Ugrás a tartalomra

Bizonyítvány

Zsolti azzal jött haza, hogy Bartha Zolika a harmadikról – aki, ha lehet, még hülyébb, mint a húsgyári párttitkár apja – alighanem megbukott matekból, és korrepetálást fog kérni. Megkérdeztem, hogy mire alapozza.

– Pár napja elkezdett köszönni, hehe. Nemsokára jön, és korrepetálást kér. Én meg majd elküldöm a fenébe, hehe.

– Manó meg majdnem kitűnő lett – mondtam, és közben a kislányunk is odaért, szorongatta a bizonyítványt, csak a testnevelés hármas, a rajz meg négyes, mutatta büszkén az apjának.

– Tetű Vargáné – nyugtázta Zsolti. –  Ja, és persze ugyancsak tetű Balogh. De se a bukfenc, se a gyurma nem érdekel, apád lánya vagy – mondta, és kötelességtudóan megnézte a bizonyítványt, letudva ezzel egy évre a lánya tanulmányai iránti érdeklődését.

– Szóval akkor … – próbálkozott Emma.

– Akkor mi? – értetlenkedett Zsolti.

– Megígérted neki – álltam Manó mellé.

– Arossebet ígértem?! – gyanakodott Zsolti, akkor ilyen, amikor nem emlékszik rá, hogy mekkora paraszt volt részegen, és próbálja kiszűrni, hogy vajon ráteszek-e egy lapáttal a történtekre. A titka az, hogy mindig csak egy kicsit szabad. Annyit, hogy még hihetőnek tűnjön, és ne érje meg kontráznia.

– Apa, tényleg megígérted… – szomorodott el Emma. Általában leállítom, ha önzően követelőzik, de amiatt a macska miatt gürizett majd’ egy éven át. Úgyhogy rásegítettem:

– Azt mondtad, hogy kaphat egy kiscicát, ha ötös lesz a bizonyítványa, mínusz bukfenc és gyurma.

– Szerintem azt mondtam, Edina, hogy gondolkodom rajta.

Akkor hív Edinának, ha erősnek akar mutatkozni, vagy ha részeg, és leplezni akarja. Egyébként Anya vagy Nyuszi vagyok. Most munkából jön, szóval a pia kilőve. Vagyis nem meri rögtön lesöpörni a témát – azaz a macskát – az asztalról, de próbálkozik.

Jobbnak láttam Manót beküldeni a szobájába, elég már az is, hogy Zsolti letetűzte két tanárát a füle hallatára.

– Manó, szépen tanultál, ennek valamilyen jutalma tuti lesz, ezt még meg kell beszélnünk apával. Semmi sem sürget, pár nap alatt átgondoljuk. Lehet, hogy kismacska lesz, vagy…

– Vagy a kisfaszom, persze, majd teleszarja a lakást – lendült támadásba Zsolti. – Itt olyan állatot nem tartunk, amelyik ideszarik-hugyozik, lever meg összekarmol mindent, ideokádik, nem azért költöztünk be Körösligetre, hogy tanyán éljünk a negyediken.

Manó eddigre elment, Istennek hála, én pedig megpróbáltam Zsoltit puhítani.

Két üveg behűtött Szalon sört vettem elő, egy kolléganőm lepett meg vele, Pécsen járt, emlékezett rá, hogy szeretem. Végre nem Kőbányai. Zsolti nekivetkőzött, izzadt volt a nyomorult, öltönyben, nyakkendőben kell legyen egész nap, a lakás meg zárószinti, tűzi a nap rendesen. A sörtől lenyugodtunk mind a ketten, rágyújtottunk, kezdődik a hétvége, Emmát majd elengedjük játszani valamikor Szilviékhez, akkor tudunk egy jót dugni, cserébe mi is el szoktuk vállalni az ő gyerekeiket. Vasárnap egy kis séta, talán cukrászda is, kihozzuk a maximumot a nyári hétvégéből. Aztán pár nap, és Manó táborba megy, jó lesz végre egy kis idő kettesben, és akkor hátha beadja a derekát.

Akkor kell a témát felhozni, amikor a sör körülbelül aranymetszésig fogyott. Vagyis a fél liter úgy aránylik a megivotthoz, mint a megivott ahhoz, ami még az üvegben van. Múlt és jövő harmóniája, tapasztalat és perspektíva együttállása, mint az életkorunk, ő negyvenhárom, én meg negyvenegy vagyok. A cigijéből is volt még, a lehető legjobbkor tértem vissza a macskára.

– Azt mondtad, Petinek a Bátor Egérből van fölösleges kismacskája.

