Egy levágott fül lélekrajza

Érzékeink jelentik világunkat, így ha valaki egyet elveszít, felerősödik egy másik, legalábbis ezt mondják. Képzeld el, hogy vak vagy, és mindenki segíteni akar, ha kell, ha nem! Képzeld el, hogy rejtélyes módon mindig megérzed, hogy a segítő szándék mögött más lappang, hogy csak azért jótékonykodik valaki, hogy nemesebbnek és jobb embernek érezze magát! Képzeld el, hogy már nem kell elképzelned semmit sem, mert az életedet uraló számos tragédia eltüntette belőled a színeket, talán oda, ahova az eltűnt színek kerülnek. Bezárul egy világ, de kinyílik egy másik.

Egy levágott, gazdátlan fül nem ablakpárkányra való, s ennek a horrorisztikus felfedezésnek még senki sem dolgozta ki olyan alaposan a lélekrajzát, mint hazánk nagy mesélője, Lackfi János Levágott fül című, legújabb regényében. A blikkfangos fülszöveg minden könyv legfontosabb eleme, s ebben az esetben találóbb nem is lehetne annak a helyzetnek a zanzásítása, amikor egy átlagos tizenhét éves srácnak eggyel több füle lesz a kelleténél. Megmutassa a szüleinek? A tanárának? A plébánosának? A dzsúdóedzőjének? Tartsa meg, és nézegesse? Beszélgessen vele? Ha már egy kamasszal senki sem képes normálisan beszélni! A furcsa esetből nyomozás lesz, rendőrségi ügy, majd ámokfutás, élethalálharc, verseny az idővel. Közben a biztosnak hitt háttér összeomlik, egy srác áll szemben a világgal, keresi a dolgok értelmét, harcol Istennel, a családjával, a többi emberrel, saját kételyeivel. Ja, és van itt egy vak lány is, Lili. Elég nagy a szája, és elég durva a története; az ő gondolatvilágának keserédességével indul a kaland. A vakok, látássérültek és gyengénlátók mai helyzetének tűpontos ábrázolása mesterien vegyül a szubjektív betekintésekkel. Testközelből tudhatjuk meg, milyen egy vak ember bőrében lenni, hogyan érzékelhető a külvilág, s hogyan lehet megküzdeni a hétköznapokkal és körülöttünk a segítőkész emberekkel. Második számú mesélőnknek ugyanis elege van abból, hogy mások helyette falják a világot, majd irgalmasan a szájába tömködik, mint az előemésztett pépet: „Nekem nem ilyen óvatoskodás kell, hanem élet, oké? Arra van szükségem, hogy nagy pofám lehessen, hogy nagy dumákat nyomjak, és mások is lenyomják nekem a legnagyobb dumáikat. Érezni akarom, hogy élek. Hogy a tárgyak sarka nincs legömbölyítve meg szivaccsal kipárnázva, hogy ha kalapáccsal fejbe nyomnak, az ne csak látszat legyen, mint a filmekben, hanem lássak csillagokat, reccsenjen a csont, essen darabokra a tudatom, csorogjon végig arcomon a meleg vér.”

