Arany kortárs hangon – Bék Timur verse

Rád feszül a közhely; mindennek helye van.
Bennrekedt a szépség koszló magjaidban.
Bőrt húzol a völgyre, fölszisszen a húsod,
nyúzatodra cserélt égboltját felhúzod.

Nem lesz jégroppanás, levélzörgedelem.
Időtlen nyár hevül kérődző szíveden.
Felszakad a tested, víz csorog le róla
a tájra, s a talaj kibújik alóla.

Szikrázik a vidék, borzas hátán ég is
forró rémületben, s hogy hazajuss mégis,
folyót sírsz az útra, árnyékod lóg belé
permeteg esőben, nyáron, ebéd felé.