Tíz műterem

Friss műveket látni a tárlaton, a tematika: műterem. Vagy inkább: mű-terem? T. Horváth Éva címadásában rájátszik a tematika sokféle értelmezésére, ha nem is tesz kérdőjelet a mű-terem után, elég, ha a látogató rakja ki magában az írásjelet. Ez a tematika és koncepció számos kiállításon megjelent már (Egyenesen a műteremből, 2016, Műcsarnok, Kilenc műteremből, 2018, Műcsarnok, Most készül – nyitott műterem program I., 2018, Miskolci Galéria). S. Nagy Katalin kurátor biztos kézzel válogatott a művekből, és rendezte el őket a falakon. Nem a tematika adja meg a kiállítás egységes világát, hanem a kiállító művészek habitusának, világ- és művészfelfogásának egymáshoz való közelsége.

Alföldi László András kollázsai (A történet vége – Vége a történetnek (I–II.), 2015–2019) ikonoknak hatnak, töredékesen, kihagyásokkal Jézust idézik fel, a kereszthalált. Az egyik téglaalapú kép két részből áll, egymástól kissé eltolva, mintha nem egyek volnának. A műteremben meghajló férfialak lehet a festő is, vagy egy restaurátor, vagyis a történetnek nincs vége. A geometrikus formák, világos, fekete négyzetek, a felmutató két ujj fegyelmet, elmélyültséget sugallnak, annak ellenére, hogy egyes négyzetek hiányosak, kikezdte őket az idő, mintha Alföldi László András az apokrif tekercsekre is utalna.

Láng Eszter képein számos ókori figurát, balzsamozott testet, jeleket fedezünk fel, ha egyik művének ezt a címet is adta: Dream after drink of wine II (Travel with Dionysus). Vagyis a görög világ felől láttatja és gondolja el művészi vízióját, de az egyiptomi örökséget ő sem feledi, hanem feldolgozza és felhasználja. Fekete macskája is utalhat erre az időszakra is, mint Básztet, az ókori egyiptomi vallás egyik istennője, ám a művész elmondása szerint neves festőművész elődjének macskafigurája is megihlette. Láng Eszter kollázsszerű alkotásai a történelmi és a művészettörténeti időkbe vezetik a nézőt, a kulturális örökség világába (székely fejfákat is felfedezhetünk képein).

Turcsányi Antal Picasso vizuális örökségét felvállalva teremti meg fantomjait (Műtermem fantomja I–II., 2019), akik révén a túlvilágot idézi meg, talán az ördögöt, talán Lucifert. Figurája olyan lény, aki egyszerre férfi és női vonásokkal rendelkezik. Erotikus műveket látunk, egyik nemet sem eszményíti, egymásra utaltságukat és elválaszthatatlanságukat hangsúlyozza.

Gábos József is a kultúra felől közelít a tárlat tematikájához K250 (Könyv, akril, akvarell, papíron és faroston) 40 x 30 cm, 2019, K292 (Könyv, akril, akvarell, papíron és faroston) 40 x 30 cm, 2019.), és mintha Borghes könyvtárát akarná rekonstruálni. A világkönyvtár kiépítésének gondolata nyomán épült meg Alexandriában és Pergamonban a könyvtár, hogy összegyűjtsék az akkori tudás- és ismeretanyagot. Példájukat követte a British Museum könyvtára Londonban, a párizsi Nemzeti Könyvtár és a washingtoni Kongresszusi Könyvtár is. Gábos színeivel jelzi a polcokat, a szinteket, akárha vonalkódok lennének, de a színsávok a festőállványt is felidézik.

Mózes Katalin tereket hoz létre, a mélységet, a szakadékot jeleníti meg, vagyis egy zárt tér kvázi-mélységét és magasságát (Kinéz, 2019; Tér, 2019). Ezzel áttételesen a gondolat, a képzelet szabadságát, sőt egy színpad díszletét teremti meg.

A kreativitás, a természetesség és az egyszerűség felől közelíthetők meg Húber András György organikus ökoszobrai (Cím nélkül, 2019; Cím nélkül, 2019). Tisztelni a fát, szeretni a természetet, felfedezi benne az egyediséget, megtalálni benne a harmóniát.

Németh Géza is a teret szólítja meg (Éjszaka a Dunán, 2018, Felmutatás, 2019), benne a sötétséget, amelyet szigetként formáz meg. A folyam a változás tere is, a hullámoké és a csendé. A sötétség, a sziget meditációs hely is, miként az lehet a műterem is.

T. Horváth Éva függőleges tekercsképei (Mű-Terem II–III., 2019, függőleges tekercskép) szemléletbeli rokonságot mutatnak Láng Eszter műveivel. T. Horváth absztrakt művei is jelekből, szimbólumokból állnak. Az alkotás széleinek szaggatottsága, tépettsége az időt jeleníti meg, a múltat, amely ma is hat, ma is életünk része. Vonalegyüttesei burjánzanak, kötődések és oldások egyszerre.

Molnár Iscsu István művei (Műterem H1, 2019; Műterem B3, 2019) a hal jegyében születtek. A hal böjti étel is, nem húsos, nem is tejes étel, hanem semleges. A hal a keresztény szimbolikában Jézus Krisztust jelenti. A Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthüsz) görögül „halat” jelent.

Zsubori Ervin absztrakt alkotásai elektrografikák (Poétikus absztrakció (Ady) #1H – Hommage à Fajó János, 2019; Poétikus absztrakció (Ady) #1V – Hommage à Fajó János, 2019), az Ady-emlékévre születtek, egyúttal a közelmúltban meghalt Fajó Jánost is megidézik. Tisztelgés a két alkotó előtt. Mindkét művész a maga módján a régi formák helyett újakat keresett és alkalmazott. Zsubori piros pöttye, parányi festékfoltja, négyzete a két alkotás alfája-omegája, nyit és zár. Térbeli elrendezésük különbözősége és azonossága adja meg a látvány feszültségét, ellentmondását.

Az Artézi Galériában az utóbbi időben ez a harmadik csoportos, tematikus kiállítás. A jelenlegi Mű-terem tárlatot 2018 tavaszán az Önarcképek, őszén pedig a Tükör című előzte meg. Igényes katalógus is kapcsolódik a kiállításhoz, S. Nagy Katalin művészettörténész és a kiállítás kurátorának tollából.

Tíz műterembe pillanthattunk be, várjuk a folytatást.