Ugrás a tartalomra

 

Egy áprilisi napra

Márton László április 23-án ünnepli 60. születésnapját. Lapunk szerzőjét Abafáy-Deák Csillag írásával köszöntjük, aki hallgatója volt az Íróakadémián. Az azóta íróvá érett tanítvány köszöntésében benne rejtőzik (majdnem) minden, ami Márton László…

 

Tíz évvel ezelőtt az Íróakadémián, amit láttam, amit hallottam mesterünkről, sok volt, de egyáltalán nem sokk (az is igaz, hogy akkor még nem tudtuk, hogy M. L., a gyilkos). Mégis, hiába csábítottak a Márton-féle szemináriumi csoportba, hogy megvalósíthassam nagyratörő álmaimat, valami tudatalatti érzés parancsolt megállót, hogy máshol keressek menedéket írásaimnak a következő félévben. Kiválasztottak és elvegyülők között egy kínkastélyba kerültem, ahol az ábrázolás iránytalanságának vétke (nem hozok erre példát, nem egyet, sőt négyet sem) vetült rám, de magas alakomból nem lett törött nádszál, se fehér kígyó, és egyáltalán semmilyen kígyó a magam választotta kínkastélyban, ahol Minerva búvóhelyét sehol sem leltem.

Nebántsvirág sem lettem, nyeltem a kritikát, és maradtam az anatómiai teátrummal is felérő nagy-budapesti rém-üldözéssel az egyirányú utcában, amit jóindulattal sem lehetett árnyas főutcának titulálni. Nem lettem állhatatlan, bár voltak gyenge pillanataim, amikor legszívesebben az ABC-t is elfelejtettem volna, ahogy minden igaz történetet, még ama bizonyos Jakob Wunschwitzét is, ami egyébként sem lehet több egy viccnél. Kényszerű szabadulás gondolata környékezett, néha még az átkelés az üvegen is lehetőségként mutatkozott, de maradtam áhítatos embergép, mechanikus narancs, uram bocsá’, gépnarancs egy római hullazsinatban, vagy természetellenes ember, amiért rám is pirítottak: Te egy állat vagy!

Majd kis idő után újabb, végleges menedékre leltem a mi kis köztársaságunkban, a Cseresznyés Klubban, amely nem közösség, több ennél, erről is próbáltak hamis tanúk lebeszélni, de a két obeliszk, Anna és László jelenlétével, a testvériség érzésével, asztali beszélgetésekkel, koccintással és finom falatokkal traktáltak, nemcsak a gyomrunkat. Néha vesztfáliai csevely, műelemzés, bohókás bolondok hajója és nagy megbékélés.

Néha úgy érezzük mesterünk izgalmas szavait hallgatva, mintha ezek feliratok lennének a mulandóság templomán. A kimért idő mesterünket sem kerüli el, de gazdagon lesz ez mérve, erre mérget vehetünk, de nem veszünk, hanem inkább koccintunk egészségére, és azt kívánjuk neki, amit ő magamagának.

Cseresznyézzünk egy tálból még sok-sok éven át!

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.