgy szortyog-e, mint a kocsonya, ha valakinek kitolják a szemét, vagy csak pukkan egyet és szétszakad, akár a rágógumihólyag, és vajon ez még ráfér-e a többi mellé az együtt töltött gyerekkor meg a hugiság-bátyóság számlájára? Aztán szerencsére eszembe jutott Venom, és elég volt odavetnem, hogy nincs sehol, Katjenek máris bevillant az két üveg tömény, ami a kezében járt, rögtön keresni kezdtük, körbejártuk az egész házat, és már azt hittük, valamelyik gyerekkori játszótárs dolgozik rajta a fásszív mögött, amikor a pincelejárat aljában egy fluoreszkáló és csontsovány, keresztre feszített angyalt vettem észre.

Sose gondoltam volna, hogy életet menthet egy kapucnis felsőre vasalt Metallica-lemezborító: Venom a hátán hevert, és habos adagokban adta vissza a gyomorkeserűt, kevésen múlott, hogy ne csak a hajába, de a tüdejébe is jusson belőle. Kicipeltük a levegőre, állni se tudott a lábán, azok, akik az udvaron várták az újévet, két petárda közt röhögtek rajta egy sort és beugattak neki, mi a helyzet, Venom, megártott a reggeli, leetted magad? Hosszú cseppekben nyúlt a nyála, kéne egy törlőkendő, mondta Katje, és elmagyarázta, hol hagyta a szatyrát, bementem a házba, megkerestem, de visszafelé nem siettem, az előszobában futottam bele a csibékbe, még mindig be voltak annyira nyomva, hogy észrevétlenül végighallgathassam Erik hisztijét. Minden harmadik-negyedik szava a Katje volt meg a hozzátoldott jelző, miért kell ezt csinálja, komolyan, két éve volt, azt hittem, rég nem számít az a szilveszter, nem ért annyit az a tetves favágó, hogy miatta legombolja rólam Kullert, pláne, hogy ott van neki az a másik, ugye csajok? Az a másik viszont nem bírta kivárni a folytatást, indultam tovább kifelé, de alig léptem párat az udvar betonjárdáján, ismét meg kellett torpannom: most már hárman álltak ott és úgy, akárha összetartoznának, Venom hányt, Katje a hátát simogatta, Kuller pedig, hiába tűnt el mellőlünk keresés közben, most megint Katjet ölelte, nehogy megfázzon, mintha  nem lenne elég az az óriási dzseki, amit a hátára terített, hogy teljesen eltakarja vele, hogy ki se látsszon a feje a csuklya prémje alól, miközben kitartóan kúrálja Venomot, és még akkor se fordul felém, amikor oda akarom adni neki a törlőkendőt, Kuller veszi el helyette, kösz szépen sógor, ügyes vagy!

Fogalmam sincs, mennyi idő múlva jöttek be és ültek le mellém, csak szesz volt már az agyam helyén, a kanapé szélén kuporogtam és próbáltam azt hinni, nem érdekel és nem idegesít semmi, találtam egy lyukat a nadrágzsebemen, addig piszkáltam, amíg kitágítottam annyira, hogy elérjem a lábam, a tigriscsíkjaimat kapargattam, sok kis kemény domborulat a köröm alatt. Időközben elkezdődött a visszaszámlálás, a hüvelyk és a mutató a combján, pont, mint Ikon, kitört az újév, mindenki koccintott, én is puszi-puszi Katjevel, ivás, hurrá, lényeg, hogy fasza legyen a buli. Négyen szorultunk a kanapén, a hüvelyk és a mutató a combján, pont, mint Ikon, a legszélén kómásan kidőlve Venom, mellette Kuller, majd Katje meg én, kicsit túl sűrűn voltunk, a hüvelyk és a mutató a combján, pont, mint Ikon, nem maradhattunk így sokáig, tudod-e, milyen szar, amikor meghalsz?! ugrottam fel és üvöltöttem Kuller képébe, amikor harmadszor kezdte újra Katje lábán a hétfogást, lássuk, hugi, meddig bírod, pont ugyanazon a helyen, ahová Ikon csúsztatta a kezét pár hónappal azelőtt.

