Rivaldafény a főtéren
Simon Adri
Rivadafény a főtéren
Második nap, aminek a vége kicsit zűrösre sikerült
No, a második nap mentünk Tiszaladányba, a puhány versenyzők busszal vagy azzal a tök édi kisvonattal (amiről amúgy sajnálom, hogy így bringásan lemaradok, de ha választanom kellene: mégiscsak és minden körülmények közt bicikli). Egyébként meg ez azért nem a Tour de France, négy kilométerre van a szomszédos falu, és hát én imádok biciklizni, úgyhogy még a totál elhanyagolt, borzalmas minőségű aszfalt sem rettent vissza attól, hogy Gábor társaságában biciklizzem egyet a csodás-pofás hangulatú dimbek-dombok között. És ami ott várt rám!... Először Dobozi Eszter tartott irodalmi előadást az 1944–45-ben e környékről a Gulágra elhurcolt nők és férfiak sorsáról – már amennyit arról egyáltalán megtudhatunk. Az utcáról, házakból random összeszedett emberek 35-40 százaléka nem tért vissza sohasem, és a túlélőkről sem lehetett hírt kapni évtizedeken keresztül, azaz gyakorlatilag soha többé. Nőként az borzasztott el leginkább, hogy csak ebből a régióból alaphangon nyolcszáz nőt hurcoltak el szibériai szénbányákba: nemi működésüket injekcióval állították le véglegesen, bele sem merek gondolni, milyen kínok és fájdalmak közepette. Arról beszélgetünk kedvesemmel az előadás után, kik voltak vajon ötletesebb emberkínzók, a kommunisták vagy a nácik, és arra jutunk, hogy Mengele doktor életműve sem volt nyugdíjas teadélután, de Sztálinék talán még rajtuk is túltettek. Sem Eszter, sem a szervezők nem bírták könnyek nélkül, de mi is nehezen.
Miután lecsengett a Gulág-megemlékezés, Lázár Balázs és Tallián Mariann örvendeztetett meg minket igen nagyszerű, Arany János műveiből készült versszínházi előadással. De komolyan zseniálisak. Ennek a produkciónak a premierjét én Terényben már láttam, és ez az a művészet, amit másodszor és harmadszor is látni akar az ember. Csináltam egy rövid videófelvételt róla, de nem teszem ide, mert az én eszközöm nem túl profi, az előző bejegyzésemhez is Sáray Ákostól, az írótábor hivatalos fényképészétől kértem képeket, amit ezúton is nagyon köszönök. Majd felteszem őket, ha lesz hozzá technikám. Szóval Arany János kicsit régen élt és alkotott hozzánk képest, és régmúlt idők alkotóit elevenné varázsolni nem mindennapi cselekedet: itt pedig ez történt. Annyira kortárssá szublimálták Mariannék például a közismert A fülemile-verset, hogy csak na. Amit a kortárs néző másodszor is szívesen megnéz, és azt gondolja közben, harmadszor is szeretné.
És aztán este a Parnasszus folyóirat felolvasóestje volt az attrakció, melyen először pódiumbeszélgetés zajlott többek között a folyóirat-működtető Turczi István, továbbá Mezey Katalin, Ködöböcz Gábor részvételével. Az első naptól kezdve a tábor bűvös – de tényleg irtózatosan színvonalas – közreműködője, Rátóti Zoltán szavalt verseket valami nagyon sodróan, utána pedig a friss szám szerzői olvasták fel írásaikat: Payer Imre, Zsille Gábor, Kürti László, Bak Rita, Boldogh Dezső, Lázár Balázs és én is (és bocs, akit kifelejtettem). Kicsit furcsa volt nekem a saját felolvasásom, mert általában verseket írok és mondok, de a 2017-es nyári számba Turczi beszámolót kért tőlem a Tokaji Írótábor elmúlt éveiről, így hát kivételesen nem verset olvastam fel, mint a többiek, hanem élménybeszámolót részletekben. Egyébként olyan volt az egész, mint egy alternatív színház: Tokaj főterén felállítottak egy pódiumot, reflektorok világítottak meg minket a sötétben, néhányan – köztük én is – lámpalázasak is voltak mindettől. De nem volt rossz, sőt zsírszuper! Egyszer egy exem azt mondta, használjam ki a lámpalázamat, építsem be az előadásomba, vállaljam fel. Néha ezt el is mondtam a hallgatóságnak (noha tudom: too much information), úgyhogy egy ideje már nem.
Ja, és hát szokásommal ellentétben a második napon sikerült az egész délutáni tanácskozáson részt vennem. Most nem azért, mert a pasim, de Zsille Gábor előadása Arany János-ügyben sokkal, de sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt, mint bárki másé. Pedig a Zách Klára-sztorit számtalanszor hallottam tőle, írtam is róla, mégis újból varázslat volt. Én nagyon szeretem ezt az embert, akkor is, ha a Parnasszus-felolvasón a verse végéből kinyírt engem, pedig eredetileg benne voltam – mert épp össze voltunk veszve. Úgyis mindig kibékülünk, mert szeretjük egymást, na.
És hogy megmagyarázzam a címemet, mármint hogy miért sikerült zűrösre a vége: többtényezős volt az ügy. Közrejátszott gyilkos féltékenység és gyilkos alkoholok, szenvedélyek és szenvedések. Ahogy az költőberkekben szokás.
Simon Adri
Fotók: Sáray Ákos, Tokaji Írótábor
Kapcsolódó anyag: Tokaj bicajon
További képek a galériában!
