Lőwy Dániel

„Megrakott vas teherautók hordták szerte gyermekkorát”

2020. december. 28. - 14:34

Csupán a halálban végződik be az ember ifjúsága és születése.
(Karel Čapek: Meteor)

Géza fiatalon megtalálta énjét. Húszévesen mondta, úgy érzi, személyisége kiforrott, érzelmi fejlődése lezárult, akit addig barátjának tekinthet, az a barátja marad, akiket később fogad be, szigorúan meg kell felelniük az elvárásainak. Első versével úgy robbant be az irodalomba, mint Pallasz Athéné pattant ki Zeusz fejéből: teljes fegyverzetben. Az örökké rosszmájú, gunyoros K. Jakab Antal irodalomkritikus, aki a kolozsvári Utunk olvasói rovatában a legtöbb kezdő tollforgatót kicsinálta, Géza Heaven’s Temple című versét „a költő első jelentkezéseként” közölte. Kalandozzunk hát vissza Szőcs Géza indulásához, gyermekkorához, kamaszéveihez és az első versesköteteinek időszakához. A közös gyermekkor, serdülőkor és sokéves barátság révén Géza történeteinek némelyikéből e sorok szerzője sem maradhatott ki.

(A fotón Géza 1982-ben)

Színjeles értesítő, levont magaviseleti jeggyel

Nem meglepő, hogy gimnazistaként a magyartanárok réme volt. Értékelték, de rettegtek is tőle. Kilencedik osztályban a tanárnője kedvenc szavajárása, két gyakran ismételt mondása ez volt: „mint derült égből a villámcsapás” és „a teve a sivatag hajója”. Erre Géza az évharmadi dolgozatába beírta, hogy mint borult égből a napsütés és a hajó a tenger tevéje. Többek között ennek folyománya volt a túlzott szigorral levont magaviseleti jegy. Értesítőjét büszkén mutatta fel a barátainak.

Ugyanakkor egyik osztálytársnője felidézte, hogy Géza a verseket sohasem idézte hibátlanul; Petőfi vagy Arany János több sorát is átköltötte. Rendhagyóan jó emlékezetét ismerve Géza látszólagos pontatlansága, ahogyan Mozart kiigazította Salieri vagy Michael Haydn dallamvezetését, költői vénájának korai megmutatkozása lehetett.

Jól emlékszem az erdélyi prózaírókról a középiskolában írt dolgozatára, amelyben kifejtette, hogy „ameddig Nyírő csupán leírja a székely embert, addig Tamási kivetíti a székely gondolkodásmód belső mozgatóerőit”.

Frescobalditól a Varázsfuvoláig

Odaültem a zongora mellé,
felhúztam nyírfakéreg-kesztyűim, és énekeltem
(Szőcs Géza: Ház a parton, a kikötőállomás mellett)

Formális zenei oktatásban Géza nem részesült. Ezért meglepett, amikor tizenévesként megkérdezte, mennyi idő alatt lehet megtanulni zongorázni? Kiderült, hogy egy zeneiskolás csellista kislányt szeretett volna kísérni.

– Képzeld – mondta –, a barátaim „mit sem sejtve sétálnak az utcán”, és egyszer csak azt olvassák egy plakáton, hogy „Kamaraest: zongorán kísér – Szőcs Géza”! Mennyire meglepődnének!

A vágy, hogy mások közül kitűnjön, bizonyára a szürke, szokványos, érdektelen, semmitmondó személyiségek mindenkori elutasításából fakadt. Fontos volt számára a környezetének visszajelzése, az általa kialakított és a róla kialakult imázs, odafigyelt arra, mit beszélnek, mondanak, terjesztenek, sustorognak vagy pletykálkodnak róla. Úgy vélte, az a legrosszabb, ha a személye nem foglalkoztatja a környezetét.

Valahányszor meglátogatott, gazdag lemezgyűjteményemből „valami megnyugtatót, mondjuk Frescobaldi-zenét” kért. A klasszikus zene egész életén végigkísérte. Kőgyökerek a fal mellett című versében a „soha sem hallott madárzene-koncert” Wagner- és Bruckner-asszociációkat ébresztett benne. Részletek egy operalibrettóból c. versciklusát Kiri Te Kanawa új-zélandi koloratúrszopránnak és Sigfried Jerusalem német tenornak ajánlotta. E ciklus egyik verssora „Kádban bálnák közt halni meg!” – Géza gyermekkori barátja, Lustig Valentin szürrealista festőművész ecsetjére kívánkozik.

