Ugrás a tartalomra

 

A semmi fiai – Vörös István versei

 
 Vörös István portréja versekhez
  Stekovics Gáspár fotója
 
 
A semmi fiai
Vörös István versei
 
 
PICASSO PICASSÓT HAMISÍTJA
 
 
Áll az üres papír előtt.
A kezében szén.
Áll a lehetőségek előtt.
A keze szén, ecset, kréta.
Nem áll. A kép,
ahogy a papírhoz ér,
szinte megüti, olyan
sietve tör a létbe.
A vonalakat összegyűri
a térben, és a papírra
cseppenti, mintha
kicsavart volna belőlük
valamit. Estére
kék-zöld az új képek
és rajzok ütéseitől.
Egyik se az ő képe, tudja.
Csak érték. A siker
köréje tekeredik,
mint a kígyó. Ki gondolta
volna, hogy a forma
újraírásával, kockázásával,
a fej átszerkesztésével
egyszer ennyit lehet
keresni? Gondolni
kellett volna rá, és sose
hagyni ott a kék
korszakot. Vagy a kék
korszak hagyta ott őt?
Annyi jó jött azután.
Az önmegértés – a túlzott,
a buzgó, a fölösleges,
a mindennapos, a fontoskodó –
előbb-utóbb elvezet
az önhamisításhoz.
 
 
AZ
 
Az az őrület, amibe megyek szépen
befelé, egyre kevésbe alkalmas, hogy
normálisnak mutasson. Az a józanság,
amit egyre inkább magamra öltök,
egyre kevésbé alkalmas, hogy
különlegesnek látsszam. Az a különlegesség,
mely el-elfog, mint a rosszullét,
egyre kevésbe alkalmas, hogy különbözzem
a különbözőktől, hasonló legyek
az egyformákhoz. Az a forma,
melyet követek, egyre kevésbé alkalmas
arra, hogy előttem menjen, mindig
a sarkára lépek, formátlan lesz.
Az, ahogy én akarok jó lenni,             
méltó a büntetésre,
ahogy kedveskedem,
még nekem is elveszi a kedvem.
Az, ahogy futok utána a lassúságnak,
félreértés. Amit nem tudtam
rögtön megfogni, de rám potyogott
és összekente a tiszta ingem,
lassan beljebb szivárog
és érzésekké alakul.
 
Pablo Picasso festménye
Pablo Picasso festménye (1881–1973) festménye
(Forrás: szepkepek.hu)

 

 
SZÉP
 
A semmi szép. Az anyag ronda.
A lélek szép. A szépség ronda.
A világ egyetlen szülőcsatornából
bújt elő. Nem a semmiből,
hanem a rajta átvezető alagúton
a semmi túloldaláról.
Mint egy homokóra nyaka.
De bármilyen szűk, egyszerre
pottyan rajta át a minden.
Nem mérhető az időn kívüli idő,
nem tudjuk, meddig tart az útja
a mindennek a semmin át,
nem tudjuk, honnan indult
minden, de biztos, hogy nem
sehonnan, mert az már az út
volt. És nem tudjuk, hová
érkezett meg, csak azt, hogy mi
is itt vagyunk. Ha egyáltalán
megérkezett, és nem tapadt
föl belőle valamennyi
a  semmire, mint konyhai
lefolyócső falához a zsír,
morzsák, rizsszemek,
egy-egy galaxisnyi idő.
A semmi van. Az anyag elveszett.
A lélek ránk erőszakolja magát.
Pedig csak csupa gond vele.
Halálfélelem. Önismeret.
Szorongás a szépségtől.
Az anyag megtalálása,
mint egy elveszett gyűrűé.
Egy maroknyi fémes
mag. A semmi fiai.
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.