Ugrás a tartalomra

 

Múltból merítve

Mezey Katalin Régi napok rendje című elbeszéléskötetéről beszélgetett a szerzővel Lázár Balázs a Magyar Napló Könyvesboltban. Az esten igazi meglepetésként hatott, hogy a költő-író fiatalkori színházi múltjára is fény derült.

 

Aki közelebbről ismeri Mezey Katalint, tudja, hogy a halk és kevés, lényegre tapintó szó embere, távol áll tőle a reflektorfény utáni vágyakozás, inkább másoknak biztosít megjelenési, bemutatkozási lehetőséget, önmaga pedig a háttérbe húzódva dolgozik – legyen az irodalomszervezői munka vagy a magányosabb költészet és szépírás. Hatványozottan érvényesült ez a visszafogottság a Régi napok rendje című elbeszéléskötet bemutatóján, amikor is a Magyar Napló Könyvesbolt otthonos, félhomályos „olvasósarkába” húzódva Lázár Balázs kérdezgette az alkotót a novellák hátteréről, illetve olvasott fel azokból. A meghitt légkört erősítették az író pózok nélküli őszintesége, a családi történetek és a nézőtéren ülő ismerős, baráti arcok.

(Fotó: Magyar Művészeti Akadémia)

Pedig Mezey alaposan meg is tudja lepni hallgatóságát: életútja korai állomásainak történetén, így viszonylag rövid színészi múltja hallatán biztosan sokan elcsodálkoztak a hallgatóságból. Mint a költő-író elmesélte, érettségi után három helyre felvételizett: az ELTE-re, a Színművészeti Főiskolára és keramikusnak. Mindhárom helyre felvették, ő végül a magyar–népművelés szakot választotta. A színház és a színjátszás így sem maradt ki az életéből. Tagja lett ugyanis a legendás rendező, Ruszt József alapította Universitas társulatnak, amely az ELTE – idővel szintén legendássá lett – színjátszóköre volt, ám az első jelentős alternatív színházi műhellyé nőtte ki magát. Mint Mezey Katalin felidézte, kortársai közül ide járt többek között Jordán Tamás, Kristóf Tibor vagy Kővári Katalin. Mezey színészként és rendezőként is kipróbálta magát – Tatabányán például saját mesejátékát rendezte. Az Universitas elő is adta Mezey Katalin és Oláh János – aki nemcsak a Kilencek költőcsoportban volt társa Katalinnak, de az életben is – némely művét. Lázár Balázs kérdésére, hogy miért nem folytatta a pályát, Mezey azt felelte: „Nem az én világom. Sokkal kevésbé vagyok a nyilvánosság felé kitárulkozó alkat, mint egy színésznek lennie kell.”

A fiatal költőpáros 1970-ben

Ám a színház világa egy kicsit másképp mégis az ő világa maradt – szépirodalomba átültetve. Ennek remek példája a Bonyolult történet című novella a kötetből, mely felütése szerint „művésztörténet, mondjuk inkább színésztörténetnek, mert a színészek számára előny, minél több rosszat terjesztenek róluk, illetve ők saját magukról”. Az ironikus rendszerkritika, mint Lázár Balázs felhívta rá a figyelmet, végigvonul a köteten, például ebben a novellában is: „Ez a színésztörténet külföldön esett meg egy afféle színházban, amilyen nálunk is található a vidéki színi intézmények mellett.” Máshol még élesebb a szatirikus hang, hiszen „nem a mi hazánkban” esnek meg ezek a történetek. De a színházi és filmes világ szereplői természetesen nem csak a Kádár-rendszerben voltak hiúk, irigyek, áskálódók és féltékenyek – ezeket az örök érvényű emberi gyarlóságokat kelti életre Mezey Katalin a miliőt feldolgozó novelláiban. Meghallgathattuk például az egymásra féltékenykedő főszerkesztő és nagy rendező történetében, akik egy színésznő miatt koccantják össze agancsukat. „Itt semmi sem igazi, ami nem hamis” – hangzik el az emblematikus mondat a színházi novellában. Lázár Balázs rá is kérdezett a frappáns kijelentés forrására, s mint Mezey Katalin elárulta, emlékei szerint ő maga találta ki – a színház „csináltságát” akarta érzékeltetni vele.

