„a mennybeszállás / gyakorlata járatlan út: / / a lélek magánya / erdőbe űző ritkás csapás” – talán ez lehetne ennek a kötetnek a rövid összefoglalása. A spirituális költészet őszinteségével „megdolgoztat”, hogy a lélek táplálását, a szív fájdalmait és örömeit megoszthassa. Ezek a versek elsősorban azoknak nyílnak, akiknek fülük van a hallásra, szemük a látásra, szívük a befogadásra. Mert a költészet – öntörvényéből adódóan, az olvasó lelkével folytatott párbeszéd.

Üvegsáncok mögé bújik a lélek, ha nem mer szembenézni a szív belső valóságának és a külső világ örökösen egymásnak feszülő drámájával. Semmi sem rejthető el a társ szeme elől, még egy fájdalmas szakítás után sem, ha már egyszer két emberi lény között megszületett a szeretet csodája. Az “üvegsáncok” egy intim lelki kapcsolat naplója, melyben a valós események a vágyak és emlékek tükrében rögzítődtek a költészet logikája szerint csapongva, gyötrelmesen, és ugyanakkor telve bizalommal, reménnyel a jövő iránt.

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért ér

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért érdemes élni!

„a pokol kapuiban
állunk: az imádság is
fegyverré vált”

angyal találj meg engem
rejtőzéseim közepette is
nyiss utat ködön át botladozó
szavaimnak