Valaki követ engem…
Az a nő, aki eszik, és mégsem hízik, minden bizonnyal varázsló, született zsírégető-kuruzsló, boszorkány a javából; minden bizonnyal máglyán égették volna el hajdanán az inkvizítorok. Ez a képesség a nők túlnyomó részénél, ha kezdetben föltűnik is, sajnos tiszavirág-életű, s a húszas évek közepén túl Damoklész-kardként lebeg fölöttünk egy-egy bőségesebb vacsora következménye.
Keserű szívvel emlékszem vissza, hogy gyerek- és ifjúkorom egyik kedvenc étele a sültkrumpli volt, ahogy tájainkon szokás nevezni: a szalmapityóka. Aztán később középiskolában, egyetemen, amikor még a konyhaművészetnek nem igazán voltam a mestere – mi tagadás, akkoriban nem igazán foglalkoztatott, hogy a főzés terén különösebb jártasságra tegyek szert – az otthonról hátizsákkal fölcipelt székely pityóka életmentő volt. A szalmapityóka házi sajttal, úri időkben szintén hazai zsákmánnyal, füstölt kolbásszal mennyei diákeledel. A házibulik főfogásaként is gyakran szerepelt. Pityókát hámozni nem nagy kunszt, ehhez még a fiúk is értettek.
Ugyanígy összeszorul a szívem, amikor a nyári fesztiválok, táborok, hegyvidéki kirándulások ínyencségére gondolok: a zsíros kenyérre vöröshagymával, paprikával.
Akkoriban meg sem fordult a fejemben, hogy eme két gyilkos és roppant finom ételnek vajon mennyi lehet a tápértéke. A kalóriatáblázat ismeretlen fogalom volt a korombeli hölgyek számára, a napi sportolás meg kimerült abban, hogy ha nem volt pénzünk taxira, szépen hazagyalogoltunk a belvárosból a városszéli albérletbe. Fél- vagy háromnegyed óra alatt nemcsak a plusz kilók apadtak le, hanem a mámor is kiszállt a fejből, a cigifüstös ruha kiszellőzött, másnap lehetett fejfájásmentesen kezdeni a napot, egyetemre menni, könyvtárazni, olvasni.
Ám ahogy telnek-múlnak az évek, a test megmakacsolja magát, és kétségkívül gyorsabban kezd öregedni, mint az elme. Bemondja az unalmast a zsírégető konyha, takaréklángra állnak a szénhidrátmotorok, és a szervezet valami furcsa okból úgy gondolja, tartalékolni kell. Először csak a hasra, majd a combokra, aztán a fenékre, karokra, majd nyakra, végül, ami a legborzasztóbb, a fizimiskára pakol, hogy legyen olyan kerek fejünk, mint egy szép piros nyári alma, mint az augusztusi, jól megérett dinnye. S mert, ahogy a régi közmondás tartja, minden kárban van valami haszon, a keblekre is rakodik némi tartalék, aminek a kismellű hölgyek fölöttébb örülnek, a többieknek azonban csak bosszúság, mert lehet a fehérneműkészletet is lecserélni.
Huszonöt felett óvatosabbak leszünk, igyekszünk hat után nem vacsorázni, kerüljük az édességeket, a szénhidrátokat, a tésztás ételeket, a spagettik, pizzafélék, csokik, sütemények háttérbe szorulnak, és csak néhanapján, ünnepnapokon esünk bűnbe. A szalmapityókát még az emlékeinkből is kitöröljük, a zsíros kenyér a feledés homályába vész, a finom, habzó aranyszínű kesernyés sört pedig felváltja valami hitvány fehérbor. Tornatermek neonfényeiben emberpróbáló akrobatagyakorlatokkal tartjuk kondiban a testünk, gyalogolunk, kocogunk, kerékpárra pattanunk.
De hát az ember nem arra van teremtve, hogy folyton salátán éljen! A kitartásnak, a szépségért, a csinos vonalakért vívott harcnak is van határa, s nincs az a vasakarat, amely egyszer meg ne törne. Mint egy igazi hedonista, fittyet hányva az egészséges életmódra, kalóriatáblázatokra, fitneszguruk tanácsaira, este kilenc óra magasságában úgy döntök, felhívom a pizzafutárt. Lesz, ami lesz, még ha Schobert Norbik potyognak is az égből, én biza rendelek magamnak egy ízletes, minden jóval tele pizzát. S miután jól bevacsoráztam, megiszom az óvatosság kedvéért csak egy pohár, és nem több sört.
Dolgom végeztével leülök a számítógép elé, megkukkantom, milyen levél érkezett, mialatt a földi gyönyöröknek éltem, simogatom a hasam, hát, ez igazán jó nap volt. Aztán megnézem a virtuális faluban, milyen pletykák terjengnek, mert itt aztán mindent megtalál az ember a bulvártól a szépirodalomig, önarcképeket, tájképeket, kutya-macska s egyéb háziállat portrékat, magánnaplót, politikai hőbörgéseket jobbról és balról és a többi és a többi. Egyszercsak a virtuális arckönyv sarkában, mint valami végzetes égi jel, felugrik egy reklámablak: 90 napos diéta fogyni vágyóknak! Határozott, gyilkos ikszeléssel eltüntetem az ablakot. Kikapcsolom a számítógépet, s annak tudatában, hogy holnap reggel dupla annyi kilométert kell leizzadni a futógépen, elalszom. Álmomban zsírmanók táncolnak körül. Csuromvizes a lepedő alattam, hajnalban felriadok, cigarettára kell gyújtanom, behunyom a szemem, s máris ott pattognak előttem azok az átkozott zsírmanók.
A reggeli kávé mellett, még mielőtt kalóriagyilkolásra készülnék, felnyitom a laptopot, rákapcsolódom a hálóra, az e-mailüzenetek elolvasása után újból a virtuális faluba tévedek, lássuk, történte-e valami, robbant-e szimbolikus vagy átvitt értelemben valahol bomba. Alig kezdek el görgetni, újra feltűnik a sarokban: kilencven napos diéta fogyni vágyóknak. A teremburáját! Hát ez mindennek a teteje! Azt hiszem, valaki követ engem… A virtuális falu kamerát tett a hűtőszekrényem fölé. Valahányszor megnyikordul az ajtó, hahotázó kacifejek formájában rejtjeleket küld a kamera Zuckerbergnek, hogy ha-ha-ha, ez a nőszemély már megint jól bevacsorázott. Sőt, reggel sem tudta türtőztetni magát! Rá se rántva arra, hogy a házikenyérben sokkal több gyilkoskalória bujkál, mint a szárazkorpára emlékeztető teljes kiőrlésűben, két szelettel is megdézsmált, egyiket zakuszkával kente meg, a másikat meg galád módon eperlekvárral és vajjal ízesítette. A kávéba két kanál cukrot és tejszínt is tett. Legyen szíves megbüntetni a virtuális ostorával, s addig mutogatni neki különböző fogyókúrás recepteket, míg észhez nem tér. Vegye tudomásul végre, hogy az a nő, aki eszik, és nem hízik, boszorkány, nem evilági lény.
Most már biztosan tudom, valaki követ engem… Mindennap félve lépek be a virtuális faluba, fogyókúrás receptektől, diétáktól rettegek, álmomban felüléseket csinálok, mert ha nem, jönnek a zsírmanók, és ördögi táncba kezdenek. A salátakészítésben pedig olyan szakértelemre tettem szert, hogy nyugodt szívvel benevezhetnék valamelyik "salátafőző" bajnokságra, biztosan megnyerném.
