A világfalu

Szerda van

Valaha üvegház volt itt, paradicsomok
vöröslő illatával tele. Most csak a váz,
s a porban szilánkok, cserepek.

Falait kövekkel s botokkal törték össze.
Ha nem haltak volna meg az öregek,
még emlékeznének az elkövetőkre.

De minden feledésbe megy,
a paradicsom, a tettesek neve,
a papírhajó hajtogatásának titkai, sőt
még az is, mi a papír, a betű, az írásjelek.

De most nincs több időm magára,
kérem, nézze el, sietni kell, hogy
jó helyem legyen, szerda van,
ma tartják az e heti kivégzéseket.

Soha jobban

A világfalu jobbágyai hajnalban
kelnek kialvatlanul és rosszkedvűen.
Félálomban kérdezik egymástól:

Hogy vagy? Megvagyok. Öregesen.
Soha jobban. Csak az bosszant, hogy
nem találom a kézitáskám, amit
felvihetnék egy repülőgép fedélzetére.

Ne bánd, nincsenek repülőgépek.
Az égen káprázatok repülnek,
sehova se tartó kicsiny, ezüst
nyilak. Sohasem szállnak le.

Egyhelyben repülő hologramok.
Utasaik az őseink. Szeressük őket,
hogy hosszú életük legyen az égen.