Szőcs Géza kezdeményezte a kolozsvári születésű, Salzburgban élt Végh Sándor hegedűművész és karmester felvételeinek kompakt lemezen történő kiadását (első darabja a Végh in Hungary kettős album, és további nyolc CD megjelenéséről van tudomásom). Indítványára a kolozsvári operaház előcsarnokában mellszobrot állítottak Végh Sándornak. (Utcát is elnevezhetnének róla, és most már Gézáról is.) Legutóbb, Selmeczi Györggyel együttműködve újra lefordította Mozart Varázsfuvolájának szövegkönyvét. Az október 3-án Kolozsváron megtartott ősbemutatón még részt vehetett.

Melyik az életbe vezető út?

Eszünkbe, szívünkbe nyílik befele az űr, a végtelen
(Szőcs Géza: Három medve dörmögött)

Híres logikai feladvány, hogy két ajtót két őr vigyáz, az egyik ajtó az életbe, a másik a halálba vezet. Az első őr mindig igazat mond, a második örökké hazudik. Egyetlen kérdést tehetsz csak fel az egyik őrnek (akiről nem tudhatod, hogy az igazmondó-e, vagy a hazug). A válaszából kell azonosítanod, hogy melyik ajtó vezet az életbe. A hagyományos megoldás a kettős tagadáson alapszik: megkérdezed az első őrtől, mit felelne a második őr, ha feltennéd neki a kérdést, hogy ez az ajtó az életbe vezet-e? Amennyiben az első őr, a megkérdezett, igenlő választ ad, a másik ajtót kell választanod.

Nos, ezt Géza egyetlen egyenes kérdéssel oldotta meg. Amikor matematikus barátainak előadta, olyan kétkedéssel fogadták, hogy végül ketten az őr szerepét vállalva ellenőrizték. És működött. Amúgy a logikai feladvány megoldására annyira büszke volt, hogy kérte, ha majd írok róla, ezt mindenképpen említsem meg. Mintha érezte volna, hogy előttem távozik.

Nyerni minden körülmény között!

Velem legyél hát jószerencse
az Ég legyen velem teremtse
fejem fölé az Éjjelt.
(Szőcs Géza: Amikor a kerecsen…)

Távolabbról kell kezdenem. Egyik születésnapomra apám maga-készítette Monopoly játékkal lepett meg (akkor még Capitalynak hívtuk). Megrajzolta a játéktáblát, a bankjegyeket méretre vágott színes papírlapokra írta tustintával, hagyományos tollal, széles, lapos körlemezkében végződő, tuskihúzó tollheggyel. Dobozt, apró, zöld színű, piros fedeles házakat, hasáb alakú, sárga falú, piros fedelű szállodákat és játékbábukat az akkor még működő körösfői játékgyárban rendelt hozzá. Éjszakába nyúló csaták kezdődtek a legjobb telkek megszerzéséért, üzleteltünk, busás összeget ajánlottunk, vagy alkudoztunk, trösztökbe tömörültünk és ellen-trösztöket alapítottunk, diadalittasan meggazdagodtunk, vagy tönkrementünk, és lógó orral kiszálltunk a játékból. Mindegyikünk szeretett nyerni, de Géza mindig nyerni akart. Hatalmas ambícióval vetette magát a játékba, mintha ezen múlt volna a világ sorsa. Éveken át szándékoztunk újra játszani, újabb Capitaly-csatát vívni, de erre már nem került sor.

Géza kislányával, Petrával, a későbbi költő, filmrendező, forgatókönyvíróval

Később a játékszenvedély kártyajátékokba vándorolt át. Géza ugyanilyen elszántan makaózott, és főleg kanasztázott. Emlékezetes marad számomra, amikor újonnan épített, elegáns, Görögtemplom utcai villába hívtak meg minket kanaszta-játszmára, a vendéglátó házaspár ellen. Nagyon összeszokott partnerek voltak, rengeteg apró jellel kommunikáltak, amit Gézával menet közben folyton észleltünk, noha megfejteni nem tudtuk. Nem volt mindegy, hogy magasabban vagy alacsonyabban tartják-e a kártyákat, hogy a lapot jobb- vagy baloldalról húzzák-e elő, hogy a középen levő kártyalap valamennyire kiáll a többi közül, az összenézéseikről, szemjátékukról nem is beszélve. Gézával viszonylag ritkán játszottunk együtt, elhíresült szerencsénk miatt mindig szétválasztottak minket. Ezért egymás játékstílusát inkább csak ellenfélként ismertük. Aznap este nemcsak a „tudás”, hanem a szerencse is a kezünkre játszott, mígnem megszégyenítő vereséget mértünk egyre jobban elkomorodó házigazdáinkra; 12 ezer feletti eredménnyel nyertünk, miközben ők mínusz ötszáz ponttal zártak. A kanaszta-játék történetében bizonyára ma is jegyeznék az eredményt, ha időben közzétettük volna. Látogatásunk fagyos hangulatban ért véget, semmitmondó udvariaskodás közepette.

