Ugrás a tartalomra

 

Nagycsütörtökön

– Bocs, ne haragudj, lemerült az aksi, be tudnád húzni az autót? – fiatal férfi szólított meg, két öreg az utasa, bizakodva néztek rám.

– Sietek, viszem az ebédet a családnak, csak bedobom a csomagot a használtruha-gyűjtőbe. Kötelem sincs. Ne haragudj – magyarázkodtam, és választ sem várva, szégyenemmel elindultam a szemközti épület felé.

S ahogy dobáltam be a megörökölt göncöket a konténerbe, a két öreg kikászálódott az ülésből, hogy elkezdjék tolni az autót. Jótékonykodás közben erősödött bennem a lelkifurdalás, és akkor eszembe jutott a bérmakeresztnevem. Soha nem jelent meg előttem ilyen erővel, csak néha említettem egy-egy embernek, amikor odaért a naptár. Egyébként is csak átestem a szertartáson, tizennégy évesen, friss műtötten, szinte öntudatlanul, a hivatalos felkészítés idejét a kórházban töltve. A katolicizmusom is sérülékeny volt, mint a testem, és patrónusom nevében is inkább a jó hangzás imponált, mint a tettei. Most viszont rám talált Szent Kristóf, aki az úton lévők védelmezője.

Lepakoltam az elhasznált ruhákat, és visszamentem hozzájuk, mert abban a pillanatban éreztem, Kristóf én vagyok, a név, a szent elkezdett dolgozni bennem. Én vagyok az ember, akinek segíteni kell az utazóknak és Jézusnak is. Ahogy egykor Kristóf átvitte őt a folyón. A legenda szerint Krisztus egy kisgyermek képében jelent meg neki, és meggyőződött róla, hogy a hatalmas erejű férfi tényleg az ő követője. Azon a napon Kristóf talán az egész emberiséget átvitte a túlsó partra. Később vértanúsággal ajándékozta meg őt az élet. Keveseknek adatik meg. A legtöbben egyszerűen csak elmúlunk.

– Várjanak, segítek tolni – álltam oda a két öreg mellé, és hárman próbáltunk életet lehelni az autóba, miközben a férfi kormányozott. Nem sikerült.

– Nekünk van kötelünk, behúzod? – szólított meg a férfi.

– Az előbb miért nem mondtad? – kérdeztem vissza.

– Mert elrohantál. Említetted, hogy dolgod van – válaszolta harag nélkül, összegezve a tényeket.

Aztán összekötöttük a két autót, néhány méter után helyreállt az élet. Kezet fogtunk a férfival, a két öreg beszállt, és indultak tovább. Kristóf ismét átvitte a vállán a vándorokat a szemközti partra, közben átvitte magát is. Az utolsó vacsora előtt Jézus megmutatta a szégyent és a jóságot. Az egész kereszténység ott volt abban a kötélben, amely a két autót összekötötte, és ahogy a generátor életet lehelt a vasba, úgy adott értelmet a testnek és az egész napnak a majdnem elmulasztott jótett.

Visszamentem a ruhagyűjtőhöz, hogy befejezzem, amit elkezdtem. A rongyok számolatlanul hullottak a vasládába, hogy bizonytalan segítséget nyújtsanak ismeretlen, távoli embereknek. Összeszedtem a kiürült táskákat, bedobtam mindet a csomagtartóba, és indultam tovább utamra a nagycsütörtök és a feltámadás felé.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.