A pillanat lángoszlopa

Félelem-fátyol fedi arcom,
elrejti előlem a szenvedély vörös szigetét,
ahol lelki szememmel
először megláttalak.
A pillanat lángoszlopához láncolt
tekintetem.
Ráérősen,
mintha évszázadokba kerülne
a felfedezés öröme,
körbejártalak,
miként a magasban köröző
sasmadarak teszik,
mind alacsonyabban
és alacsonyabban repülnek,
majd hirtelen alábuknak,
hogy megszerezzék
a fényt, a látványt,
a szellem és a test táplálékát,
az ujjongás részegítő,
a valóság zárkájából kiszabadító
érzés eksztázisát.
Én is úgy kóstollak meg,
nyugodt, ráérős türelemmel,
hogy tovább tartson a részegítő aktus,
simogató ujjaim vándorlása bőrödön –
bársonyok bársonyán,
hogy ajkad
és öled kútjában hűsöljek
bejárjam lelked lankáit,
tüzek mámorában fénylő szavaid
mindent felperzselő nyarát.