– Aha. Ha azóta nem állt rá az IFÁ-val. Rém szívósak ezek a dögök, lapáttal alig bírja őket agyonverni. Persze, ha még meg is vannak, nem biztos, hogy kell ide macska. Lova is van, azt is hozzuk föl a negyedikre?

– Többet tudsz a Parasztpetiről, mint a lányodról. Mikor játszottál vele utoljára?

Zsolti nem szólt, egy mélyet szívott a cigiből, ivott egy nagy korty sört. Ezért időzítettem így.

– Mit eszik egy ilyen dög?

– Parizert, tejet, marhaszívet, vesét, szöcskét.

– Tényleg, gyerekkoromban fogtunk a nagyanyámnál a kismacskájának. Meg lepkét. De jó is lesz! A hús majd hol a tányérjában büdösödik, hol ott, ahova kiokádja. Itt nem fog lakni ilyen állat, jobb, ha nem áltatod Emmát.

– Nem lehetne fontosabb a másik öröme? Legalább, ha a lányodról van szó. Megcsinálni persze jó volt.

Zsolti hajthatatlan volt. Hát, ennyit az aranymetszésről, gondoltam, annyit sikerült csak kicsikarni, hogy a jutalmat akkor fogja megkapni, amikor hazajön a táborból. Szerencsére a készülődés a balatoni táborra, meg hogy egy csomó barátnője is ott lesz, lefoglalta annyira, hogy beérte a reménnyel. Azért biztos, ami biztos, az első napon feladott képeslapra kiscicát rajzolt, és ünnepélyesen megígérte, hogy jó gazdája lesz.

– Persze, aztán jön majd, hogy mégis tanulnia kell, hozzál te homokot, apa, ha nem akarod, hogy a szőnyegre szarjon, ennyit megtehetsz a lányodért, meg ilyenek. Maximum aranyhal. Vegyünk neki aranyhalat, ha ráun, a gömbakváriumban tarthatsz virágot, csipeszt, bánomén, a halakat meg lehúzzuk a budin.

A tábor tíz napja alatt elvitt Körösliget mindkét kisállat-kereskedésébe, néztünk hörcsögöt, papagájt, aranyhalat, összevesztünk, kibékültünk, szeretkeztünk, megint összevesztünk. Magyaráztam neki, hogy rohadtul nem a macskáról van szó, hanem arról, hogy egy életre elveszi a kedvét így a tanulástól. Meg attól, hogy az apjának higgyen. Zsolti meg azt ismételgette, hogy egyrészt nem ígért semmit, másrészt elég szar lesz a lányunk élete, ha minden férfinek mindent elhisz elsőre. A végére feladtam, azt mondtam, intézze, ahogy akarja, Manó két nap múlva érkezik, legyen ajándék, és viselje a következményeit.

Békülni elhívott a vállalati buliba, Péter-Pálkor mindig nagy mulatságot rendeztek. Nemet mondtam, nem szerettem vele társaságba menni, ha feszültség volt köztünk, meg válságterveken agyaltam, hogy mivel lepjem meg Emmát, ha Zsolti valami baromságot talál ki. És legfőképp: hogyan fogom a lányom és a férjem egymásra hangolni. Este az ágyban fekve még elszívtam egy Fecskét, aztán feladtam, hátha segít, ha alszom rá egyet. Nyáron nem mentem ki az erkélyre cigizni, úgyis nyitva volt ajtó-ablak, kivinné a macskaszagot is. Álmomban vonaton utaztam, rázott kegyetlenül, ölemben a macska, bizonygattam az utasoknak, hogy nem büdös, szagolják csak meg, de ők morogtak, hogy rohadt büdös van, csakugyan, a vasúti budiszag bejött, ezek szerint Salgótarjánba megyünk Miskolcról, a tatához, akkor van ilyen dohányos budiszag, de hát a tata meghalt harminc éve, a kalauz meg ráz, ráz kegyetlenül, erre felébredek, Zsolti az, már hajnalodik.

– Edina… – kezdi, szóval jól sikerült a vállalati mulatság, részeg, mint a dög. – Edina, magyarázatot követelekböfff…. – Rumot ihatott, nem is keveset, és a szokásos marhapörköltet is éreztem.

– Mit tettem álmomban, amíg te békésen talajrészegre ittad magad, apukám? –  érdeklődtem.

