Jelige: A piros pöttyös labda – Ön-Arckép

– Szóval ki az a lány? – kérdezte egy búgó, mélyebb női hang a park halk zúgásában.

– Egy igen jó ismerősöm. – felelte egy, az előbbinél harsányabb, mégis valahogy kellemes hang. A pad, amin e két nőszemély ült, már elkopott, elnyűtt árnyékot vetett a zöld fűbe. Öt óra tájt lehetett, s e két személy éppen eszmecserét folytattak (rólam) , de ez most mellékes, ugyanakkor valljuk be őszintén nem szép dolog kibeszélni valakit (főleg engem), de ha már megteszik, remélem csak jó dolgok fognak elhangozni), miközben maguk elé meredve fixírozták a járda szürke követi.

– Szóval? - ez a kérdés igen célratörő és nehezen megválaszolhatóra sikeredett.

– Jófej, néha idióta, de ezt bocsássuk meg neki! – nevetett egy kicsit bele a végébe a lágy hangú leányzó. – Elég sokszor szokott ironikusan beszélni és annál kevesebbszer veszi komolyan mások szarkazmusát. Kedves és segítőkész. Nem éppen szívleli a fizikát és a matekot, de azért mindig összehozza év végére az ötöst mindkét tantárgyból. Nagyon szereti az irodalmat, a könyveket, a költőket. Oda jár, ahova én is, tudod. - a búgó hangú bólintott. – Úgy tudom, szeret énekelni, és gitározni is. Megsúgom sokszor nem normális, képes 10 kilométereket is lefutni…

Csönd telepedett a két személy közé, (én meg kezdek egyre feszültebb lenni, ki tudja, mi következik ez után?!!) mikor végre ismét megtörték a némaságot.

– Jelenleg a Pesti Magyar Színház Muzsika hangja című darabjában játszik, amiben most fog 6 éve játszani, felülről a második legnagyobb lány a sorban, viszont a legaljánál kezdte és végig ment az összes lány szerepen. Van két testvére, egy nagyon aranyos, édes és helyes kis öccse, aki nem is olyan kicsi, mert már 11 éves, és ha lenövi a nővérét, ami lassan be fog következni, akkor azt is mondhatnák, hogy ikertestvérek, meg van egy gyönyörűen szép nővére, aki már 16 éves és ő is az iskolánk tanulója... - ekkor egy piros pöttyös labda gurult a lábukhoz, amit egy barna copfos, mosolygós szemű pici lány követett.

– Megkaphatom a labdám? – nézett rájuk a hatalmas őszinte szemeivel és édes hangocskája megmelengette a szíveket.

– Persze! - nyújtotta oda a picinek a labdát a duruzsoló, mély hangú fiatal hölgy. – Hogy hívnak?

– Picur! Anyu mindig Picurnak szólít! - a padon ülök halk kuncogást hallattak.

– Hát Picur, nagyon szép labdád van! - mosolyogtak Picurra.

– Köszönöm! - és ezzel el is szalad a játszótér felé.

– Visszatérve a lényegre, szerintem te is bírnád őt... – ezt már az a fajta hallgatás követte, ami akkor következik be, amikor már mindent megbeszéltek. A további beszélgetésük nem publikus, úgyhogy érjed be kedves olvasóm ennyivel is. Én meg megkönnyebbültem, mert semmi vészesen rossz információ nem hagyta el a drága barátom száját, úgyhogy jól fogok tudni aludni az este.