Veress emlékezet – Noszlopi Botond verse
Veress emlékezet
Noszlopi Botond verse
A nagy-nagybácsim festő volt.
Mindig könnyes lett a szeme,
ha az orosz fogságról mesélt,
mivel egy tiszt megkedvelte,
házába fogadta, amolyan udvari művésznek,
és tájképeket festetett vele.
Mindig könnyes lett a szeme,
ha az orosz fogságról mesélt,
mivel egy tiszt megkedvelte,
házába fogadta, amolyan udvari művésznek,
és tájképeket festetett vele.
Társai követ fejtettek,
éheztek, fogytak.
De volt a tisztnek egy hamvas,
tizenhét éves lánya, Nyikityina,
vagy Ljerka, nem tudom.
éheztek, fogytak.
De volt a tisztnek egy hamvas,
tizenhét éves lánya, Nyikityina,
vagy Ljerka, nem tudom.
Ő pontosan emlékezett a névre,
és arra is, hogy öt év után,
amikor hazaengedték,
mennyire fájt a búcsúzás.
és arra is, hogy öt év után,
amikor hazaengedték,
mennyire fájt a búcsúzás.
Könnyes szemmel mesélte mindezt,
miközben Kati néni
kihozta a teasüteményt,
és töltött megint a borból.
miközben Kati néni
kihozta a teasüteményt,
és töltött megint a borból.
Néztük az eget. Pont olyan, mint
Tobolszkban vagy Arhangelszkben –
nem emlékszem –, bár ő pontosan
utalt a névre: Nyikityina! – mondta –,
Tobolszkban vagy Arhangelszkben –
nem emlékszem –, bár ő pontosan
utalt a névre: Nyikityina! – mondta –,
mindig odaült, ha kiraktam az állványt,
s míg kevertem a színeket, tanítottam.
Kis ügyetlen volt.
s míg kevertem a színeket, tanítottam.
Kis ügyetlen volt.
Gyönyörű, gyönyörű nő!, olyan,
akinek legfőbb bája az esetlensége.
akinek legfőbb bája az esetlensége.
Kák mnye eto szdeláty? – kérdezte,
hogy csináljam? – hát mutattam neki:
így kell fogni az ecsetet, így kell egyenes
vonalat húzni a vásznon –
s ő kék eget festett rá, csillagokkal.
hogy csináljam? – hát mutattam neki:
így kell fogni az ecsetet, így kell egyenes
vonalat húzni a vásznon –
s ő kék eget festett rá, csillagokkal.
Ez az örökkévalóság, goszpogyin,
nappal s éjszaka egyben.
Szabadság és fogság!
A véget nem érő idő.
Születésünk s mindünk pusztulása.
nappal s éjszaka egyben.
Szabadság és fogság!
A véget nem érő idő.
Születésünk s mindünk pusztulása.
Kák mnye eto szdeláty?!
Ha tudtam volna,
miként lehet a vonzást elhárítani,
ami a legszendébb első pillantásból
válik elvadult utolsó öleléssé,
míg Tobolszkból
rabok halálhörgését sodorja át a szél...
miként lehet a vonzást elhárítani,
ami a legszendébb első pillantásból
válik elvadult utolsó öleléssé,
míg Tobolszkból
rabok halálhörgését sodorja át a szél...
Aztán elengedtek.
El kellett jönnöm onnan – morogta –,
bár a szívem ma is Ljerka öléről
álmodik, s olyankor félrever.
El kellett jönnöm onnan – morogta –,
bár a szívem ma is Ljerka öléről
álmodik, s olyankor félrever.
Később, egy festményből kilépve
rám nézett, és azt mondta:
a többit
majd máskor mesélem el.
rám nézett, és azt mondta:
a többit
majd máskor mesélem el.
