A magvető – Noszlopi Botond verse
Fotó: Hegedűs János
A MAGVETŐ
NOSZLOPI BOTOND VERSE
a paprikamagokat márciusban ültettem,
három cserép tizenöt mag, gondoltam,
legyen hely, kényelmes, laza talaj,
nagyanyám szerint kettesével kellett volna
ültetni, mert két paprika felnövekedvén
egymásba kapaszkodva segíti egymást,
én viszont azt tapasztaltam,
hogy gyakran a kettesből egyesek kihasználják
a ketteseket, és ha már nincs elszívni való
nedv, sem erő, végignézik, ahogy azok elfeketednek,
és visszahullnak a földre,
nem igaz, hogy nem szerettelek –
mondván – csak elviselhetetlenné vált az életem veled.
három cserép tizenöt mag, gondoltam,
legyen hely, kényelmes, laza talaj,
nagyanyám szerint kettesével kellett volna
ültetni, mert két paprika felnövekedvén
egymásba kapaszkodva segíti egymást,
én viszont azt tapasztaltam,
hogy gyakran a kettesből egyesek kihasználják
a ketteseket, és ha már nincs elszívni való
nedv, sem erő, végignézik, ahogy azok elfeketednek,
és visszahullnak a földre,
nem igaz, hogy nem szerettelek –
mondván – csak elviselhetetlenné vált az életem veled.
az első cserépbe olyan magok kerültek,
amikben zsizsik volt, ültetésnél nem vettem észre,
persze egy sem kelt ki közülük,
a másodikba lopott magvak kerültek, a magot adó paprika
még nem érett be teljesen,
amikor lecsippentettem, de muszáj volt
megtenni, mert nem volt otthon a gazda, és
egy igen ritka fajtáról volt szó, egy igen ritka helyről,
ahol újabban ritkán fordulok meg, és máshonnan sem
tudtam volna beszerezni effajta magokat,
a harmadik cserépbe egy barátomtól kapott magokat
ültettem – az illető író és gurmand –,
és ezek kivétel nélkül növekednek,
erősek, szomjazzák a fényt és a törődést.
amikben zsizsik volt, ültetésnél nem vettem észre,
persze egy sem kelt ki közülük,
a másodikba lopott magvak kerültek, a magot adó paprika
még nem érett be teljesen,
amikor lecsippentettem, de muszáj volt
megtenni, mert nem volt otthon a gazda, és
egy igen ritka fajtáról volt szó, egy igen ritka helyről,
ahol újabban ritkán fordulok meg, és máshonnan sem
tudtam volna beszerezni effajta magokat,
a harmadik cserépbe egy barátomtól kapott magokat
ültettem – az illető író és gurmand –,
és ezek kivétel nélkül növekednek,
erősek, szomjazzák a fényt és a törődést.
a legkedvesebb számomra mégis az az egy darab
palánta, amely a lopott magvakból
került ki, teljesen esetlegesen,
talán a cserép falára kenődhetett, és
úgy tudott megkapaszkodni, a többiek pedig
túl vizesnek, túl keménynek, túl sötétnek vagy túl
idegennek érezhették a földet,
és úgy dönthettek, hogy kivárnak, vagy
egyáltalán nem kelnek életre, bár állítólag
a mag maga is él, hiszen el kell halnia
ahhoz, hogy újra élhessen, mint egy megváltástörténetben.
palánta, amely a lopott magvakból
került ki, teljesen esetlegesen,
talán a cserép falára kenődhetett, és
úgy tudott megkapaszkodni, a többiek pedig
túl vizesnek, túl keménynek, túl sötétnek vagy túl
idegennek érezhették a földet,
és úgy dönthettek, hogy kivárnak, vagy
egyáltalán nem kelnek életre, bár állítólag
a mag maga is él, hiszen el kell halnia
ahhoz, hogy újra élhessen, mint egy megváltástörténetben.
ez a lopott magból származó növény sokáig szépen fejlődött,
de a tegnapelőtt észrevettem,
hogy a legalsó levele sárgulni kezdett,
arra gondoltam, hogy nem kap elég fényt,
vagy túlságosan egyedül érzi magát,
dacára annak, hogy két szomszédos cserép is van mellette,
sőt ha a paradicsomos komposzt-cserepeket
is hozzászámítjuk, egyenesen hat.
de a tegnapelőtt észrevettem,
hogy a legalsó levele sárgulni kezdett,
arra gondoltam, hogy nem kap elég fényt,
vagy túlságosan egyedül érzi magát,
dacára annak, hogy két szomszédos cserép is van mellette,
sőt ha a paradicsomos komposzt-cserepeket
is hozzászámítjuk, egyenesen hat.
a paprikapalánták egyébként is kényesek,
olyanok, mint minden palánta és érzés,
a semmiből jönnek, de mihelyst kissé kinyílnak,
már óriási elvárásokat támasztanak az élettel szemben:
ez kell nekik, meg az kell nekik,
és ha nem kapják meg, úgy állnak bosszút, hogy
kihalnak. Ültető legyen a javából,
aki ilyenkor nem szomorodik el,
és hűvös precizitással nem tervezi
egy eljövő tavaszon a hibák kiküszöbölését.
olyanok, mint minden palánta és érzés,
a semmiből jönnek, de mihelyst kissé kinyílnak,
már óriási elvárásokat támasztanak az élettel szemben:
ez kell nekik, meg az kell nekik,
és ha nem kapják meg, úgy állnak bosszút, hogy
kihalnak. Ültető legyen a javából,
aki ilyenkor nem szomorodik el,
és hűvös precizitással nem tervezi
egy eljövő tavaszon a hibák kiküszöbölését.
