Purosz Leonidasz – A városnak meg kell épülnie
Purosz Leonidasz
A városnak meg kell épülnie
HASONLÓSÁGRÓL ÉS KÜLÖNBSÉGRŐL
1
A költészet mindent tud a világról,
leszámítva azt, hogy a csillagok
leginkább a csillagokra hasonlítanak.
2
Egyébként mit is jelent hasonlítani?
A gondolataim helyére szavakat írok.
(Ezeket a szavakat más is ismeri.)
3
…Tehát mindent, amit mondok,
idézőjelbe tehetnék, hiszen
akár más is mondhatta volna.
4
És ha már itt tartunk, mi a különbség?
Boldog, boldogtalan boldog-boldogtalan.
A szenvedésre irigyek leginkább a szenvedők.
5
Pl. a valódi elefántok kiközösítik a bolhából lett
elefántokat. Pedig mindkettő szép nagy állat,
és mindkettőnek hosszú, szürke ormánya van.
A MUNKA
1
Tél volt, amikor beszélni kezdtek róla.
„Mintha egy hang szólna hozzánk,
és mi nem hallanánk őt.” Hát… – kezdtem,
aztán belém fagyott a mondat.
„Mert nem akarnak hallani – mondta a hang.–
Szégyellnek engem. Ugye te szeretni fogsz,
ha tömör éjszakákon hozzád dörgölőzöm?
Vigyél haza, zárj pincébe, mint egy beteg gyereket.
Sokat tudnék mesélni rólad.”
Én most… – mondtam, és elszorult a torkom.–
Én most hazamegyek,
mert nem tetszik, amiről beszéltek.
…És egy hanggal a zsebemben elindultam
a latyakos havon. Éjszaka enni adtam neki.
Másnapra megnémult.
2
Mégsem tudom magára hagyni.
Ígéretet tett, és nekem szükségem van a tudására–
ha kell, a puszta emlékéből építem újra.
Tervezni kezdek. A munka első fele:
szobrot állítok neki. Figyelmesen és gyorsan dolgozom:
ahol megsűrűsödik a levegő,
követ rakok az anyagtalan modell helyébe.
Nem művészet – puszta térgeometria.
Pár hónap után úgy érzem:
a hang helyettesíthető szobrokkal.
Vitrinembe büszkén állítom a legvalódibbakat.
3
Nem sokkal később a házamba vendégek gyűlnek.
Szimatot kaptak. Az önvédelem, a hazugság lesz tehát
a munka második fele. Szobrokat készítek a semmiből,
mint látják – mondom. „Ez furcsa.
Egy téli napon azt hittük, egy hang szól hozzánk,
de mi nem halljuk őt. Ilyesfélének képzeltük, mint ezek.
Azóta azt gondoljuk, veszélyes lehet.”
Sajnos tévednek – mondom, és elszorul a torkom,–
én csak a munkámat végzem.
CSALOK
Ősz van. Játszunk tovább,
fel sem nézve, csöndben.
Te fiúkkal sétálsz,
én ronda lányokkal
dugok a parkban,
amíg a hűlő
idő engedi.
Végül is teljesen
szabályosan játszunk.
Neked nincs kockázat,
nekem meg legális –
senkid nem vagyok;
ez a kiskapu:
nem csalhatlak meg.
Így, ilyen korrektül
telik el – stabil ősz.
Fel sem nézve, csöndben,
szabályosan játszunk.
Pedig én csalok.
Csalok, mert tudom:
nem figyelsz oda.
