Ugrás a tartalomra

 

„Akik a történelmet alulnézetből figyelik, sosem látják egyben az egészet”

Gitárkísérettel is megszólaltak Szokolay Zoltán és Vesztergom Andrea versei az Írók Boltjában, az Irodalmi Jelen délutánján. A Bottal a fövenyre és a Szünet a semmiben című köteteket mutattuk be.

 

Szokolay Zoltán és Vesztergom Andrea állandó szerzői az Irodalmi Jelennek, a Könyvhét szombati napján versesköteteiket mutatta be a folyóirat, melyek az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában jelentek meg. Böszörményi Zoltán köszöntője után a délutánt Németh Viktor gitárjátéka nyitotta. A zenész Szokolay Zoltán Agy című költeményét adta elő saját megzenésítésében. Gitár gitárnak adta a szót: Dévai Nagy Kamilla Vesztergom Andrea verseinek szavaiból írt montázst, és ezt játszotta el hangszerén. „Érzékeny, női versek” Vesztergom szövegei – jellemezte a költeményeket az előadó –, melyeket mégis férfierővel alkottak meg. Komjáthy Andrea előadásában aztán „prózában” is elhangzott néhány Vesztergom-vers, ezek kivétel nélkül nagy elődöket idéztek meg. A válasz angyala Sárközi Márta emlékére íródott, a Láthatatlanul Rab Zsuzsához szólt, a Vendég, idegen Czóbel Minka emlékét elevenítette föl. 

Böszörményi Zoltán azzal egészítette ki a verses-zenés ízelítőt Vesztergom költészetéből: a szerző lírája ennél valójában sokkal gazdagabb, a szivárvány sokkal több árnyalata játszik benne. Az elődöknek állított emlék érzelmes utazás a múltba, ám Vesztergom izgalmasabb költő. Modern verseit, melyben a mai ember vívódásai jelennek meg, remek formakezelés, hibátlan rímek jellemzik. Szinte kicsordul a gondolatiság soraiból, ahogy például az előadásban is megszólaltatott „ráncos bőrű félelmet” ábrázolja. Magától értetődő egyszerűséggel fogalmaz, ettől hagynak olyan mély nyomot olvasóikban ezek a versek. Dévai Nagy Kamilla búcsúzóul a költő Ezer mese fogant című művét pengette el. 

Szokolay Zoltán méltatását dr. Tenke Sándor egyetemi tanártól hallgathattuk meg, aki azzal vezette be laudációját: egy kanonizált irodalmárnak kellene itt állnia és beszélnie Szokolay költészetéről. Ő maga a kilencvenes években ismerte meg későbbi barátját, aki a falujukban dolgozott jegyzőként. Szokolay A fű majd újra nő című kötete kapcsán kezdtek levelezni, „később már nemcsak a versei, de a sorsa is izgatott” – fogalmazott Tenke Sándor. Ha a hozzáértő ítészek vennék a fáradtságot, belátnák, hogy Szokolay költészetének az élvonalban a helye – hívta föl a figyelmet Tenke. Hiszen a forma nála könnyed eszköz, metaforái a klasszikusokéval vetekednek, és úgy csupaszítja le mondanivalóját, mint Pilinszky János. A Régi ház című verse Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú… című költeményét idézi meg, ahogyan a „Gyalogösvényt tapostam a senki földjén” sora is. 

Normális dolog az, tette fel a kérdést Tenke Sándor, hogy aki négy évtizede nem versfaragó, hanem igazi költő, azt nem tekintik annak? Tizenkilenc évesen már a Kortárs, az ÉS, majd a Látóhatár közölték. S aztán negyven évig egyetlen antológiába sem kerülhetett be, mert a hivatalos irodalmi körök „leírták”. Mint Čapek okmányokat vesztett kisembere, aki gyakorlatilag nem is létezik – jellemezte Szokolay kirekesztettségét méltatója. Ám akik a történelmet alulnézetből figyelik és művelik, sosem látják egyben az egészet – emlékeztetett az előadó, mielőtt rátért a kötet méltatására.

E válogatásnak íve van: a múltból indul, és a múltba hull a horizonton – mondta a kötetről Tenke Sándor. Gyönyörű és felemelő sorai a hazaszeretetről vagy az édesanyjáról pátoszmentesek. Istenes versei perlekedők, mint Adyé, és Isten tenyerébe simulók, mint Csorba Győzőé. Szokolay Zoltán költészetét pontos emberismeret, helytálló társadalomkritika jellemzi. Egy interjúban elmondta, kiket tekint mesterének, és sok más költő mellett felsorolta Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Domokost, Weöres Sándort, Lator Lászlót, Buda Ferencet. Ars poeticája a csakazértis, a hit, hogy a versek által változnak az emberek. Tenke Sándor egyszerre elkeseredett és bizakodó búcsújában arra hívta fel a figyelmet: a költőt ismét elbocsátották egy munkahelyről, miután fény derült múltjára, de csak akad a művészvilágban valaki, aki megbecsüli Szokolay Zoltán költészete mellett a munkáját is. 

A költő Későn című versét olvasta fel, amelyet, mint elmondta, a Jelenkorban közöltek volna huszonhárom éves korában, ám végül két sora miatt kicenzúrázták. „Azért hozom elő – fogalmazott Szokolay –, hogy példája legyen: nem a megbélyegzéssel kezdődött a kirekesztésem.” A Későn után meghallgathattuk a már idézett A régi házat is, valamint a Fekete dobozt, az Őrlángot és a Ketten című verset. A kötetek megjelenését megünneplendő, az Irodalmi Jelen egy kis borozásra látta vendégül a szerzőket és a közönséget.

 

 Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.