Lackfi János – A mosogatás zsoltára

Uram, eleinte minden olyan 
reménytelennek látszik.
Szennyes edényhalmok

magasodó gleccserei, 
mintha földlemezek mozgása
túrta volna egybe őket,

kikezdhetetlen természeti erő.
Együtt és egyenként is

legyőzhetetlennek tűnnek,

szerény mosogatói szándékom pedig
szánalmas hangyaigyekezetnek.
Szélkergetés és hiábavalóság

az ember minden dolga itt a földön,
legkivált igaz ez a mosogatásra,

hinni benne konokul, mindenek ellenére,

hogy ész, erő és oly szent akarat
diadalmaskodni képes a világegyetem

folytonos koszolódási törvénye ellenében.
Eszelős önhittség, Uram, belátom,

te adj nekem erőt, hisz a cédrust

te növeszted minden fánál magasabbra,

a zsiráfot is minden állat fölé, 
adj nekem győzelmet az ellenség felett,

a koszok, mocskok, maszatok hadát
semmisítsd meg kegyelmed vizében,

oldd fel mindet jóságod citrusillatú

mosogatószerével. Mert összegyülekeztek

a mosatlanok, és öklüket rázzák

ellenem, és dühükben fogukat csikorgatják,

álnokság lakik az ő szívükben

és hamisság az ő szájukban,

bár se öklük, se foguk, se szívük, se szájuk,

s ettől egy kicsit még ijesztőbb a dolog.
Adj, Uram, bátorságot, mert szerfelett

megsokasodtak az én csetreszeim,

és önhittségükben céklafoltjaikkal 
hivalkodnak a tányérok, mancsnyomokkal

és tejüledékkel meggyalázott áttetszőségüket

fitogtatják az üvegpoharak, húsmaradékkal

tüntetnek a vágódeszkák, tésztacafatokkal

a műanyagtálak, kávézaccal a bögrék,

tortaragaccsal a szilikonformák,
égett sajtkéreggel a jénaiak, 
pörköltszafttal a kuktafedők 
és zsírbevonattal a tepsik.
De te, Uram, felkelsz a Sion hegyéről,
és megrázod Cif-habbal ékes sörényedet,

és szökellsz felém a gyepes oldalban,

mint a gazella, úgy sietsz a te kedvesed

segítségére,  mint a büszke oroszlán.
És forró vízzel árasztod el az én elleneimet,
és meggyarapítod az én kezem súrlóerejét,
és körkörös mozdulatokat adsz nekem

az öblítés örömében, 
és a szárítás gyönyörűségével
kényeztetsz engem, 
s mindezek oly édességesek, 
mint a gránátalma gerezdje.
És a komor fellegek oszladoznak,

és a zsíroldó hatás az ő tetőfokára hág,

és a szennyeződések térdet-fejet hajtanak
előtted, megsüvegelik a teremtő Isten

nagyvoltát, és egyetlen kistányértól,

mint a hit erős bástyájától kiindulva
kérlelhetetlenül kibillentem sarkából

a létező világegyetemet.

És nem hagyod, hogy a te szented

romlást lásson, és hogy a mosogatatlanság

szelleme úrrá legyen felette és konyhája felett,

és szentségedből végül elnyerem
az igazak pálmáját és a győzelem olajágát

örökre vagy legalábbis 
a következő mosogatásig.