A földönkívüli
Uram
Olyan éles minden,
téged is élesebben látlak,
Isten.
Látom a társasházad,
te nagy közösképviselő,
és arra tanít az alázat,
hogy dobjak félre mindent, ami nem ő,
ami nem a fiad,
csak rá legyek vevő.
Mindig itt voltál velem, igaz.
Mégsem tudtam sokszor róla,
mi a vigasz.
Ahogy az időről nem tud az óra,
csak mutatja, mechanikusan,
ki tudja, mióta,
Uram.
Gekkó
Emlékszem arra a gekkóra.
Egy darabig a terrárium lakója
volt, aztán kiszökött belőle.
Így lett szobám társbérlője,
de csak egy kis időre,
amíg a nővérem
fel nem porszívózta
majdnem.
Nem tudott róla,
és sikítva kirohant.
Riadalmát megértem,
vagy sem.
Azóta ott lebeg az a gekkó
az emlékezetben,
és még pár állat dettó,
mint abban a régi likőrben,
amit külföldről hozott
valamelyik rokon,
és eszembe jutnak néha,
mint füstről a korom,
vagy fűről a széna,
és körülöttük az egész szcéna:
a gyerekkorom.
A földönkívüli
Miután a filmet megnéztem,
kartonpapírból kivágott E.T.-t tartottam
a szekrényben,
mint a film főhőse, Eliot.
Megrajzoltam, kiszíneztem, kivágtam.
Ő lett a saját magam alkotta titok,
az űrből jött társam.
A könyvet is elolvastam.
Ma is emlékszem a borítójára.
Ahogy a két ujj összeér.
A fiúé és a földönkívülié.
Mennyi minden volt abban
a kimerevített mozdulatban,
ahogy az érintés helyén
felizzott az az árva
csillag,
egyben a te meg az én,
ahogy összenőtt,
és ragyogott benne mindaz,
ami két lény találkozása
lehet. Lehelet. Köd után,
köd előtt.
Mi dalol
Amikor hajdan
fel-alá hordoztam a tengerimalacomat,
anyám azt mondta, biztos jó apa leszek,
bár nem volt egészen elfogulatlan.
De tényleg foglalkoztam vele sokat.
Hogy jó-e, nem tudom,
mindenesetre apa lettem, kétszeres,
van két lányom, aki szeret,
és vice versa.
A kisebbet még a karomban is hordozhatom,
ha akarja.
Már nincs tengerimalacom,
azóta sok minden megváltozott,
és sok mindent láttam.
Elsült pár ágyútorok,
és a sebesülteket számláltam,
hallottam, ahogy az évek sörétje kopog,
és tudom már, mi dalol a madárban.
Így lett lassan minden otthonos,
és persze történt sok szép is,
talán abból volt a több.
Csak ástam, és végre kifordult a rög,
az arany, mégis.
Majdnem elfelejtettem mondani, hogy a tengerimalacra
felnőttként allergiás lettem, sajna.
Szerencsére a gyerekekre nem.
Erre a két lányra, kik viselik vezetéknevem.