Borbély László valósághű groteszkjei

Borbély László egyéni írói hanggal rendelkezik, s akik olvassuk és ismerjük a műveit, tudjuk, hogy ez egészen a kezdetektől, a szépírói indulása óta így van. Nem kellett látványosan keresnie hangját, szinte egyből rátalált. Ennek egyik főbb jellemzője a dísztelenség, ami nem eszköztelenséget jelent, hanem letisztultságot; kiforrott irodalmi stílust mutat, mégis olyan, mintha nem a posztmodernek kortársa lenne. Stílusa úgy tömör, hogy egyben leíró jellegű. Leírásaiban és jellemzéseiben – amelyek sokszor már-már környezettanulmányok is – fel kell figyelnünk emberszemléletére. Igazi realista, elbeszéléseiben felbukkan olykor egy-egy halvány árnyalata a romantikának, éppen csak amennyi a történetmesélés melletti emberábrázoláshoz szükségeltetik, ám az érzelmes stílus világa és hangulata alapjában idegen tőle. Bizonyos vagyok abban, hogy nem valamiféle tudatos írói elhatározásként alakult így, hanem adottság ez, akár az íráskészsége. Semmiféle felületes érzelmi ellágyulás nem jellemző rá, s ez is az egyik magyarázata annak, hogy szívesen készít portrékat, riportokat és főként szociografikus írásokat, mert az álarcuktól szabadult emberi arcok érdeklik, a szépítés nélküli történetek ragadják meg.

Borbély László összeállította a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben lezáruló, Finita la commedia folytatásaként is felfogható Bilincstörők című kötetet. Ebben olyan történetek olvashatók, amelyek 1990 és 2010 között játszódnak, írójuk művészi ereje a novellákban és a rövidebb drámai életképekben mutatkozik meg. Minőségi válogatás ez, tizenhárom rendezett és jól áttekinthető írásmű. A novellagyűjteményben – mint az előzőekben is – hangsúlyos szerepe van a ringnek. A szerző korábban megalkotott alakmása, Otcsenás Péter is visszatér.

A kötet végén lévő írással kell kezdenem, mert a könyv legnagyobb, mondhatni legfőbb – több mint százhúsz oldalas – írásműve a Csicsa című nagynovella vagy kisregény, amely évekkel korábban Az utca napos oldalán címmel jelent meg, s a Lyukasóra című folyóirat közölte hónapokon át folytatásokban. Eredetileg Gyurkovics Tibor és Hernádi Gyula ösztökélte Borbélyt, hogy szépíróként meséljen azokról az élethelyzetekről, helyszínekről – küzdősport, színház, börtönélet –, amelyeket belülről is megismert. Borbély egy alkalommal az utcán látott két fiút kesztyűben bokszolni az egyik mozi előtt, ahol éppen a Rocky című filmet adták. Az íróban később felidéződött ez az elraktározott kép, és kezdett kibontakozni a történet egy Csicsa becenevű bokszoló fiúról, aki színész szeretett volna lenni. Kereste a közöset a színművészet, a versenysport és a bűnözés drámaiságában, s emiatt és az időközbeni továbbgondolások okán átírta a kisregényt, új helyszínre, a Ferencvárosba helyezve át a történetet, ahová újságíróként akkorra már naponta járt. Az elbeszélői nézőpontot is átalakította, és egy idősödő színművésszel mesélteti el a fillérekért szinkronizálásra kényszerülő, nagy múltú színművész tragikomédiáját. Borbély ebbe a második, Csicsa című változatba beleírt több olyasmit, amire vagy nem figyelt fel addig, vagy észrevette, de nem bontotta ki eléggé, s most, a második alkalommal lehetősége nyílt mindent újragondolni és újrafogalmazni. Így született meg az „igazi” Csicsa.

A kötetben olvashatunk egy család drámájáról is. A Három mécses című írásban felfejti három ember, egy anya és két gyerek belső válságát. Látszólag egyszerű történet bontakozik ki előttünk, életszagú elbeszélést olvashatunk, amelyben egy tragédia felborítja a család életét: a fiatalasszony megözvegyül, s kicsúszik a lába alól a talaj. A férj baleseti sebész volt, hirtelen elhunyt, s két kamaszkorú gyereket hagyott maga után, akik megváltoztak az apjuk halála után, különösen a kamaszlány vált szemtelenné, iskolakerülővé, s gyakoriak lettek a családi veszekedések: „A gondviselés beláthatatlan ösvényeit ellepte a gaz.” A fordulatot a végkifejletben a lány bocsánatkérő levele indítja el, amit végletekig elkeseredett anyjának ír.

