Gyilkos karakterek

Szorítja a kormánykereket. Mintha kezdő vezető lenne. Szeme előtt vibrálnak a lila golyóstollal írt szavak. A nő arra se méltatta, hogy a szemébe nézve mondja meg, vége. Egy levél, amire nem kell és nem is lehet válaszolni. Tudna. Csak nincs, ki olvassa.

Lilla az sms-ek világában nőtt fel. Százhatvan karakter. Az bőven elég, mondta gyakran. Mindig büszke volt mondanivalója tömörségére. Most se erőltette meg magát. Levelet papíron eddig tőle sohasem kapott. Eddig.  

Már fájnak az ujjai, próbálja lazítani a szorítást, nagy a délutáni csúcsforgalom, nem lesz könnyű átjutni a hídon. Ezek az útlezárások, nem figyeli a táblákat, csak megy az elötte haladó kocsi után, lila betűk a szeme előtt, elfogyott a levegőm, a kétsoros levél félmondata. Honnan került elő egy lila tintával író golyóstoll? Neki olyan is volt, amelyiken váltogatni lehetett a színeket, fekete, kék, piros vagy zöld, gyakran ezzel írt Lillának, a párnájára tette a levelet, vagy a számítógép mellé, vagy a pipere táskájába, de a konyhapultra nem, mert a nő ott nem nagyon szorgoskodott. Ami fontos volt, azt pirossal írta. Fekete betű alig volt egy-egy ilyen levélen. A zöldek, mint kis növények hajtásai bújtak elő a sorokból. Várt valami reakciót, de az nem jött. Egyszer a papírkosárban találta a levelét, nem volt gyűrve, arra gondolt, a huzat sodorta le az íróasztalról. De kis idő után jelzett a telefonja, sms Lillától: Tudhatnád hogy ilyet számítógépen sokkal gyorsabban, egyszerűbben elő lehet állítani sőt ott sokkal több színt lehet elővarázsolni a szivárvány minden színét Nincs pont a mondat végén, vessző is több helyen elhagyva, pedig Lilla tud helyesen írni, tehát az volt a fontos, hogy az üzenet a korlátolt 160 leütést ne haladja túl.

Megszámolná, a nő hány szóból rakta össze a levelét. A zakójába tette és mintha súlyos kő lenne a zsebében, úgy érzi, a kocsi is jobbra dől, ahol a levél lapul. Csak egy cetli, kis noteszlap. Még csak nem is levélpapír, Hány szó? Egyből elsüllyesztette a kis cédulát. Vajon lemerült a mobilja, azért nem smst kapott? Az legalább százhatvan karakter lenne. Lehetne. Sokkal több, mint ez a levél, illetve cetli. Elfogyott a levegőm, villog a szeme előtt, most szürkén.  Lehet, hogy ceruzával írta? A nő ezzel készít néha a vázlatot, firkant gyorsan és már tépi is ki a lapot, na, ez is megvan, mondja és rohan tovább. Neki utoljára akkor volt ceruza a kezében, amikor krokizni tanult a főiskolán, egyvonalas rajz, szerette, minden benne volt, a mozgás, a karakter, de nem betű formájában, akkor ezt a szót így nem ismerték, csak az emberi karaktereket. Még egy fél oldalnyira sem telt. Egy sms hosszúságra se. Újból látja a betűket, már nem szürke, megint lila, fluoreszkál, nem meri lehunyni a szemét.

Légszomj kínozza, lehúzza az ablakot, már nem megy elötte kocsi, mintha minden autó eltünt volna, utat engedve neki. Zavarja a szabad út. Szabad. Mit kezdjen vele. Vissza kellene fordulni, megkeresni Lillát, talán van még egy sansz, nem adhatja fel ilyen könnyen. Mobilon hívja a számot, nem kapcsolható. Mi lenne, ha belehajtana a folyóba, villan át az agyán. Baleset, írnák az újságok, csak a nő tudná, mi az igazság. Nem vonulna ettől kolostorba. Hűlye ötlet. A vízbehajtás. Amilyen rossz passzban van, nem halna meg, csak megnyomorodna.

A rakparton sehol egy autó, mintha kihalt volna a város, a fények is szokatlan színűek, de már semmin se csodálkozik. Lila színeket lát mindenütt. Hallucinál? Ki kellene szállni egy pillanatra, légszomja erősödik, fullad. Nyitja a kocsi ajtaját, akkor veszi észre a férfit, a híd vastraverzén áll, szűk pólója kidomborítja, hogy feltűnően izmos, mereven nézi a vizet, testét fény veszi körül, mint egy hatalmas glória, vagy aura. Hallucinál, vagy csak egy rossz álom? Ez jó. Akkor lesz ébredés. A férfi továbbra is ott egyensúlyoz, ugrásra készen, már csobban a víz, a folyó magával ragadja a testet.

Ki se húzza a slusszkulcsot, ruhástól beugrik a vízbe. Kiabálás, hangszórókból utasítások, fények pásztáznak a folyón, a férfit próbálja elérni, az hagyja sodorni magát, mintha élvezné a helyzetet és nem meghalni akarna. Már csak egy karnyújtásnyira van tőle, valamit kiabál, de nem érti a szavakat, azt látja, mosolygós a képe, nem segítségért kiált, persze, megbékélt már a helyzettel, csak addig volt nehéz, amíg leugrott. Tudja, hogyan kell megfogni a fuldoklókat, tanult vízi mentést. A férfi ordít, menjen innen, valamit mutogat, még erre is van lélekjelenléte, nagyon elszánt, de akkor is kimenti, ezek mindig megbánják a tettüket. Hálás lesz, hogy megmenti az életét, még akkor is, ha egyelőre magának se vallja be. Meg kell mentenie. Jaj, a levél a zakója zsebében, szét fog mállani. Akkor azok a szavak se lesznek? Vajon őt is kimentenék, fut át az agyán, közben már alig kap levegőt. Nem tud kapaszkodni, semmibe se, a part felé tartana, valami húzza lefele. Mintha hangszóróból jönne a hang: Ennyiiii!!

Lillát látja, amikor sok évvel ezelőtt megismerkedtek a tengerparton, lila úszósapkájára figyelt fel a vízben, messziről virított. Versenyezni kezdtek, ki mer gyorsabban beúszni a szigetig, a vízi mentők motorcsónakkal mentek utánuk, mert elhagyták a veszélyes területet jelző bójákat. Azt gyanították, öngyilkosságra készülnek, holott csak akkor kezdődött igazán az életük. A mentőcsónakban mutatkoztak be egymásnak, Lilla ledobta az úszósapkát, hullámos, vörös haja válláig ért, nagyot nevettek a vízi mentők felháborodásán, még csak fáradtak se voltak. Lila betűket lát, de nem állnak össze szavakká, minden vörös, mintha vértengerben úszna, nem lát, nem hall és keze merev. Nem sikerül megmentenie, ez az utolsó gondolata.