Mintha örvénybe kerültem volna, összemosódtak előttem az arcok és a megdöbbenések, az egésznek a középpontja Kuller szája volt, álltam vele szemben és vártam, mi fog kijönni belőle, a kurvaanyám vagy csak egy egyszerű mivancsicskageci?, ezekre lehetett volna lépni, a nevetésre viszont nem voltam felkészülve, erre az erőltetett, vaskos röhögésre, pedig ez itt az ő terepe volt, azt csinált, amit akart, annak a fejére szart, akinek akart, azt lökött ki, akit akart, úgyhogy tűnés, takarodás, kifelé az ajtón, ne látni Katjet, ne látni senkit, hideg van, hányni kell, de nem, minél messzebb innét, a kapukilincs fagyos, ragad a bőröm, dolgozik a gyomor, loccs, tovább, át az árkon, csípés a torokban, édes a januári levegő, még egyszer, görnyedek és öklendezek, elég, megállni nem, recseg-ropog talpam alatt az út, majd hirtelen megduplázódik hátulról a recsegés-ropogás, menjél vissza Kullerhez, mondom Katjenek, és futni próbálok és magamban könyörgök, hogy ne vegyen komolyan, tiszta hülye vagy, hallom Katje hangját és érzem, ahogy átkarol, hazugság, most viszont jó, hagyom, hogy vigyen, aztán már az ágyban vagyok, az ablakon nézek ki és az utolsó tégláig gyűlölöm ezt a falut, szorítom a körömollót, de a kezem már nem mozdul, mintha olvadna a fém a tenyeremben, meleg, puha, egyedül ez az enyém, egyedül ez, az enyém, az enyém, az enyém.

Másnap a csibék szinte semmire se emlékeztek az estéből, a Kullertól lenyúlt tablettákat is csak a vonaton találták meg egyikük farzsebében, s mivel nem akarták, hogy üresen teljenek a hazaút utolsó órái, bekaptak egyet-egyet. Hamarosan már fel-alá rohangáltak a vagonfolyosón, kerekes bőröndöt húztak maguk után, gyere kutyus, gyere szépen, később pedig lelopkodták a vészfékekről az ólompecséteket, jó lesz fülbevalónak. Ketten maradtunk Katjevel a fülkében, miért hagytad? kérdeztem, Katje meg, hogy mit? hát ezt az egész Kullerfaszságot! mondtam, mire ő, hogy inkább hagyjuk, tényleg ez van kölyökkoruk óta, egyszerűen csak nem akart kínos szituációt meg jelenetet, de én szerencsére bepótoltam. A csibéket alig láttuk, néha-néha elzúgtak a fülkénk előtt a folyosón, hozták a szokásos formájukat, ilyenkor összenéztünk Katjevel, és egy idő után már nem is tudtunk igazán haragudni egymásra. Estefelé értünk haza, pillanatok alatt szétverték a lépcsőház nyugalmát, Katjevel a fürdőbe menekültünk, beálltunk a zuhany alá, próbáltuk kimosni bőrünkből a beleáporodott cigiszagot. Friss volt még a karmolásnyom a tigriscsíkjaimon, csípte, marta a tusfürdő, meddig akarod ezt csinálni? kérdezte Katje, mikor hagyod abba végre? Hosszú, vörös folt volt, helyenként kisebesedett, néztem és nem mondtam semmit, jólesett a gőz, egyre duzzadt és nekifeszült a csempézett falaknak, elszigetelt, elzárt, csak álltunk a kádban, és hallgattuk a csövek szortyogását. Aztán dörömbölésre riadtunk, a csibék verték az ajtót, pisilni kell, hé, meddig ültök bent?! amíg össze nem hugyozzátok magatokat! kiáltotta Katje, és maximumra csavarta a zuhanycsapot.

A lakásba befulladt csendre akkor figyeltünk fel, amikor kiszálltunk a kádból, és törülközni kezdtünk. A csibék a fürdőajtó előtt álltak, meglepetés! ordították. Pupilláik még mindig tágak voltak, egy-egy pirulányi tömör sötétség, fel se fogták, mit tettek. A macska fehér volt, ázott, büdös, és halott, Erik tartotta a kezében, nézd, mit fogtunk neked, Tyéem, ne haragudjál ránk. Katje nézte az élettelenül fityegő lábakat, az oldalra ejtett fejet, majd lassan kinyújtotta a kezét. Eriknek nem volt hosszú a haja, fülig ért csak, Katje mégis úgy belecsimpaszkodott, hogy egyedül nem is tudtam volna leszedni róla, a nagy visibálás és dulakodás közben leesett a testére tekert fürdőlepedő, meztelenül vonszoltam be a szobánkba, lenyomtam az ágyra. Keze még mindig ökölbe szorult, ujjai közt vörösen virítottak Erik tincsei.