Nagy Zopán: Látens, No. II. – Nyolcadik rész.
Nagy Zopán
Látens, No. II. – Nyolcadik rész
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések)
Az állatkertben megerőszakolt lány balladáját (most) egy kengurukórus adja elő két (ír-fanszőrzetű) Orángután kíséretével… Kontrapunkt. Taktus. Kontra-kontrapunkt… Ó, napszítta, hirtelen-mahagónivörös „fanok”! Korán gután-mutáló fürtök, csimbókok és pihék. Ó, orang-után irigy mutánsok…
------------ ----- -------------- -- ------------- ------ - - - ------------ ------------- --- ----------
A Megbukott Dicsőség Trónusán, most: Valaki megrázza bomlott sörényét. Anyák siratják leányaikat (elvesztett önmagukat), miközben a szélviharban jajgatás kén-könnyei, téboly hörgései és sistergő tűz-csápok lobognak-áramlanak a végbelek, a gyomrok, a mellkasok és a fejek millió kis hasadékain befelé, avagy: a Nagy Hiány nyirkosan táguló-szűkülő, szerteszórt résein bekúszva hatnak, hatolnak egyre beljebb és beljebb…
A napokba, esztendőkbe befészkelt hét bolygó is morog, mocorog, borzongatóan nyikorog, és különös mássalhangzókkal (érthetetlenül, kánonban) dadog valamit: hatalomról, gazdagságról, életről, bölcsességről, békéről, kegyelemről és szaporodásról. (Bét, gimel, dalet, pé, res, tav, kaf*.)
Egy visszatérő jelenés: a jelen állandósult körben-helyben járásaként, itt nyílik meg éppen. A kazárok (többek között) az Álom és a Só kultuszának is hódolnak. A számokat a só fajtáiról, a kazár ábécé betűit pedig a sózható ételekről nevezték el. Ó, *hétféle só… „Egyedül Isten sós pillantásától nem öregszik az ember.” – A kazárok egyébként úgy tartják, hogy a pillantástól öregszünk, mind a saját testünkre vetett tulajdon pillantásunktól, mind az idegen pillantásoktól, mert ezek a legkülönbözőbb (szenvedélyekből, gyűlölködésből, szándékokból és sóvárgásból keletkezett) gyilkos szerszámokkal sebzik és hasogatják a testet… „A kazár fohász a sírás, a könnyek ugyanis isteni eredetűek, mivel – akár kagyló a gyöngyöt – mindig tartalmaznak egy kevés sót.”
A fehérségen a Kazár szótárban áttetszik az isteni igazság és név (Ádám Kadmon – a kétnemű ős-örök). Az igazság áttetsző és észrevehetetlen, a hazugság pedig átláthatatlan, nem engedi át sem a fényt, sem a pillantást. Van egy harmadik is, ahol a két dolog egybevegyül, és ez a leggyakoribb… A fekete betűk szeplői pedig azok a helyek, ahol pillantásunk nem hatol mélyebbre a felszínnél.
Ám, a Kazár szótár (még vagy már) csupán a rendezetlen betűk, nevek és álnevek halmaza… – Milorad Pavić nyomán.
*
Monológok:
1. A meta-flörtöléstől – a bírósági tárgyalásokig…
2. A tájmisztikától (Hokusai-esszén át) a fakír etikáig…
3. A kokain-csempészettől (a szifilisz-fóbián át) a panteista örömódákig…
4. A tigris-szúnyog csípésétől (a „szerencsebambusz” átka által) az albatrosz-vijjogásig – majd a pandaközösülés-ordítás hangzattanáig…
5. A nonszensz szuiciditás-tervektől – a nonszensz ábrándokig…
*
Egy eltévedt gubernátor, egy kihalt lámpagyújtogató dalát hallgatja ismeretlen sikátorban: Spetronipump lamp-lamp, one-holne lamp-lamp… Ahogyan akár Stephen Diidiidadalus is dúdolhatná: pis-piss, pisláng, lám-hám, pi-pis… lám-papa, pa-pis, pis-piss, light-light… err-er-e, eee…
Az utazó pedig egy igencsak ismert (legesleg) belső-mongóliai költő* szavait mormolja fülképletesen, kagylójárásilag indokolatlanul, de teljesen csigavisszhangzás-susogással, csengettyűkkel, tengermorajjal (hajnali buszjáratokkal) vegyesen. Igen, ő az: *Csököny Tegze Magacsök, s íme, elveszett vers-töredéke:
„Kék-lila nőszirmok; véreres tunikák…
Vajúdó bőrdudák; vetélő almafák…
Megfojtott láthatár: hurok a Hold nyakán…”
*
Ateh hercegnő neve foszladozott egy VIII. századi falmaradványon.