A Vérehulló fecskefű című novellában egyszerre két szálon fut a cselekmény, az egyiken az olasz pár, Pietro és Giulietta története bontakozik ki, de ízelítőt kapunk egy banda tagjairól (Szájbergyerek, Mankó, Csiga-Biga, Jegenye stb.) és életéről is. A bandáról az alábbiakat olvashatjuk: „A becenevüket onnét kapták, hogy amikor éjjel rágyújtották egy házaspárra a családi házukat, mert nem voltak hajlandóak havi százötvenezer forint védelmi pénzt fizetni a vendéglőjük után, állítólag a lángokban gyönyörködve az énekelték az udvaron: »Csigabiga gyere ki, ég a házad ideki!« A házaspárt a szomszédok kimentették a tűzből, nem mertek feljelentést tenni, holott a körzeti megbízottól kezdve a polgármesterig mindenki tudta, hogy a fivérek követték el a bűncselekményt. Csigát legutóbb kábítószerrel való visszaélés, Bigát súlyos testi sértés miatt ítélték el két egymástól független ügyben; van »frankó« nevük is, amiket a személyi igazolványaikba beírtak, de úgy senki sem hívta őket.” Ebben Borbély borzalmas életképet fest a jelenről, s egy-egy mélyebb történet is kirajzolódik. A félig olasz pár bekeveredik a banda tagjai közé, a nőt megtámadják, a férfit pedig hasba szúrják. Zűrösnek tűnik a cselekmény, de Borbély gondolati rendet tart az események sűrűjében, ennek ellenére a végén emészthetetlenül töménnyé válik a több szálon futó történet.

Az Ördögkert című írás főszereplője Rafael, az útmunkás cigányfiú, akit egy újgazdag nő kiszemel, s akinek a szeretője lesz. Mint korábban említettem, Borbély írásművészetének része a groteszk és az abszurd. Rafael megöli a nőt, mert az semmibe vette a jó adottságú fiút. Az egész történet torz világot mutat be, mégis olyan, mintha éppen akkor és előttünk történne, olyan erős a képi megjelenítése, hogy a helyszínre képzeli magát az olvasó. A Lakásfelújítás című írás Zuglóban, egy Angol utcai panellakás ötödik emeletén játszódik. A főhős tizennyolc esztendős, apja csekkbefizetésének kilenc hónapos elmaradása miatt az áramot már kikapcsolták a lakásban. A nagybácsi, Csordás János alkoholista, lecsúszott egykori ökölvívóedző, akinek nemi erőszak miatt kellett abbahagynia a bokszolást. Az egyszerű történet tragédiához vezet.

Azt gondolhatjuk, hogy a „normális” hétköznapi emberek nem érdeklik az írót. Érdemes megfigyelnünk a párbeszédeket is, ugyanis hiába kegyetlenek olykor, de nagyon izgalmasak, frappánsak, hitelesek és életszagúak. Ez egyébként jellemző az egész kötetre, nem csak az általam kiemelt írásokra.

Végezetül megállapíthatjuk, hogy keresztutakat ábrázol az író, azokat az életút-elágazásokat, amelyeknél a lefelé sodródás választása a könnyebb utat jelenti, mint a megkapaszkodás, a küzdés vagy a helytállás. A sorsok lezáratlanok maradnak az írások végén. Borbély hősei napról napra élnek, olyan bűnözők, művészek, sportolók, akik szeretnének valamilyen módon kiszabadulni szorongató élethelyzetükből. A kötet társadalomkritika is, számos írása realisztikus és egyben szürreális, amelyek jól megférnek egymás mellett. „Semmi jó nem történik ebben a nagy büdös demokráciában. Másutt a demokrácia olyan erős, mint egy krokodil. Nálunk még gyíknak sem nevezhetném. Komolyan mondom! Ráadásul a gyíkot hiába eteted, abból sohasem lesz krokodil.” Ilyen és ehhez hasonló, görbe tükröt tartó részleteket olvashatunk. Talán mai realizmusunk nem is képzelhető el a növekvő groteszk jelenléte nélkül. Borbély könyve izgalmas, a dialógusok magukban foglalják a leíró részeket is. Ez az alkotói módszer pedig, fordulatosabbá teszi a cselekményt.

Borbély László: Bilincstörők. L'Harmattan, Budapest, 2019.