Ugrás a tartalomra

 

Díjakat hozott a Mikulás

A Magyar Művészeti Akadémia Élőfolyóirat-estjén átadták az Év Legjobb Könyve Díját és a Könyv Nívódíjakat. Ez utóbbi egyik jutalmazottja az Irodalmi Jelen szerkesztője, Király Farkas, mellette Csender Levente részesült elismerésben. A fődíj Kontra Ferencet illette.

Az Élőfolyóirat az MMA Irodalmi Tagozata 2015 őszétől havonta jelentkező zenés irodalmi rendezvénye, melynek állandó helyszíne a Műcsarnok. A december 6-i est igazi Mikulás-ajándék volt a díjazottaknak, és persze a közönségnek is, akik a laudációk és a műrészletek mellett Dresch Mihály lenyűgöző muzsikálását is meghallgathatták. Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője, majd Zsille Gábor köszöntője után maguk a díjazottak ültek ki a pódiumra – még többen is, mint ahányra számítottunk, Csender Levente ölébe ugyanis először kislánya, majd kisfia is belehuppant.

Idén az Év Legjobb Könyve Díját Kontra Ferenc Az álom hídja című regényének ítélték, amely a Magyar Napló Kiadó gondozásában jelent meg. Kontra Ferenc korábban több novelláskötetében is foglalkozott a délvidéki magyarságot sújtó világháborúk és a kilencvenes évek délszláv háborúinak emberi katasztrófáival. Mostani regényét a Vajdaság fővárosának jelenkori, poszttraumás valóságába ültette, ahol egy gyermekkórház sugárfertőzött, fiatal felnőtt bentlakóinak sorsán keresztül a fizikai és lelki sérülések valós következményeivel nézhetünk szembe. A műveket az esten Tóth Erzsébet méltatta. A költőnő beszédét Farkas Árpád soraival kezdte: „csak lábujjhegyen, halkan! / apáink hűlő, drága arcán járunk”. Kontra Ferenc hőseit, a csikókorukat maguk mögött hagyó fiúk sorsát érezhetjük ki e sorokból, fogalmazott Tóth Erzsébet, és a regénybeli fiúknak jó okuk van a menekülésre. Apátlanok-anyátlanok maradnak, nincs bennük az „Itt élned, halnod kell” parancsa.

A regény a ’99-es délvidéki NATO-bombázások idején kezdődik, és az elkövetkező húsz évet öleli fel. Mint Tóth Erzsébet megvallotta: sokszor érzi úgy más írók-költők műveivel, hogy bizonyos soraikat mintha ő írta volna, és ez Kontra Ferenc olvasásakor is gyakran megesik vele. Ahogy ennél a sornál is: „Egymás életét faljuk fel, egymás életének kannibáljai vagyunk”. A Kontra világával rokon alkotók – Gion Nándor, Szilágyi István, de Pilinszky és József Attila is – végső soron ugyanarról beszélnek: az „ősök jussáról”, amelyet mindig mások visznek el. A regény esszenciális kérdése: miért háborús tűzfészek ma is Bosznia? A költőnő kitért méltatásában a műben gödöreffektusnak nevezett, szomorú társadalmi jelenségre: amikor madártávlatból tekintünk le a nyomorúságra, mintha a sorscsapást elszenvedő embertársaink egy gödör fenekén lennének, mi pedig föntről néznénk le rájuk. „Félelmetes szigorú, tökéletesen megszerkesztett regény” – jellemezte Tóth Erzsébet a művet –, akár egy Brueghel-festmény. Kontra Ferencet lehet nem olvasni időlegesen, de akkor is rászoktat az olvasásra.

Az álom hídja című kötetből egy színészpáros, Tallián Mariann és Lázár Balázs olvasott fel részletet. „Mi voltunk azok, bennünket bombáztak. Senki nem tudta, hogy még meddig, senki sem sejtette, hogy összesen hetvennyolc napon át, folyamatosan, amennyit egyetlen várost sem a második világháború alatt; nem, senki sem gondolta volna, hogy mi minden veszik el akkor örökre. Ez nem háború volt, hanem az apokalipszis látványa” – szóltak a megrázó sorok, majd a következő szakaszban költői erejű képek festik le a világ albínószerű „kifehéredését”. Az elhangzó részlet után Kontra Ferencnek Mezey Katalin nyújtotta át az oklevelet és a pénzjutalmat.

Dresch Mihály délvidéki dallamokat fújt hangszerén, majd Csender Levente regénye, az Örök utca (Előretolt Helyőrség Kiadó) következett a díjazott művek sorában. Az író novellahősei a fülszöveg szerint „hosszú, borzadályos utcán botorkálnak. Ide nem hoznak magukkal kacatokat az emberek, épp elég az ormótlan életükkel végigcsörömpölni rajta…” A Könyv Nívódíjat nyert Örök utca méltatását Tallián Mariann olvasta fel Nagy Zoltán Mihálytól, aki nem tudott személyesen jelen lenni az esten.