Zsolti nehezményezte, hogy megemeltem a vécécsésze magasságát, és még csak nem is szóltam neki, alig tudott kapaszkodni, valamit talán le is vert vagy szakított, de hát megszédült, olyan magasra került a budi. Rosszat sejtettem. A fürdőszobában minden beigazolódott, egy kicsit még több is. Zsolti beleszart a centrifugába, a fürdőköpenyembe törölte a seggét, az közben leszakadt a tartóról, ekkor eshetett el Zsolti, és verhette le Emma élete első saját kölnijét, Párizsból hozta neki ajándékba Kata, a húgom. Keveredett az elegáns eau-de-cologne illata a rumos-pörköltös bélsáréval meg a cigarettáéval, amit a budin – illetve a centrifugán – is szívhatott, pedig megállapodtunk, hogy nem dohányzunk sem a konyhában, sem a fürdőben, Manó miatt. Amíg én a szemlét végeztem, Zsolti békésen horkolt, talán egy szebb világról álmodott, ahol a vécécsészék fix magasságúak.

Egy cetlire kiírtam neki, hogy átmentem Szegedre a húgomékhoz a reggeli vonattal, este kábé egyszerre érünk be Manóval az állomásra, ha jót akar, várjon minket, legyen tiszta a lakás, és nemcsak ajándékkal jön Manónak, hanem a kedvenc kölnijével is. Katával jól kipanaszkodtuk magunkat egymásnak, estére már tudtam röhögni Zsoltin, kíváncsi lettem volna az arcára, amikor összeáll neki a kép.

Manó vonata meg az enyém csaknem egyszerre ért be, Zsolti várt is a peronon, meggyötörtnek látszott, de a kávéillat dominált, bár még a rumot is ki lehetett venni. A pusziból ítélve gyógysört ihatott. Emma tele volt élménnyel, be nem állt a szája, de félúton hazafelé már kérdezte, hogy akkor mire jutottunk. Mondtam, hogy igazi meglepetés lesz, én már tegnap este láttam részleteket, és ha csak a fele maradt meg mára, nagyon fog csodálkozni.  

Emmával alig lehetett bírni, és engem is evett a fene, hogy mit talált ki. Bűntudata volt, az nem is kétség, gyerekkoromban nézett így Fifi kutyánk, amikor bepuszilta a spájzból a kolbászt.

Felcaplattunk a negyedikre, Zsolti annyit mondott, hogy óvatosan és gyorsan surranjunk be az ajtón. Benn olyasmi kép fogadott, mint Jerikó polgármesterét, amikor Józsué és csapata széttülkölték a várost. A hajnali állapotok semmit sem enyhültek, sőt némi vizelet látszott a parkettán is. A papucsom bojtján valami bogár vagy szöcske ült, de csak addig, amíg a semmiből egy kis vörös kölyökmacska le nem vadászta. Zsolti megfogta a tarkójánál, felemelte, Manó vigyorgott, mint a vadalma.

– Anyával azért őt választottuk, mert megy a színe a hajadhoz. Fogtam neki pár szöcskét, nagyon szereti. Csak hát, amíg vadászott… Szóval a kölni, amit Katától….

Emmát már semmi nem érdekelte, dédelgette a macskát, puszilgatta, aztán minket, Zsolti meg diadalittasan nézett, hogy mennyire jó fej is ő.

– Manó, pakolj ki, viheted a cicát is a szobádba. Apa majd rendet rak helyetted, úgy látom, fontos neki mások öröme, de eztán majd te takarítasz utána.

Csöngettek. Zsolti nyitott ajtót, Bartha Zolika állt ott, zsírpapírban szorongatott valamit.

– Apuka küldi, marhaszív, és kérdezi apuka, hogy jó lesz-e, ha majd mindig akkor hozom, amikor az óra van, meg anyuka kéri, hogy azért a cicát ne tessék kiengedni a lépcsőházba, mert odapisilt valamikor tegnap éjjel, de anyuka feltörölte, ne tessék aggódni.

– Köszönjük, Zolika, a szüleidnek is. Nyugodj meg, épp erről beszélgettünk Zsolt bácsival, hogy olyan állat nem maradhat a lakásban, amelyik nem szobatiszta vagy tönkretesz dolgokat.

Egy szöcske ugrott ki az ajtón, Zolika elkérte horgászni.

– Kaptál egy utolsó esélyt a szobatisztaságra, negyvenhárom évesen – kezdtem volna mondani Zsoltinak, de már Emma szobájában volt. Hanyatt feküdt, a pocakján a macska és Manó, félálomban mind a hárman.

– Manó, pakolj ki, Apa, takaríts ki, és legfőképp mutasd meg Manónak, hol a cica homokja. Mégse kakálhat a centrifugába…

– Az vicces lenne – nevetett Emma.

– Először talán igen. De másodszorra röpülne, az biztos.

– Gyere, Manó – tápászkodott föl Zsolti –, megmutatom a homokostálat. Anyád nem tréfál, ismered te is. Aztán majd holnap fogunk a Körös-parton szöcskét.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.