Páratlan rendszámmal a tilosban

elindulni tegnap este törpe-utcákon arra ahol
görbe fafogú vaslétra visz az égbe
(Szőcs Géza: Az író és a kerekek)

A tízéves érettségi találkozónkat a Kolozsvárhoz közeli gyalui motelben tartottuk, mert az 1980-as évek elején bevezetett intézkedés értelmében a „csendháborítás elkerüléséért” minden rendezvénynek éjfél előtt véget kellett vetni. Minthogy az összes szobát kibéreltük, az étterem zárása után oda húzódtunk vissza, hogy folytassuk. Géza, noha nem volt osztálytársunk, az évfolyamról szinte mindenkit jól ismert. Úgy gondolta hát, hogy késő este meglátogat minket. Rávette amúgy örökké vállalkozó szellemű apámat a kalandra, hogy kiautózzanak Gyaluba. Azáltal nevezhető kalandnak, hogy szombaton késő este jöttek ki, de vasárnap hajnalban a páratlan rendszámú Daciánknak már tilos volt közlekednie. Mert bár a benzin igen korlátozott mennyiségben, jegyre volt csak vásárolható, a kocsik felét vasárnaponként kitiltották a közutakról. Így, amikor vasárnap hajnali fél három körül hazatértek, már jócskán a tiltott idősávban közlekedtek. Akkor már Géza vezetett, mert neki úgymond nem számított, ha a jogosítványát netalán felfüggesztenék. Majd csak „visszaszerzi” valahogyan. Valóban, korrupció országában – némi pénzzel és kapcsolattal – szinte minden „elintézhető” volt. Leoltott fényszóróval haladtak el a Kolozsvár közeli rendőrőrs mellett, és végül szerencsésen megúszták az ellenőrzést.

A gondolkodó Géza: Negulescu György, kolozsvári grafikus munkája

Feromonos parfüm, Mandelbrot-halmazok és szürke anyag

… az emberi civilizáció fejlődése igen nagy bajokat látszik előrevetíteni – a szervezetlenül, kaotikusan történő belekalózkodást a kutatásba pontosan az egyetemi világ olykor komótos tempója és kontrollja fogja vissza, illetve ugyanő térképezi fel a kiutakat és megoldásokat.
(Szőcs Géza: Irodalmi Jelen, 2009. június 28.)

Amint a Báthory-díjak átadásakor mondott beszéde utal rá, Géza a természettudományok területén is igen tájékozott volt; minden érdekelte, mindent elolvasott, és meg is jegyezte. Ezért társaságban bármilyen témához érdemben tudott hozzászólni. Jacob Burckhardt kultúr- és művészettörténész szerint az igazi egyetemesség nem abból áll, hogy az ember sok mindent tud, hanem hogy sok mindent szeret.

Gézától hallottam először feromonos parfümökről, amelyekkel a szép nem vonzalma kialakítható. (Évekkel később szakmám lett a parfüméria a kolozsvári kozmetikagyárban, de a feromonos hatóanyagról még ott sem tudtak.) Már 1975-től érdeklődött a fraktálok iránt, röviddel azután, hogy a kifejezést bevezették. Figyelemmel követte a Mandelbrot-halmazokkal kapcsolatos kutatást, az elnevezés 1982. évi megszületésétől.

2018 nyarán a budai Vadrózsa vendéglő teraszán ebédeltünk, a kor három országban élő, legelismertebb magyar fizikusa társaságában: Krausz Ferenc, Mezei Ferenc és Szalay Sándor voltak jelen. Géza rendhagyó, nehezen megválaszolható kérdéseket tett fel a fekete lyukakról, sötét anyagról és antirészecskékről, ami tükrözte széleskörű érdeklődését és naprakész tudományos tájékozottságát. Bölcsészként felkérték a Kanazawában megrendezett Nemzetközi Szimmetria Társaság 11. Világkongresszusának megnyitására. Felvezetésében elmondta, hogy a „szimmetria rejtélyes világa a pillangók alakjától a kvantumfizikáig, a költészettől a katedrálisok architektúrájáig kínál kutatni- és értelmeznivalót” a szakemberek viszonylag szűkkörű, de rendkívül sokszínű közösségének.