Könnyed, olvasmányos, kellemes, játékos és eleven kötet. A plasztikus képek és a funkcionális történet szinte leugrik a papírról. Feszes tempó, izgalmas vonaglás, a rengeteg mondanivaló vetekszik az erős jelentéstartalmakkal, miközben a két felváltva mesélő szavain át emberi történések és drámák bontakoznak ki. A csapongó elmék szövevényén keresztül számos sors feltárul, a füles fiú haverja az összeesküvés-elméletek megszállottja, apukája éppen az anyukáját csalja. Feltűnik pár megidézett kellemes és kellemetlen arc a múlt panoptikumából, miközben saját kételyei közt vergődik. Rengeteg az átjáró, a történetek sokrétűen lefedik mindazt, ami a mai magyarok fejében motoszkál, és persze a társadalomkritika sem marad el, a törzsszöveg mégis egy irányba tart. Hol derűs (mit csináljunk egy talált füllel, és hogyan tartósítsuk?), hol sötét és nyomasztó (kedvenc nyulunk apánk általi perverz kivégzése). „Az lenne az életünk, amit kifelé mutatunk? Szoktam nézni a társkereső hirdetéseket, hát az tuti, hogy az egész emberiség »jóképűnek mondott, fiatalos, sportos, természetkedvelő, kutyabarát, zeneszerető, színes érdeklődésű, kalandos lelkű, romantikus, tartós kapcsolatra vágyó« fazonokból áll. Csak tudnám, hova bújnak ezek a tökéletes példányok, mikor körülnézek? Állatokat látok, akik üvöltöznek a neveletlen gyerekeikkel vagy kutyáikkal, esetleg puhányokat, akiket terrorizálnak a neveletlen gyerekeik vagy kutyáik.”

Az a kísérlet, amikor egy idősebb író megpróbálja szintetizálni a tinik szavajárását, és belehelyezkedni gondolatvilágukba, nem mindig sikerül hitelesen; gyakran életszerűtlen, izomszagú és erőltetett lesz. Tudvalevő, hogy ez nagyon nehéz feladat, hiszen a mai fiatalok nyelvén csak a mai fiatalok tudnak megszólalni, ezt szögezzük is le. Hogy ebben a kötetben ténylegesen mennyire sikerült élethűen visszaadni a mai tinédzsernyelvet, azt majd a mai tinédzserek eldöntik. Lehet, hogy nem is ők a célcsoport. A két kulcsszereplő néha egymás szófordulatait és gondolatsémáit használja, és bár napjainkban játszódik a történet, mégis tetten érhető egy kis megbocsátható anakronizmus, mert a „nyominger, ipse, csóringer, tesó, csóka, pampog, menőség, apafej” és hasonló szavak a 90-es éveket idézik, csakúgy, mint az a jelenet, amikor a tizenhét éves srác a templomkert padján hagyja a szexújságjait, így szabadulva a kísértéstől, hiszen napjaink széles sávú világában már nem a papír az erotikus tartalmak kizárólagos és legkönnyebben elérhető hordozója.

A tiniszleng horpadásain megülő polgári humor újabb és újabb lendületet ad a sok-sok sztorinak, a kötet zamatát mégis a fültaláló fiú belső vívódásai, pánikkal oltott eszmefuttatásai adják: mi lesz, ha...? Mi lesz, ha valaki meglátja ezzel a füllel, vagy ha baktériumok telepedtek meg rajta, ő meg lazán csak fogdossa...? Mi lesz, ha jegeli, és szépen beviszi a rendőrségre, ahol még a falnak is füle van? Mert ha már van egy plusz fülünk, az bizony kötelezettségekkel jár. Kinek a füle? Mit keres itt? És egyáltalán, miként került le a tulajdonosáról? Él az illető, vagy már halott? Mit kell ilyenkor csinálni? Egyszerűen kidobni a kukába? Eltüntetni a nyomot? A fiú először meg akarja keresni a gazdáját, „fülön csípni”, ami már önmagában egy lehetetlen küldetés. Innen indul a zabhegyezős vergődés, a csapongó csavargás, az újabb és újabb kalandok, melyek során a fül szinte mellékszereplővé válik, de ahogy távolodik a cél, úgy közeledik a srác önmagához.

Nem tipikus bolyongásregény, de él az eszközeivel, nem kiemelten horror, de vannak benne morbid, megrázó elemek, ám egyik sem töri meg a családbarát légkört. Meglehetősen sok történés van ebben a könyvben, így legyen elég annyi, hogy ha az olvasó is a levágott fül nyomába szegődik, már jól értesülten és gazdagabban kezdheti a tavaszt.

Lackfi János: Levágott fül. Helikon Kiadó, 2018.