Jelige: Nalina – Az utolsó esély

Jelige: Nalina

Az utolsó esély

Soha nem gondolta, hogy egy jól működő kapcsolat, ilyen rossz irányt vehet. Hajlékot adott neki, táplálta és óvta, mégis az fordult most ellene, aki tulajdonképpen mindent neki köszönhetett. Szomorú egy történet ez, de kikívánkozik az író tollából, s bár személyesen is érintett az események alakulásában, megtesz majd mindent, hogy leírása tárgyilagos maradjon.

Nehéz lenne pontosan behatárolni az időt, amikor a történet kezdetét vette. De talán ez nem is olyan fontos. Végső soron úgyis csak az számít, ami még a szereplők előtt áll, s hogy jó vagy kedvezőtlen lesz-e a végkifejlet, kizárólag rajtuk múlik.

De talán ideje is  belefogni a történetbe. 

Jöjjenek hát a szereplők!

Elsőként az, aki életet ad. Elkeseredetten tűri az ellene elkövetett szörnyűségeket, némán viseli növekvő számú sebeit és mindig csak ad, a legtöbbször anélkül, hogy viszonzást várna érte cserébe. Figyelmeztetései ezidáig reakció nélkül maradtak, nem veszik őt komolyan. Pedig minden jósága ellenére az ő türelme is véges. A forrásai nem kiapadhatatlanok, s hathatós támogatás nélkül élete megjósolhatatlan mértékben, visszafordíthatatlanul rövidül.

És itt van a másik szereplő is, aki életeket vesz el. Egy bírósági tárgyaláson a közvélemény fennhangon tiltakozna kegyetlenségeiért, pusztító magatartásáért és nemtörődömségéért.

Tekintve azonban, hogy az áldozatai nem emberi lények, csökken az ellene szót emelők száma. Mert egészen más a megítélés, ha növényekről és állatokról van szó. Ártatlan állatokról, kiknek léte nem korlátozza az ember lehetőségeit. És növényekről, amik egyéb áldásos tulajdonságaik mellett oxigént termelve szűrik a levegőt. Azt a levegőt, amit maga az ember áraszt el káros és szennyező anyagokkal.

Mert ilyen az ember. A saját kényelmével törődik. A szélhez és vízhez hasonló megújuló források erejét lebecsüli, s ehelyett korlátlanul pazarolja a nem megújuló, véges készleteket. Kizsákmányolja a természetet; kérdezés nélkül veszi el azt, amiről úgy hiszi, szüksége van rá. 
Nem vigyáz arra a levegőre, amit ő is nap mint nap beszív. Nem óvja a vizeket, pedig igénybe veszi őket mindennapi céljaira. 

Agyonreklámozott mérgeket használ a takarításhoz és tisztálkodáshoz, nem törődve azzal, milyen károkat okoz az élővizek és a környező természeti világ flórájában és faunájában. Végeláthatatlan a bűnök lajstroma. 

S miközben az ember tovább növeli gaztettei számát, észre sem veszi a Föld szenvedéseit.
Minden megváltozik körülötte, s ő csak legyint, vagy fel sem tűnik neki. A figyelmeztető jelek; az éghajlat tapasztalható változásai, az évszakok eltűnése, a súlyos földrengések, árvizek és vulkánkitörések kiheverhető csapások számára, amik után az élet pontosan ugyanúgy folytatódik, mint a megtörténtük előtt. 

Növény- és állatfajok jutnak a végső kipusztulás szélére, de eltűnésük egy megszokott tény csupán.
Szenved a Föld, az ember már minden létező bűnt elkövetett, de a saját bírósági tárgyalásán sem vallaná be azokat. Nincs az a megfélemlítő erő, ami hatni képes rá. Ami változtatásra, fenntartható magatartásra ösztönözné. 

Talán ha tudná, ha elhinné, hogy annak a jövője múlik rajta, akit a nagyfokú önzésen túl, mindenkinél jobban szeret. Ha tisztában lenne azzal, hogy minden egyes nap, amit elvesz a Föld életéből, gyermekei, unokái, dédunokái élettartamát rövidíti. Ha értené, hogy a mérgek, amikkel ma gátlástalanul szennyezi a környezetet, leszármazottai egészségét is veszélyeztetik. Ha felfogná, hogy az óra megállás nélkül ketyeg, s emiatt nem ér rá holnap cselekedni. Csak a ma tettei számítanak, ezek döntenek végső soron a bolygó sorsáról. 

A döntést az embernek kell meghoznia. Voksolhat a változtatás mellett és élvezheti tovább a kék bolygó áldásait, vagy maradhat a Föld pusztulása felé száguldó gyorsvonaton, s helyet foglalhat maga mellett mindazoknak is, akiknek egyébként nem ilyen sorsot szánna. 

Nincs könnyű dolga az írónak. Története a jelen pillanatban játszódik. Nem zárult még le.

A két szereplőt alaposan megismerhette a figyelmes olvasó, a kérdés végső soron az, kíván-e azonosulni velük. A mély empátiával rendelkező olvasó talán sajnálja egyiket, megveti a másikat, de az, aki valóban megérti a történet mondanivalóját, az érzésen túlmutatva, lépéseket tesz, s csatlakozik a bolygóvédő kevesekhez.

Ez a választás a jövő felé mutat, minden más döntés visszaültet a szakadék felé rohanó vonatra. A döntés joga az olvasóé... Az emberé... Mindannyiunké...