Jelige: Röküt – Alagút a fény előtt

A kísérlet sikerült.
Tényleg működik, hiszen amikor a lenyugvó Nap fényében a velem szemben ülő emberméretű plüssmaci gombszemeiben szikra gyúlt, tudtam, hogy ez nem is történhetett volna másképpen. Ezután felálltam a székből és elindultam felé, hogy levegyem róla a fejhallgatót, mancsai közül pedig kivegyem azt a lapot, amelyen mindig ugyanaz állt.

– Légy szíves ne csináld ezt velem – dörmögte határozottan. – Most már én is szabad akarattal bírok.

Meghökkentem, hiszen kinek is juthatott volna ilyesmi eszébe. Erre tényleg nem számítottam. Persze, rendjén van az, hogy a kísérlet működik, de lehet, hogy túl messzire mentem. Mit kezdjek most egy öntudatára ébredt beszélő plüssmacival?

– Na, de Medve úr, kérem, ideje lenne lefeküdni – buggyant ki belőlem ez bugyuta mondat.

– Teremtőm – Istenem, kinek is szólított, gondoltam magamban – inkább arról mesélj nekem, hogy a gondolatnak mekkora ereje van.

– Hét perc, se több, se kevesebb, aztán nyomás aludni – mondtam kissé félelemmel telve, babszem-effektusssal.

– Rendben – jött a mély hangú válasz. – Ez bőven elég egy olyan lénynek, aki eddig csak a tárgyszerűség állapotában létezett.

– Szóval azt gondoltam, hogyha veled folyamatosan egy bizonyos zenét hallgatatok, és bizonyos idézeteket tartok eléd, még úgy is, hogy te élettelen vagy, akkor…

– Értem már. Ezért szólt mindig Rumitól a „Hope in the Darkness”, és ezért tartottam kezeim között azt a lapot, amelyeken ezek a sorok sorakoztak.

1.                                    
„A világ formája a mozgás - lényege a nyugalom.“ *
2.
„Görbe tükör az emberi értelem, melyben az igazság tükröződik, és hol a geometria, mely megmutatja, mennyivel torzít ez a tükör, hogy a valóságot legalább elképzelhessük, ha már látni nem láthatjuk!“ **
3.
„Örök forgás. Az emlék azt mondja: aludj! A pillanat azt mondja: ébredj!“ ***

– Pontosan.

– Akkor jó szagát. Ez még egy perc se volt.

A kísérlet sikerült.
Ahogyan a felkelő nap megvilágította a velem szemben ülő ember arcát, azonnal tudtam, hogy ennek így kellett lennie. Az ember belátja végül, hogy minden élettérrel rendelkezi, pont.

Idézett rész:
* – Karinthy Frigyes
** – Karinthy Ferenc
*** – Karinthy Frigyes