Nem a ruha eszi az embert – állítottam humorgyűjteményem első részében (Concord Media Jelen, 2014). Most, a második kötet születésekor ismét a lakmározás területére tévedtem, amikor a középkor gáncstalan lovagjait csak a kipukkanás veszélye fenyegeti, torna helyett a torta, persze csak egy Walter Scott paródiában.

Álmos biztos nem lett volna, ha részt vesz az Irodalmi Jelen januári lapszámbemutatóján: annyiféleképp idézték meg a költők Arany Jánost, hogy csak úgy sziporkáztak az ötletes és lírai megoldások. Böszörményi Zoltán és Varga Melinda műsorvezetése mellett még sok személyes történet is előkerült a felolvasóktól.

Az idők erkölcse bűzlik,
Az emberen nincs már szűz lik;
Ledér klubokban tesped:
Mindene csupa testnedv.

Az Irodalmi Jelen rendhagyó lapszámbemutatójára szeptember 29-én este nyolc órától kerül sor a Nyitott Műhelyben.

A huszadik század huszonkilencedik
évébe ugorjunk, Nagygalambfalvára,
vessünk egy pillantást a vén támpilléres
református templom déli kapujára.
Keresztelni vittek akkor egy kisdedet,
aki nem nyitotta versre még a száját,
elpityerdülésre sem fogott ihletet,
csak nézte az ajtó mintás kazettáját.
Íme a képeslap, megtalálja bárhol,
ki más a címzettje, mint Kányádi Sándor.

„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem hogy íveljen” – idézi Pilinszky János szállóigévé lett mondását Szokolay Zoltán, aki Nádasdy Ádám legújabb verskötetére is találónak érzi ezt a megállapítást.

Hosszú évek hallgatása után, 2013 februárjában az Irodalmi Jelen közölte verseit. Azóta rendszeresen publikál folyóiratunkban.

Milyen levelet írna a Jézuskának/Angyalnak a kortárs szerző, milyen könyveket ajánlana háziolvasmányként, illetve karácsonyi ajándékként azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik eltávolodtak az irodalomtól – lapunk szerzői válaszolnak ünnepi körkérdéseinkre.

Szokolay Zoltánnal az Irodalmi Jelen költészeti díj apropóján beszélgettünk költői pályája fontosabb állomásairól, Bottal a fövenyre című verseskötetéről, erdélyi kötődéséről, Szilágyi Domokosról és Lászlóffy Aladárról. Interjúnkkal köszöntjük a hatvanéves költőt, Isten éltesse sokáig!

Soha semmi nincs megtorolva,
csak megbocsátva, megbocsátva.
Csend van. Telihold vörös fénye.

Az idei Könyvhéten is megrendeztük az Irodalmi Jelen díjátadóját, ahol vers, próza és esszé kategóriában vehették át a tavalyi év legjobbnak ítélt szerzői az elismeréseket. A baráti hangulatú díjátadó ezúttal nemcsak az irodalmi élet viharai, de a valóságos felhőszakadás elől is menedéket adott.

A szerelem
óvatosan lép a házba,
idegen férfi sötét bútorai közé,
látszik, hogy nem ismeri a járást,
hosszú hajával takarja hátán a szárnycsonkokat,
fehér bőrpántos szandálját kezébe véve,
mezítláb halad a márványlapokon

Aztán lezuhant.
Arccal a kőre.
Sötétpiros vonalakat
szárított feketévé a Nap.

Gitárkísérettel is megszólaltak Szokolay Zoltán és Vesztergom Andrea versei az Írók Boltjában, az Irodalmi Jelen délutánján. A Bottal a fövenyre és a Szünet a semmiben című köteteket mutattuk be.

A férfi már négy napja éhezett, szomjazott
a szétlőtt ház romjai alatt,
mielőtt ráleltek és kivégezték volna.

1986-ban önkéntesen kivonult az irodalomból, majd szándéka ellenére sem sikerült visszakerülnie a „belső körbe”. Zsarolással beszervezték, ügynökként kollégáiról kellett jelentenie. 1990 és 1992 között országgyűlési képviselő volt, 2012-ben több mint húsz év hallgatás után jelent meg verseskötete. Szokolay Zoltánnal beszélgettünk.

Nincs több jel.
Adásszünet.
A vers itt megszakad.