Szóba jöttek a nőalakok is, Mezey prózájának meghatározó karakterei. Lázár Balázs megemlítette az Élőfilm című regényt, melynek főhőse a fiatal varrónő, Szabó Mária; a Kidöntött kerítést, amely egy kislány szemszögéből meséli el a régmúlt történeteit; az Ismernek téged című kisregényt, ahol Éva, egy kulturális előadó a főszereplő; vagy ide sorolhatjuk az ’56-os regényt, a Levelek haza című művet, amely megjelenésekor óriási példányszámban fogyott el, és amelyben egy kislány menekül külföldre édesanyjával. A narráció a jelen elbeszéléskötetben ugyan valamelyest eltolódik az egyes szám első személyű elbeszélés felé, de a markáns női hang megmarad. Mezey Katalin úgy reflektált: nem szereti azt a szemléletet, amikor az „igazi hősöket” csakis férfiként képzelik el. „Nem zavar, ha azt mondják: nőíró, és lám, nőkről ír. Igyekszem arról írni, ami számomra fontos, amit ismerek, és nekem a női lét adódott. Lényegesnek tartom, hogy egy mű ne csak egyetlen aspektusból ábrázolja a női szereplőket, hanem a maguk összetettségében.”

Vannak azonban Mezey Katalinnak is jelentős férfihősei, hívta fel a figyelmet Lázár Balázs, így például az, aki végigvonul művein, és már a Sors című verseskötetben, az Ameddig élek című versben is megjelenik: „Ameddig élek, bennem élsz”. Nem titok, hogy a költő édesapjáról van szó. „Ő az érték és a mérték?” – firtatta Lázár Balázs. „Nagyon erősen kötődtem hozzá” – vallotta meg a költő, és néhány mondatban elővarázsolta édesapja kivételes alakját. Kemény, nehéz sors adatott neki, de vitézen megélte – fogalmazott Mezey Katalin. Tizenöt éves volt, amikor négy húgával együtt árvaságra jutott, így gyakorlatilag gyerekfejjel vált családfővé. Ebben a szerepben is kitűnően helytállt, ahogy később apaként is szilárdan összetartotta a családot. „Kevés beszédű, jó humorú ember volt, sportolt is, mindenki szerette, aki ismerte” – idézte fel apja alakját Katalin.

Mielőtt a Kecskék című novellát meghallgathattuk, Lázár Balázs kérdésére az író elmondta: valóban édesapja történetét írta meg ebben az elbeszélésben. A szívszorító történetben a második világháborúból hazatérő férfi kétségek, remény és reménytelenség között hánykolódik, ahogy a villamosból lesi a rég otthagyott családi kertészetet. Vajon várja-e valaki, lesz-e nyoma életnek? A sors megadja a megkönnyebbülést: egy legelésző kecske képében. Hiszen ha kecske van, akkor ott ember is van, akinek tej kell. 

A kertészet mint helyszín már a Kidöntött kerítés történetein is végigvonul – erről is hallhattunk pár mondatot a szerzőtől. Édesanyja és édesapja is kertészek voltak, bár indulásukat tekintve nagy társadalmi szakadék húzódott közöttük. „Édesanyám az első női nemzedék tagja volt, amely már gimnáziumot végzett – mesélte a költő-író –, utána fogott hozzá a kertészeti tanulmányokhoz. Ő is követte azt az eszmét, hogy Magyarország kert-Magyarország legyen. Idővel gyümölcsöst vásárolt” – idézte fel Mezey Katalin. Szülei, akik egy esztendőben születtek, együtt élték meg 17 évesen, amikor Trianonnal megkérdőjeleződött az ország sorsa. „Ez mély nyomokat hagyott anyámban, aki innentől mindig a kibontakozással teli élet lehetőségét kereste. Ezt látta meg a kertészetben is. Nagy akaratú, nagy energiájú asszony volt, s ez találkozott apám természetszeretetével.”

Kisgidával a kertészetben 1951-ben

Befejezésül Lázár Balázs a készülő művekre kérdezett rá. Mint Mezey Katalin elmondta, naplójegyzeteknek nevezné azt a prózai munkát, amelyen jelenleg dolgozik, de készül egy drámája is. Hogy melyik jelenik meg majd előbb, az még számára is meglepetés…

 

Laik Eszter

*

Kapcsolódó anyagok:

Böszörményi Zoltán: Élettel festett könyv (kritika)

Varga Melinda. Az elmúlás ellen dolgozom. Az idő a leghatékonyabb múzsám (interjú)

Mezey Katalin a hónap alkotója

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.