Így nyaraltunk mi
Ritka jó hangulatú felolvasóestet tartott az Irodalmi Jelen a Nyitott Műhelyben – egy nyári versblokk kelt most életre a költők előadásában, és ezzel egy kis nyarat is varázsoltak az őszbe.
A szeptemberi Irodalmi Jelen lapszámbemutatója egy kicsit rendhagyó volt, és visszaröppentett a kánikula napjaiba. Varga Melinda, a versrovat szerkesztője néhány hónapja ugyanis arra kérte fel a szerzőket: küldjenek versképeslapot a nyárból, tetszés szerinti címzettnek. Ahány költő, annyiféle „levél” született – amelyeket most élőben is meghallgathattuk többségüktől. Mielőtt azonban a felolvasó-staféta útjára indult volna, és Finta Laci megrázta a Nyitott Műhely kezdést jelző csengettyűjét, Böszörményi Zoltán főszerkesztő üdvözölte a jelenlévőket, és megköszönte a szeptemberi szám alkotóinak, közreműködőinek a munkájukat. A „Nyári fényfalak” című összeállítás mellett Bene Adrián, Böszörményi Zoltán, Csender Levente, E. Bártfai László, Gáspár Ferenc, Kántás Balázs Rónai-Balázs Zoltán, Sárfi N. Adrien, Simon Adri, Zsille Gábor írásai olvashatók, valamint Ela Angerer prózája és egy interjú Puzsér Róberttel és Farkas Attila Mártonnal.
Az est azonban most a verseké volt: Varga Melinda fel is sorolta a lírai „projektben” résztvevő 37 alkotót. Turczi István nyitotta az estet, szomorú apropóval: alig búcsúztunk el Dukay-Nagy Ádámtól – emlékeztetett a költő-szerkesztő – Tarján Tamás halálhíre sújtotta le a szakmát és a barátokat. A jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek az irodalmárra, aki lapunknak is szerzője volt. Turczi István megindító nyolcsorosa, a Soha nem így nemcsak a címzett Dukay-Nagy Ádámnak, de Tamásnak is szólt.
Az emlékezés után Jász Attila és Kopriva Nikolett foglalták el a pódiumot, hogy felolvassák versképeslapjukat. Jász Attila elmesélte: az ötvenedik születésnapjára kapta ajándékba, hogy eljuthasson Portugáliába, ami végül ugyan ötvenkét évesen valósult meg, de megérte kivárni: egy barátja rábeszélésére eljutott Európa legnyugatibb pontjára, Cabo de Rocára. Így született meg A kedves világvége kezdetű vers, no meg a bronz csokornyakkendős Pessoát megszólítóKedves Fernando. Kopriva Nikolett sem adta alább címzettjét Jim Morrisonnál: „Mr. Morrison / negyvenhat éve a lét mögött, /mondja, hogy érzi magát?” – búcsúzik tőle sorai végén.
Született az összeállításban egy metafizikusabb, filozofikusabb blokk is – vezette fel Varga Melinda az újabb felolvasókat. Magyar Eszter Csenge a Pillanatfelvételek az idő hőtágulásáról című versét „A távolság veszteseinek” dedikálta, és az Antarktisztól Kölnön és Miamin át Budapestig vezeti olvasóját. Csornij Dávid címzettje nem más, mint az őt felkérő folyóirat: „Ilyen ez a város: hazug és káros” – kezdődik ütősen a Nyári vers a Jelennek. De azért: „Itt maradok – mondtam –, az űrsiklók meggyőztek” – nyugtat meg bennünket a költő.Vörös István nem vágott neki a világ távoli pontjainak, a nagyszobából küldte nyári képeslapját, a Csapkodó félelem címűt. Dalszerű, ritmikus sorait hallgatva még Petőfi is felidéződött bennünk, A hatalmas szerelemnek… dallamával. „Fejed alja a Bakonyból / kiszabott párna-szerű, / ezen alszol ezer okból, / de az álmod keserű.”
Magyar Eszter Csenge, Vörös István, Varga Melinda
Voltak, akik egzotikus tájakról üzentek, Kambodzsától Honoluluig. Nagypál István kambodzsai anziksza Angkor főtemploma elől küldetett, bizonyos Henri Mouhot részéről. Mivel Pataki Tamás nem tudott eljönni, honolului sorait csak elképzeltük, illetve az IJ szeptemberi számában bárki elolvashatja (ahogy a távol maradók műveit is). „Két gyönyörű szerelmes vers következik két gyönyörű hölgytől” – konferálta fel Varga Melinda az újabb blokkot, és ebben nem volt túlzás. Lőrincz P. Gabriella Menthetetlenül című verse – ahogy Gabinál ezt már megszoktuk – torkon ragadta a hallgatóját. Nagy Izabella „a zalai dombok alól Herczegfinek” ajánlotta képeslapját, a Selyemharisnya az érintésed címűt. A ciklusból a felöltöztetve részt olvasta fel. „…felöltöztetsz önmagaddal / hozott ruhámat levetem eléd / helyette felveszlek tégedet.”
