Dzsesszkoncert

Nem szoktam én már gondolkodni, Mackó,
csak nézek üresen a dzsesszkoncert alatt,
amíg a bőgő, vörös-barnás, kopott,
a tüskéjével a padlóba szúr,
a vén bőgős akörül pörgeti,
szinte masszírozza a húrokat.
 
Nincs énnekem már bűntudatom, Mackó,
bár listákat még csinálok azért,
valahányszor a szaxis hátrahajlik,
egy újabb tétel jut róla eszembe,
a gerincről, hogyan tud hajladozni,
szinte a sárga földig hátrahord.
 
Én megbánom, ha előjövök, Mackó,
maradtam volna az egérlyukamban,
oda is behallatszik a zene,
ott is remeg a fal, életerővel.
Magában, csukott szemmel, önfeledten,
mint rágcsáló, rágózik a dobos.