Ugrás a tartalomra

 

„A víz a földről megszökött” – Vasadi Péter emlékére

 
„A víz a földről megszökött” – Vasadi Péter emlékére
 
A november 24-én kilencvenegy éves korában elhunyt Vasadi Péter Kossuth- és József Attila-díjas íróra, költőre, esszéistára és irodalomkritikusra az Irodalmi Jelenben három versével emlékezünk. A művek A Kórus kitart (versek, prózai szemelvények a zenéről) című, a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelenés előtt álló kötetéből valók.
 
 
Vasadi Péter versei
 
Út
 
Csupa tűz-jég-seb
az üdvösség útja,
és nem is út, taposatlan
szik, botladozás, elesettek
talpa világít a sötétben,
van, aki fölkel, s aki nem,
káposztányi göröngyök,
szürke sziklafejek közt.
Mégis, nem tudom, hogyan:
az egyetemes haldoklásban
virágözön hullámzik rajtunk
át, mint a zene, és minden
csönd, akárhányféle is,
még neszeit is kiveti
magából. S a puszta
létezés akarja hallani
milliárd megölt
magzat karének-hangjait.
 
 
Bach
 
Én a dicsőség szót
eleinte nem értettem.
S Johann Sebastian
nem tudott magyarázni.
Csak énekelt és énekelt.
Az ültetett jégerdőt
egyedül ő találta meg.
A csillogó jégtörzseket
a Hanggal
eltördelte ezer darabba.
A víz a földről megszökött.
Tavak, folyók és tengerek.
Kiterjesztett vízszárnyaikkal
az ég alá simultak.
Mind csillag lett,
mi visszacsöppent.
Itt lent a fájdalom
szürke lakkjával bevont
embert, követ és földeket.
Medrek fölhasadoztak.
De látta Bach, hogy
a sötétség végképp
megméretett, bár mint
a világorkán, hányta
magát hatalmasan.
Rezgett alatta a
dicsőség, titkolva
mélyen terjedelmét.
 
 
Lelemény
 
Azért van a szív,
hogy fájjon. Ha valamit,
ezt bizonyíthatom is.
Embernek mindene fájhat:
a léte, feje, lába, veséje,
mája, füle, foga, az a 70
éves sebe is, mit egy
surranó lövedék hasított;
hússal betakarva
a szájában lapító csönd.
Ki ne köpd magadból most
ama szót, életedbe kerül.
Csupa szív az ember,
csupa fájás. Pihegéstől
a vergődésig. Van annak
oka, hogy igazán csak
a csöndet keresem.
Szótlanságot. A zenét.
De azt tele szóval,
aminek nincs betűje.
A zenét, kegyelme ahogy
fölborogatva minden rendet
túllángol, újakat alapítva:
ez az örök élet… Viharos
röpülésben a kis
szeleket. Az elragadást.
Hogy akarom vagy sem,
fölkap. Megölel, ver, elereszt
zuhanásban. Ott fúj, ahol…
S mennydörgésben a sóhajt.
Villámok résnyi sötétjét.
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.