De a színek is tobzódtak a nyári lapokon, főleg a vörös és a fehér, amint azt Melinda is kiemelte, és versbe öntötte Török Panka és Filip Tamás. Panka Portörlés című verse akár a szerelmes blokkba is kerülhetett volna: „és nem tudok szabadulni / a gondolattól hogy a portörlés / olyan mint kiheverni téged /
súrollak rázlak halomba gyűjtelek”. És egy kis vörös szín Filip Tamás Vörös és fehérjéből: „Ami Takács Zsuzsa versében / parázslik, attól az én arcom is / láng borítja el”. Nosztalgikus emlékeket is előhívott némelyik szöveg, így például a mindenkinek feledhetetlen nyári olvasmányélményt, a Tüskevárat Becsy András verse, a Levél a Kis-Balaton mellől, amelyet Tutajos ír kétségbeesve „in natura”, ahol az úr Matula. Király Farkas megvallotta: jó ideje nem ír verset (valahol érthető is: az Irodalmi jelen prózaszerkesztőjeként a prózahalmok között nehéz lírára váltani), de Melinda felkérésére született egy – az olvasók nagy örömére. Farkas egy titokzatos K.-nak küldi post restante leveleit a Milliárd vízmolekulában, még úgy is, hogy:„De ez már emlék. Most a kertben ücsörgök. / Megettem az első itt nőtt málnaszemet, / és azon tűnődöm, a nyárfa melyik ágáról / hullott le imént az a sárga levél...”
Nagy Zopán már a Látensben is többször megidézte James Joyce-t, de most Két lapu-levél és egy anzix… született a nagy elődnek. Zopán felolvasása mindig élmény: a hangköltészeti elemekkel tarkított performansz a nyelvi humor és bölcselet legmélyebb rétegéig ás le, olykor meg egyszerűen csak szórja a fricskákat. Hegyi-Botos Attiláról mindenki tudja, hogy Zugliget az ő kis zuga, nem csoda hát, hogy a Nyárközép sorait innen küldte Jorge Louis Borgesnek. És szerencsére a gitárját sem hagyta otthon, amivel az argentin mester egy művét adta elő a fehér szarvasról, a La sirva blancát – csodásan szólt. Argentínából visszaröppentünk James Joyce-hoz: Becsy András a „tanár úrnak” írott sorait olvasta még fel.
Hegyi-Botos Attila
Többen gyermeküket vagy kedvesüket szólították meg – így Acsai Roland is, aki le sem tagadhatta volna eufóriáját az Esküvői képeslapot felolvasván. Pénzes Tímea produkciója az est egyik legélvezetesebb előadása volt: Tímea ugyanis úgy értette a meghívást – amelyben a szervező Varga Melinda arra kérte a költőket, hozzanak magukkal olyan embert, akinek szívesen felolvasnák a művüket –, hogy hozzanak magukkal valakit, akivel felolvasnának. Soha rosszabb félreértést, megismerhettük ugyanis Timi húgát, Enikőt, s a „duett” már csak azért is volt stílszerű, mert a vers, a Képeslap a kertbe ajánlása: ikergyermekeimnek – nos, pontosan nekik szólt a vers, és élvezet volt hallgatni. Rónai-Balázs Zoltán is kisfiához fordult, és a Képeslap Botondkának, aki három hónapos címzettjéről elárulta, hogy időközben hat hónapos lett.
Az este talán legszórakoztatóbb produkciója Simon Adri és Zsille Gábor kettőse volt, ami egy négykezes alkotásból született: A lélek súlya – Pierre Teilhard de Chardin és Simon Adri levelezéséből a költőpáros felelgetésében kelt életre – feledhetetlenül.
Bármilyen meglepő, még a földön kívülről is kaptunk üzenetet, Lennert-Móger Tímea Földönkívüli képeslapja által, amiből most csak ennyit: „betelt a pohár. kiürült a fészek. nyara van a télnek. duzzadó lepedők állnak kötélnek. ledér zászlók. (v)érzékeny angyalok. hiszik tovább az ős(z)i levelek szívét. a földön kívül (nem) terem élet”. Petőcz András hasonlóképp éteri tájból üzent, és a Képeslap, ismeretlen földről felolvasása előtt elmondta: egy ideje ír egy versciklust, amelyben rendszeresen feltűnik egy macska. Holott sosem volt macskája, „állítólag ez látszik is a verseimen” – tette hozzá humorral András; és aki meg akarja találni e nyári szövegben lapuló macskát, olvasson utána. Szokolay Zoltán Erdélybe repítette a hallgatóságot, és megtudtuk tőle, hogy a Hat képeslap Erdélyből szövege előtt képek születtek 2000 és 2007 között, Szokolay Eszter és Domokos közreműködésével. Talán nem lőjük le a poént, ha eláruljuk, hogy az utolsó anzix magának Kányádi Sándornak íródott.
Böszörményi Zoltán
Bár Böszörményi Zoltántól is vártunk felolvasást, ő inkább élőszóban osztotta meg röviden frissen megjelent kötete, a Kényszerleszállás Shannonban című hosszúvers keletkezésének elképesztő történetét. A költő tavaly márciusában repült Londonból Barbadosra, amikor is kigyulladt a gép, és az írországi Shannonban hajtottak végre kényszerleszállást. „Ilyen még soha nem történt velem” – mesélte Böszörményi Zoltán, akiről közismert, hogy rengeteget repül –, és mint elmesélte, furcsa módon ilyenkor nem a pánik az ember első gondolata, hanem egészen különleges képek, élmények bukkannak fel a tudat mélyéről. Ezt írta meg nagyszabású versében, amely a Kalligram Kiadó és az Irodalmi Jelen gondozásában jelent meg frissen egy önálló kötetben. A verssé lett kalandos történet után a kötetlen beszélgetés és az összecsendülő borospoharak zsongása töltötte meg az otthonos műhelybelsőt, távol hurrikánoktól és veszedelmektől – tényleg van valami végtelenül békés az irodalomban.
Fotók: Mohácsi Árpád
