A doktor bácsi – Jenei Gyula verse
Jenei Gyula
A doktor bácsi
a doktor bácsi áldott ember. aranykeretes lennon-
szemüveget hord, a haja meg olyan, mint
jimmy hendrixnek. csak szőkésbarna. meg is szólják
majd érte, ami tulajdonképpen természetes
akkoriban egy kisvárosban. de jó orvos hírében áll,
s az feledteti hippis kinézetét. pofaszakálla is
lesz, a szemei meg kékek, ha ugyan jól emlékszem
annyi idő múlva, mikor ezt a verset írom. mert
mindössze pár évig marad a településen. hogy ő
akar menni máshová, vagy mégsem fogadja be a hely,
nem tudom, hisz gyerek leszek, amikor elköltözik,
ám azért ő marad, akire a kis beteg évtizedek múlva,
mint a jó doktor bácsira visszaemlékszik. akkor
már napok óta ágyban fekszem, vagy lehet, hogy
nem is annyira régen, csak a láz makacskodik
a szokásosnál jobban, s apámék kihívják. olyan
jó lenne azt írni: fogasra akasztott kabátjának
prémét szelíden prémezi homály, de nyár
lesz, napsütéses, meleg, én meg lázasan
rohadok a dunna alatt. mondjuk, az összes tollat
a lábamhoz mozgom, úgyhogy csak a ciha takar.
nem akar lejjebb menni a hő. lehetek majd
úgy tíz- vagy tizenkét éves. olvasni sem lesz
kedvem, erőm. bágyaszt a láz, s tompítja még
a halálfélelmet is, bár azt teljesen elűzni úgysem
tudja. és akkor megérkezik ő. fölém hajol.
bozontos haj, biztatón villanó szemüveg.
a sztetoszkóp hűvös, megborzongok, de az már
jó borzongás lesz. lehet, sovány bordáimon is kopog
kicsit a doktor bácsi ujja, arra később már
nem emlékszem. csak ahogy az injekciót készíti:
fölszívja a fecskendőbe a folyadékot, s a fény felé
tartva kiprésel egy-két bágyadt csöppet a tűből.
nem tudom, a szérum gyógyít-e inkább, vagy
a doktor bácsiból áradó nyugalom, viszont rögtön
jobban érzem magam. nagyanyám szóvá is teszi,
miközben áthúzza az ágyneműn az agyonizzadt
huzatot. talán enni kérek, talán olvasni kezdek
majd, talán töprengek kicsit az élet és a halál
közhelyein, talán lenon-szemüveges jimmy
hendrixemre is gondolok, de arról nem képzelgek,
hogy színházba tér vagy csöndbe vacsorál.
az csak később jut eszembe a szegény
kisgyermekről, amikor majd ezt a verset. igaz, akkor
nem színház, nem is otthoni vacsora, hanem
menzai ebéd közegében látom az orvost:
egy általános iskola vagy egy téesz étkezdéjében.
(A verset Trophime Bigot festményének részletével illusztráltuk.)