„Csendert jó tollú írónak, indiánosan szólva Jó Tollnak merném nevezni” – fogalmazott szellemesen Nagy Zoltán Mihály értékelésében. Remek kisprózái a történeteket ráérősen mesélő elbeszélések, ahol rövidség és mesélőkedv tökéletesen megférnek egymással. Csender az a fajta elbeszélő, aki saját megpróbáltatásaiban megedződve érzékelteti jelenvalóságunk bűzösen kavargó iszonyatát. A sivár perifériára sodródott elesettek sorsát jeleníti meg, akik sokszor valóságos alakok. A tizenöt elbeszélést tartalmazó Örök utca az előző kötetek logikus folytatásaként olvasható, ahol az erdélyiség meg nem tagadott, de nem is túlhangoztatott létállapota köszön vissza. Csender művében nem a Tamási Áron-féle székelyeket találjuk, a modernség már megtette romboló hatását. Nem az író kárhoztatható a jellemek torzulásáért, ő csupán megjeleníti azt. Hatalmas negatív élményanyag húzódik az Örök utca hátterében, s ennek kimondásával az író minket is segít, utcájába mindenképp érdemes bemenni – zárta sorait Nagy Zoltán Mihály.

A felolvasott részlet férfi főhősének monológja a kilátástalanságukban is groteszk hétköznapokat eleveníti meg, melyek leírásában Csender remekül meg-megcsillantja humorát. Az alkoholisták, munkanélküliek, közmunkások közé betelepedő házaspár maga is a boldogulásért manőverező szerencsétlenek egyike, míg körülöttük gengszterek, csibészek próbálják különféle rafinériákkal kicsalni a pénz embertársaikból. Mezey Katalin Csender Leventének is átadta a díjat, Dresch Mihály stílszerűen székelyföldi zenével kötött át a soron következő díjazotthoz és művéhez.

Az 1989. decemberi romániai forradalmat feldolgozó alkotás Király Farkas első kisregénye. Azokról a fiatalokról szól, akiknek nemcsak a gyakorlótéren, hanem a harcokban is helyt kellett állniuk. Általuk mi is átélhetjük mindazt, amit csakis egy kiskatona láthatott, tapasztalhatott. A mentális és fizikai hadviselésben felkészületlen egységeiket a történések kellős közepébe vezényelték, ugyanolyan (ön)fegyelmet várva el tőlük, mint a hivatásosoktól, miközben lábukkal alig értek szilárd talajt: néhány nap alatt felkavarodott és átláthatatlanul zavarossá vált körülöttük a világ.

Király Farkast – aki az Irodalmi Jelenben éppen a hónap alkotója –, illetve Sortűz című regényét (Sétatér, Kolozsvár, 2017 – Magyar Napló Kiadó, 2018) Zsille Gábor méltatta. A laudációt nemcsak azért volt üdítő hallgatni, mert élőszóban hangzott el, de az értékelések közül a legközvetlenebb hangvételű, leginkább kedvcsináló beszédként hangzott el. Mindig érdekes, ha egy költő ír prózát, de különösen érdekes, ha történelmi időkről írja – jegyezte meg Zsille Gábor. Hiszen ritka, ha valaki tudatában van annak, hogy történelmi idők tanúja, márpedig Király Farkassal, aki tizennyolc éves volt a romániai forradalom idején, ez történt. Hiánypótló mű a Sortűz: a sorkatonák életéről sem a magyar, sem a román irodalomban nemigen jelent még meg regény. Zsille több elődre és kortársra is asszociált az „angyalbőrbe bújt, magát a háborús harctéren találó író” alakja kapcsán, így Szabó-Palócz Attilára, aki a balkáni háborúba csöppent bele, de gondolhatunk Molnár Ferencre is, aki az első világháború poklából küldött tudósításokat.

Zsille, aki a szerző generációjába tartozik, felidézte saját emlékeit is, hogyan közvetítette a magyar televízió 1989-ben Tőkés László beszédeit, akit akkor már egy kicsi faluba menekítettek. „Nem véletlen, hogy most született meg ez a könyv” – hangsúlyozta Zsille, hozzátéve: az ilyen élményeknek évtizedekig kell ülepedniük. Király Farkas kevéssé ismert történeti forrásokat is felkutatott regényéhez, amelyek még átélhetőbbé teszik az eseményeket. Zsille továbbfűzte a gondolatot a prózát író költő helyzetéről: legalább olyan érdekes, amikor egy szerkesztő, illetve amikor egy tipográfus-tördelő fog regényírásba. Király Farkas minden minőségében jelen van e könyvben, amely egyrészt átgondolt szerkezetű – a regényben minden nap egy fejezet –, másrészt tipográfiailag is különleges alkotás. Látványos megoldás például, ahogy a könyv végén lassan eltűnnek a szemünk elől a betűk.

A Lázár Balázs-felolvasta részletben a négy főhős egyike, Mircea kétségbeeséséről hallhattunk egy bevetés előtt. A félelmek gyötörte kiskatonát társaival kivezényelték, hogy behatoljanak egy házba, ám bizonytalan, hogy ott mi vár rájuk. Mircea egyszerű elv szerint él: „Ha felkészülsz a legrosszabbra, nem érhet meglepetés”. Mivel esélyes, hogy a házban az ellenség vagy terroristák várják őket, a katona erre számít, és borzalmas képeket képzel maga elé. Ugyan ellenséget nem találnak, de az őket fogadó látvány még Mircea képzeletét is felülmúlja.

Király Farkas, aki korábban Bella István-díjat, nemrég pedig Páskándi Géza-díjat is átvehetett, most Mezey Katalintól kapta meg az MMA oklevelét, majd az estet Dresch Mihály játéka zárta.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.