Ugrás a tartalomra

 

Nők

Hát persze, hogy mindig a nők! A nőről ír a férfi és nőről ír a nő, saját magáról, az életéről, az anyjáról, nagyanyjáról, Éváról, arról, hogy milyen a Nő. Ki az, aki nem szeretné megfejteni a női lelket, vagy megérteni, hogy mit akarhat a nő, mikor nem mond semmit, mikor örömében sír, bánatában elmegy sétálni, mérgében takarít? Ki értheti azt a működést, hogy egyszerre háziasszony, anya, tanár, terapeuta, szerető és mi minden még a nő, ezek mellett mindig tudja, hogy mit főzzön, milyen ajándékot vegyen, milyen cipő és ruhaméret kell az egész családnak... és napestig sorolhatnánk. A nő ilyen, így lett összegyúrva, mindenkinek a saját hite szerint: alkotta az Isten vagy létrejött, láthatjuk benne az Ősanyát vagy Vénuszt, nem is számít, csupán egyetlen dolog, amely minden egyes emberben közös: mindnyájunkat egy nő hozott erre a világra. Lehet dicsérni vagy szidni, elmélkedni, hogy milyen rossz vagy milyen jó a nő, de nem lehet nem foglalkozni vele. Versek, könyvek, festmények, zeneművek születtek a nők gerjesztette érzelmek nyomán, ezrek küzdöttek halálig a nőért vagy vetettek véget életüknek, ez múlt, ez jelen, talán jövő is. Messze szeretném elkerülni a zengzetes egyenjogúságról szóló elméleteket, bár bizonyára sokaknak érthetetlen, hogy nagyon szeretek nő lenni, szeretem az anyaságot, azt, ha valaki nőként bánik velem, és csak mosolygok azon, ha költőnőnek neveznek, hisz ez nem minden esetben gúnyolódás akar lenni. Mint az életben mindenhez, ehhez is szükséges a humor, mert anélkül csak keserűséggel van tele még a női élet is.

Ha egy ajtót tolni kell, én húzni fogom, néha összekeverem a bal és a jobb oldalt, eltévedek egy nagyobb épületben, vicces helyzetekbe keveredek naponta, és még nagyon sok mindent írhatnék ebbe a sorba, tudván, hogy sok nőtársam bólogatva olvasná ezeket, kuncogva ismerne magára. Igen, vannak ilyen dolgaink, de terheket viselünk, beteget ápolunk, ha kell, varázspuszival mindenféle gyermekfájdalmat enyhítünk, dolgozunk lázasan, a családunkért bármit feláldozunk. Ahhoz, hogy valóban megismerjük a nőket, talán minden nőt ismernünk kellene, az előzőket is, a később születendőket is. Ahogyan minden ember egyedi és különleges, minden nő is az, hogyan is lehetne igazat írni, vagy csak valósat? Minden igazság igazság valakinek, az is, ha jót írunk a nőről, az is, ha rosszat. Meglehet, összetett a női lélek, de talán egyetlen dologgal megszelídíthető: ha szeretettel fordulunk felé. Persze, van olyan, hogy nem vagyunk szerethetőek, akkor van a legnagyobb szükségünk a támaszra, ha kiabálunk, akkor valójában azt hisszük, nem hallanak minket. A legkeményebbnek tűnő hölgy is néha kislány, akit dédelgetni kell, a legvagányabb, agyonfestett Barbie, aki a haját sem tudja kifésülni a lakktól, néha egy sarokban összekuporodva várja, hogy valaki átölelje.

Ünnepeljük a nőt, a nőiességet, a születés forrását nemcsak márciusban, nemcsak nőnapon, hanem mindig.

A Teremtő csodálatos alkotása a nő, s talán ő az egyetlen, aki megérti.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.