Minden bizonnyal a tudomány élvonalában is helyt állt volna, bár aligha bírta volna a kutatási területét egyetlen vagy akár néhány gondosan kiválasztott témára fókuszálni. Amennyiben a korlátokat nem ismerő gondolkodásmódját a tudományban érvényesítette és értékesítette volna, elképzelhető, hogy eddig soha nem létezett interdiszciplináris területet hozhatott volna létre, ami akár paradigmaváltást is eredményezhetett volna.

Jelentős, immár nem megvalósuló terve volt újra elkészíteni az eredetileg Gaëtan Picon által szerkesztett Korunk szellemi körképe című kötetet, amelynek ötödik kiadása 1966-ban jelent meg a washingtoni Occidental Press gondozásában. Szőcs Géza gyűjthette volna közös projektbe a legjelentősebb kortárs magyar tudósokat; hogy csupán néhány névre szorítkozzam: Bollobás Béla matematikust, a kombinatorika és gráfelmélet nagyját, Krausz Ferenc fizikust, az a szupergyors, atto-szekundumos lézer kidolgozóját, Mezei Ferenc fizikust, aki neutronsugarat képes előállítani, Barabási Albert László hálózatkutatót, a skálafüggetlen hálózatok tanulmányozóját, Szalay Sándor csillagászt, az asztrofizika, a galaxiskeletkezés és a kozmológia szakértőjét, Bakos Gáspár csillagászt, aki más csillagok körül keringő bolygók és időtől függő jelenségek kutatásában szerzett érdemeket, továbbá több mint száz új exobolygót fedezett fel, Csíkszentmihályi Mihály pszichológust, a Flow-elmélet kidolgozóját és akár a hol barát, hol ellenség Tamás Gáspár Miklós filozófust is. Géza úgy vélte, hatodfél évtized múltán naprakész, XXI. századi szellemi körképre lenne szükség, amelyben többek között teret kapna a genetika, mikrobiológia, nanotechnológia, biotechnológia, űrkutatás, hálózatelmélet és infótechnológia is.

Portréfotók a visszafelé folyó időben

Fürödtem kráterekben
és ittam bort és lávát
én szemtől szembe láttam
egy medve nagy halálát.
(Szőcs Géza: Medve az égen, mancsában messzelátó)

Előttem több fekete-fehér fénykép. Az Eperjes utcai villában készültek, Kolozsváron, karácsonytájt, a hetvenes évek elején. Akik rajta vannak, mára nagyrészt már csak voltak. Darkó Pista mindig adott a megjelenésére; elegáns öltönyben, fehér ingben, pöttyös nyakkendővel, lábát egymásra téve kényelmesen ül egy karosszékben. A tehetséges színész, Forrás-kötetes szárnybontó író a legkorábban távozott, huszonnyolc évesen; halálának körülményei máig tisztázatlanok. Másik fényképen Egyed Péter, nagy bajusszal és valamelyest sátáni nézéssel; mellette Andrási Kati, sötét keretes szemüvegén át komoran tekint maga elé. Lehet, csak hozzágondolom, hogy szomorú, annak tudatában, hogy alig néhány év múltán, új év hajnalán átvetette magát az emeleti korláton, és a nemlétbe zuhant. Pétert, aki úgyszólván minden évben megírt és megjelentetett egy újabb kötetet, rosszindulatú daganat vitte el, hatvannégy éves korában. Palotás Dezső méretes tenyerét maga elé tartva ül, így a fénykép csak hosszú haját és félszemét mutatja. Májzsugorodásban ment el, negyvennyolc évesen. Végül, patronos szódavizes palack mellett Géza ül, csíkos ingben, Rodin Gondolkodójára emlékeztető pózban, noha jobbkezével nem az állát, hanem a homlokát támasztja. Örökké tevékeny, zaklatott életét, akár egy megrendelt tárca terjedelmét, hatvanhét évnyire szabták meg az égből irányító szerkesztők. Az alkotó embernek szűk marokkal mérik, osztják az éveket.