Panoplus, ezt egy (a tengerpartról) magával cipelt, távcsőnek használt kőkoponya szemüregén át vizsgálta:
( … - . ,, . - … - - - - - … - - - - - )
Búzavirágot ültetni a koponya szemgödrébe…
Álom-vadászatok: tengerszem kristálya, másvilág kékje…
*
A közeli sikátorokból – és immár a szellemutcák redőiből, repedéseiből is – fölhangoznak a gyerekek különféle ugatásai, melyek a kutyák (és kevert lények) bánatát, tehetetlenségét, vágyát, elvágyódását… közvetítik…
Ženica a pult mögött, az odakozmált sültbab nagy kondér-basszusa mellől dúdol, s meg-megakadva fakad (seert-csaap-ool-vaa): dalra!
Ezen hullámzó-duzzadó-dadogó dalfelület kottázatának hátterében: Half Tomhalf egy zónát rendelt. A távolból Beethoven Kreutzer Szonátájának Opus 47-es részletei szűrődtek át… A parti kőplaccon pedig egy megtépázott (viharvert), kagylóval és hínárral-algával töltött burek énekelt. (B)elnézést: inkább csak tátogott – s egy nagykislány ette le róla a hályogot…
*
A szakadék menti köveket már kora délelőtt ellepték az idősebb nudisták. Az utazó (talpig-nyakig feketében) közöttük lépdel, majd modell-kutyájával együtt letelepszik – és elkezdi könyvművészeti akcióját. A tengerben többrétegű ruházattal megmerülve, frissen megjelent metanyelvi kötetével guggolva mélyre, az egyre átázottabb könyvlapokkal lapátolva hullámok csapásait: „rituális tornagyakorlatokat” végez. Rétegesen átázott könyves önmagát önkioldóval dokumentálja: kutyástól, sziklástól, horizontostól, kövekhez-csapódásosan, a foszladozó könyvet a tenger szeszélyeire hagyva, folyamatosan exponálva a lapok és a borító be-becsapódását, szertefoszlását, lebegését, merülő-fölbukkanó szárnycsapásait, medúzaszerű képlékenységét… Majd, a helyszíntől lassítva távolodva, vissza-visszaközelítve, rezonálva, lassított távolodással, réveteg visszakozva, exponálva, hunyorogva, meg-megbotolva, a köveken el, ingatag bicsaklással, hunyorgással, vissza-vissza, ingadozva, zoomolással exponálva, a könyvszárny-foszlányokat még megpillantva, tova, tova-távolodva, lassítva, a szakadék-menti köveken is túlra…
Mindeközben: két 70-80 év körüli nudista férfi, egy hason elterpeszkedő pucér hölgyemény fölött el / átbeszélve, az aorta stenosisról társalog.
– „Az északi sziklákból áradó bal-kamrai széllökések lehetnek a felelősek… Persze, nyavalyáim áldatlan minőségét, bőrredőim sömörös megereszkedését: a meglehetős vulvahiány, a köpülések-dagonyázások patológiai (időtlen) elmaradásai is okozhatják… A kiáramlás lehetne progresszív obstrukció, ha a »logosz« sorvadó konoksága nem okozna efféle hyper-degeneratív toporgást. Valószínű, hogy a tropára-menés ilyetén fázisait a fekális masszázsok pl. enyhíthetnék, de a spontán szubvulgáris, vulva-intenzív, vagy a hátsó-instrukciós fertályi letámadás nem felel meg az én kifinomult, intro-pszichikus, poszt-operatív (úri-konzervatív) felfogásomnak, sem beidegződéseimnek, sem mentalitásomnak… Ez a, ez a… naa, nem kenyerem, háát ez a hűbelebalázsos pina- és végbélmatatásos (nyilvános) kamatyolás…
– Jól beszél! Uram, ön jól beszél! Anginálisan, szívrekettyésen, here-petyhüdésesen, circulus vitiosus-okkal (ex catedra, anno domini), ö, ö, persze én sem vagyok egy herpeszbúvár, sem pediglen fingvitorlázó nyelvbalerina, de azért nem lennék olyan szigorú maga-magamhoz, mint ön, drága uram…” –
*
Ó, myocardium! – Ah, a!
Szívizomzat szomjúsága!
Itassuk át a görcsöket…
Az utazásban most, a kreatív nörszök (lepedők és légszelepek helyett) hártyákat cserélnek. „Most” minden megtörténhet; mindenki mindenkiben elfér, s minden illeszkedik minden(ki)hez… Ááááá! Nem kellett volna elaludni (meztelenül sem!) a napon…
Verőerek tágulása!
Aorta aneurysma!
Ó, kötőszövetek, nyaki erek, hasi verőerek: ellenünk szövetkező szövődmények robbanása; szelfi-lifiszek, kórkép-leletek, koszorúér-tágulatok, vájatok, elvékonyodások általi vérpumpa-befolyások… Ó, szifilisz (luesz, vérbajcsi): treponema pallidum, szexuális dugó-húzó-vonó-dugó-húzó alakú baktérium. –
Vérpatak, vérfolyam, mely elárasztja a környező szerveket – és a (létünktől oly változatosan-egyhangúan réteges) testüregeket…
A szöveget a szerző fotográfiái illusztrálják
