Fotó: Nagy Zágon, a Katona József Színház előadásából. (A színház engedélyével.)

 

Márton László

Műfordítói levelek Schilling Árpádhoz

 

Márton László a Katona József Színház felkérésére készítette el a Faust második részének fordítását. Az előadás rendezőjével, Schilling Árpáddal folytatott levelezése által betekinthetünk mind a műfordítói, mind a színházi kulisszák világba. A levelek közlésével erre a rendkívül izgalmas utazásra hívjuk az olvasót, Márton László kommentárjaival és Faust-részletekkel gazdagítva.

  

Két évvel ezelőtt keresett meg Schilling Árpád, mondván, hogy meg akarja rendezni a Katona József Színházban a Faust mindkét részét, méghozzá az én fordításomban. Az első részt még az 1990-es évek elején lefordítottam. A második résznek, legalábbis a rövidített színházi változatnak 2014 végéig kellett elkészülnie, hogy Schilling végigelemezhesse a jeleneteket, még a próbafolyamat kezdete előtt. Miután elolvastam némi szakirodalmat, és újraolvastam magát a művet, arra a belátásra jutottam, hogy a 2. felvonással kell kezdenem a fordítást, mert a rejtélyes utalásokkal teli, túlzsúfolt és terjengős 1. felvonással a munka kezdetén elakadnék, vagy nehezen jönnék lendületbe. Viszont a 2. felvonás közvetlenül kapcsolódik a már lefordított első részhez. Utóbb derült ki, hogy Schilling – tőlem függetlenül – úgy döntött, hogy a második rész színpadra állításakor a teljes első felvonást elhagyja, így tehát annak lefordítása nem sürgős, maradhat a legvégére.

Tavaly május elején jutottam a munkával odáig, hogy az első részleteket megmutathattam Schillingnek. Minden epizódhoz írtam egy kísérőlevelet, amelyben röviden összefoglaltam a szövegrész általam fontosnak tartott jellegzetességeit. Árpádtól még régebben megkérdeztem, mit szólna a levelek közzétételéhez; ő az ötletet örömmel fogadta. Az alábbiakban ezek a levelek olvashatók.

M. L.

 

Kedves Árpád,

remélem, jól haladsz a munkáddal. Most küldök Neked egy kis szövegmintát a Faust 2. részéből, a 2. felvonás első jelenetét. Szeretném, ha látnád, hogyan képzelem a mű színpadi hangvételét. Azért kezdtem itt (és nem az 1. felvonással) a fordítást, mert itt van közvetlen kapcsolódás az 1. részhez, és itt jól látható az avítt professzoros szarháziság és a feltörekvő ifjonti idealista szemétség összeütközésének színpadi hozadéka.

Barátsággal

Laci

***

Május vége felé egyszerre csak elakadtam. Képtelen voltam előrejutni az addig lendületesen haladó fordítással, még mindig a „Klasszikus Walpurgis-éj” sűrűjében. Egyszerre csak rájöttem, mi okozza a nehézséget: Goethe időnként hangot vált, és (hol vicces, hol komoly) stílusimitációkat alkalmaz. Pályakezdő koromban sokat foglalkoztam német barokk költészettel, így Goethe barokk stílusparódiáit, köztük a Harsdörffer-utánzatot azonnal észrevettem a szövegben. Nekiálltam, néhány óra alatt lefordítottam. Közben sűrűn gondoltam Csokonaira és a debreceni manierista diákköltészetre. Utána már könnyű volt boldogulnom az antik mitológia sziklásabb jeleneteivel. Na jó, nem volt könnyű, de nem is lehetetlen.

Johann Georg Harsdörffer (1607–1658) virtuóz formaművész volt, Goethe a lírájában is átvette és továbbfejlesztette számos metrikai leleményét.

A Telkhinek kórusa bekerült az előadásba, kisfiúk éneklik.

(2014. június 7.)

 

Kedves Árpád,

most egy kicsit előreszaladtam. Van egy rövid, de kurvára nehéz részlet, a Telkhinek kórusa. Ezt muszáj volt megcsinálni, mert a két filozófus, Thalés és Anaxagoras vitája innen olvasandó, legalábbis fordítói szemszögből.

Itt Goethe megint csak nem a saját hangján szólal meg, hanem a német mesterkedő barokk lírát utánozza, azt a mitologikus idillt, amelyet Harsdörffer, Klaj és Birken (a „Pegnitizi Pásztor- és Virágrend” költői köre) fejlesztett ki. Magyarul ezt leginkább Csokonai és a magyar rokokó költészet felidézésével lehet visszaadni. Az akcentuáló daktilikus sorokból csonkolt párrímes hexametereket csináltam. Ennek amolyan XVIII. századi hangulata van.

Nem tudom, hogy a Telkhin-kórusnak van-e dramaturgiai jelentősége, ezt majd Te fogod eldönteni. (A telkhinek képviselik a Nap princípiumát a Hold védnöksége alatt zajló buliban.) Azt látom, fordítóként, hogy látványosan megváltozik a szöveg működése (poétikája, belső feszültsége), amikor Goethe stílusparódiát vagy pastiche-t csinál, és ennek nyilván vannak színpadi konzekvenciái is.

Barátsággal

Laci

***