Ugrás a tartalomra

 

Mágikus recept

                     Hommage á Hamvas Béla

 

– Monomániás vagyok, uram,
egy lehetetlen nemzedék képviselője,
akinek még mond valamit a romantika,
az a bizonyos stílművészet. (Képtelen vagyok
megszabadulni tőle.) A tönkremenés lényegének
keresése egzisztenciámat meghatározó tevékenység,
természetes állapot, csak így tudok kiteljesedni.
De azért továbbra is figyelek Önre, uram,
megfogadom jótanácsait,  feldolgozom magamban
mindazt, amit Öntől tanultam, és amit nemzedékek
másoltak, idéztek Öntől, kérkedtek vele énelőttem,
s diadalmi zászlójukra tűzték az Ön
győzelmét, mintha az övékét.
A szellemtelenséghez is kell némi intelligencia,
a mindent tagadás elegáns gesztusa nemcsak allűr
par excellence, hanem magatartásforma,
amikor a képzelet aktív fele elzárkózik
a képzelet henyélő felétől, majd nyugodtan
rábízza az egészet az utóbbira.

– Igaza van, uram, ettől nem izmosodik a világ,
csak szürkébb, divatosabb  lesz, felforgatott.
(Egyesek szakrális tébolynak nevezik.)
A céltalanság kátyúja vagy útvesztője,
hívja, aminek akarja, manapság sikkes.
Nem teremt újat, nem vesződik ezzel.
Vegetál – ez a szellemteremtés új módszere:
a teljes elmélyülés a semmibe, mint történelemformáló energia.
(Mert ugye, vegetálni, apró, jelentéktelen bírálatokat
fröcskölni mások arcába kiváltképp élvezet.)

– Mondtam már Önnek, uram,
monomániás vagyok, gipszelt agyú kálvinista –
bocsánat – nihilista, a kicsavart formák,
az elveszett jellemek lappangó illúziója,  
aki azt tartja, a tömeg hangulata könnyebben
kimutatható, mint szellemi igénye, hajlama.

A valóság válságos kérdésén már rég túl vagyok.
Hatalmam a lélek. (Hatalmas húst a dolgozóknak!)
Igényem szerény, monomániás igény,
semmi lényegtelent nem tudok magamról mondani.
Talentumom sincs, az összevisszaságból
néha sikerül rendet teremtenem, ha meg nem részegedtem,
ugyanis hatalomtól részeg világban élek (konfúzió),
és apokaliptikus jövő vár rám (már meg is bántam,
hogy ezt leírtam, mert felborul a koncepció, és van,
aki megsértődik), eszeveszetten vágyom az életre,
tervezem privát ügyeimet, ez a bolondériám,
a rám testált nagy felfordulás, a humor felsőbb szinten
lakik, mint a tragédia, pedig a színházi függöny előtt,
mögött mindkettő azonos erőt képvisel, (ha viselkednek)
azzal kezdik, hogy önmagukon kacagnak,
(magamon kacagok én is, uram, mert nevetséges vagyok,
s az életem kisebb tragédia, és permanensen gyarló
(akarnok) vagyok, voltam, leszek, ha mellém térdepel
az idő (téridő), a monomániás, szopogatom a valóságot,
mint nyalókát. Keserű! A mennyország a képzelet
fedezékébe húzódott. Tud ő valamit, amiről nekem
halvány lila gőzöm nincsen. Egyelőre. Holnap
úgyis felfal a tőke(hal). Hallom a hallomások
sodrásából a moralisták átszűrődő kiáltását,
szófoszlányaikból ezt értem: akit a remény vezérel,
az közveszélyes (bűnöző?).
Bolondot  akarnak csinálni
ebből az abnormális világból. Van hozzá eszük,
idejük, pénzük, energiájuk – és egy kulcslyuk.
Minek ez utóbbi?
Ezen át kémlelik a fantasztákat, a zsiványokat,
az inkvizítorokat, és persze... engem.
(Ólomszürke arccal veszem mindezt tudomásul.)
„l’Amor che move…” Szeressük Istent! Ájultan szeressük!
De mit kezd ezzel a sok szeretettel a Fennvaló?
Nem esik nehezére a képmutatásunk? Nem undorodik
meg a túlzott imádattól? Nem sejt hátsó szándékot
a fennkölt szavak mögött, kérést, könyörgést, érdeket,
s nem  önfeledt, tiszta, egyszerű megnyilatkozást?
Biznisz lett a vallásból, uram?
Megkeseredettek, őrültek, lelki fogyatékosok
fonnak girlandot az örömből Önnek. (Szeresse a szofistákat!)

Nevelgetem majd magamban a szenvedélyt,
nőjön nagyra a kis szentem, azt álmodom.
(Lidércek, démonok, fantazmák az egyszemélyes
mitológiában. Ami velünk történik, nem is igaz.
Álmainkat csak a minket követő generációk értik meg.
Mi tulajdonképpen nekik álmodunk.)
Az élethez csak szenvedélyt kell még élni,
s készen a mágikus recept. (Az őrült a normális 
embernek egyik fajtája, ki látott már mentálisan
egészségest hazudni. Nem megváltoztatni kell
a világot, hanem lehazudni. Ön csak tudja!)
Az indulat, a görcsös ragaszkodás a mindenség
kohéziója; és a monománia.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.