Az imádság is fegyverré vált – Simándi Ágnes versei
Claude Monet (1840 – 1926) festménye
Az imádság is fegyverré vált
Simándi Ágnes versei
az imádság is
éles a levegő: lövedék
darabkák repkednek
minden szó újra
veszélyes
az egyetemes süllyedés
beton falakra festve
akár a sebek tárulnak
a pokol kapuiban
állunk: az imádság is
fegyverré vált
egyedül a fáknak
magamra formáltalak
volna mint az időt
az eltűnőben lévő
délutánt
iskolásként mikor hátrébb
löktek a sorban tudtam
hogy egyedül a fáknak
szavazok bizalmat
tavaszi rügyeik jogán
[döntés]
kelletlen ébredés után
az ajtófélfához dőlve
fölfoghatatlan reggelek
egyike – vágyálmok láncán
nyugszik a lélek széttört
csésze a mosogató alján
– minden átirat
visszhangozza
mit mondani félsz
erőd teljében azt mondtad
szeretsz: lefelé néztél
s lassan fordítottad fejed
a halvány mintázatú
tapéta felé –
akkor már tudtam:
szerzetesi évek várnak
hóesés
keserű levelekből
forrázott teák
páros
1.
nem baj hogy elfelednek
gyermeki ingedre sem
emlékszel már
zavarba ejt
ha rádköszönt egy régi
dallam: ráismersz
az indulás
napjaira: nem baj
hogy hátul állsz a sorban
a várakozás tisztulást
hozhat és reményt –
csak a fényre ahogy
az apostol János mondta
a világnak világára
a fényre emlékezz
míg szíve szakad
a tájnak
2.
azt mondom magja
szakad a fának
azt mondod így van
ez jégkorszak idején
becsukódnak a boltok
szemek zárulnak le –
induláskor felcsatolom
a golyóálló mellényt
a hátizsákban élelem
víz több napra való
könyv és emlékek tára
a hamuban sült pogácsa
helyett egy csipet
kétség az útra
de tudod hogy mégsem
adtam fel ha nem
is jön szöveges üzenet
többé
[könnyűnek találom]
könnyűnek találom
az álmaid
minden mondatod
visszacsatolás
a múlt veszendő
számláihoz
ne vetkőzz tovább:
az út párhuzamos
ragyogás
