Arad, Testamentum
Juhász Gyula
(1883–1937)
Arad
Arad, örök magyar gyász szép arája,
Feléd suhan ma sóhajunk, feléd,
Ki élsz sötéten és némán az árva
Maros mentén, mely zúg ma gyászzenét.
A kincses Erdély öléről ered le,
És erre tart e bánatos folyó,
Mély morajában sír Erdély keserve,
Mint tárogatón zengő bujdosó.
Arad! Köszönt a csonka Magyarország,
S tört lobogóját lengeti neked,
Mely fátyolos, mint ez októberest.
De még lobog, és égi kezek óvják,
Selymére örök, győztes glóriát von
A Krisztus jobbján – ama tizenhárom!
Testamentom
Mesék és álmok erdejébe
Ne tévedjetek, emberek,
Vigyázzatok, kemény a végzet
És odavesz a lelketek!
Ne hallgassatok muzsikára,
Mely a szív mélyén hegedül,
Jobb a siket, vásári lárma,
Ó ne járjatok egyedül!
Mesék és álmok erdejében,
Lássátok, én is ott vagyok
És érzem, rám les már a végem,
Meghalnak a hazug dalok.
Nem hallgattam a többiekre,
Kik járt utakon lejtenek,
Szerelmes voltam a szivembe',
Mely dalos, kósza és beteg.
És lássátok, én, bűnös vándor
Nem bánom, meg se siratom,
Hogy elpártoltam a világtól,
Másé a lelkem, a dalom.
Csak az fáj, ha majd üt az óra,
Ha jő az a nagy pillanat,
Hogy félbeszakad majd egy nóta
Az álomszemfedő alatt.
