Jelige: Céges vacsora – Rántott sertés karaj

Egy fehérabroszos Budapesti étterem különtermében négyen ültek az asztalnál. Egy idős, egy fiatal, egy nő és a főnök. Kintről halk cigányzene szűrődött be a kínosan feszengő társasághoz. Az asztal közepén az ízlelésen kidíszített húsostálon, egy gőzölgő szelet rántotthús maradt. Csábítóan figyelte őket. A főnök kipirosodva mindenkinek pálinkát öntött. Díszes szavakkal megköszönte, hogy eljöttek, és megdicsérté a csapatot a szezon alatt nyújtott kiemelkedő teljesítményükért. De nem figyelt arra, amit mondott. A szavak, és a mosoly önműködő rendszerben hagyták el a száját. Közben végig arra a gőzölgő húsra gondolt, és hogy milyen lehet beleharapni. Vajon csirke e, vagy disznó? Az alja is olyan gyönyörű arany barnára van e sütve? Tépelődött még egy darabig hogy vegye e el, de inkább a borosüveget ragadta magához. Mégis hogy nézne ki ha ő venné el az utolsó szelet húst. Még azt gondolnák, hogy harácsol.

Az idős rövid ujjú ingén meglazította barna nyakkendőjét, és elégedetten hátradőlt. Jól érezte magát. Nem figyelte a beszélgetést. Több évtized munkaviszony után megtanulta, az is elég, ha akkor beszél, amikor kérdezik. A beszűrődő cigányzenét hallgatta és halkan dúdolt. - Egészségükre! – hallotta a főnököt a háttérből. Megfogta a kiöntött a pálinkát, és viszonozta a koccintást. Ahogy elhajolt a megmaradt rántotthús felett, megcsapta az illata. Már látta is magát hogy egy ropogós zsömlébe tömi, a díszítésnek szánt saláta levél társaságában, és jóízűen elfogyasztja. Volt még zsömle is az asztalon. Minden klappolt. De nem tette. Hogy nézne az ki. Még azt gondolnák, hogy egy ilyen régi motoros nem érti az új multi etikettet.

A nő beszélgetni próbált. De az öregből alig tudott pár szót kihúzni. A fiatal túlságosan zavarban volt egy épkézláb válaszhoz, a főnök pedig az asztal túl oldalán ült. Így a nő nem tehetett mást, társas magányában, az asztal alatt a telefonját nyomkodta. Hirtelen a mellette elsuhanó pincér, orra alá hajtotta a tálon pihenő magányos rántott hús otthonra emlékeztető illatát. A szeme felcsillant. Nem eszik ilyesmit. Nem fér bele a diétába. De mi van, ha most az egyszer kivételt tesz. Hisz úgy vágyik rá. Ki is számolta gyorsan, ha most ezt megeszi, és holnap reggel elmegy futni, kinullázza a gondot. Fel is állt, hogy áthajolva maga elé vegye a tálat, de elszégyellte magát. Még a végén azt hinnék nincs önkontrolom. Gondolta, és visszaült.

A fiatal zavarban volt. Izzadt. Új zakóját nem merte levenni. Eszébe jutott az egyetemi üzleti etikett óráról, „a férfin zakó és a nőn nejlonharisnya minden körülmények között kötelező egy hivatalos rendezvényen”. Alig evett valamit. Azért is a zakó volt a hibás. Túl szűket választott, nem érte el benne a húsos tálat. Csak a köretből és a salátából csipegetett valamennyit. Éhes volt. És a rengeteg pálinkától és dicsérő szótól, kissé pityókás. El is határozta, hogy nincs mese, leveszi a zakót és úgy, ahogy van, kézzel megeszi azt az utolsó darab rántotthúst. Azt a csodálatos szabályos kerek formájút, arany barnára sültet. De nem tette. Eszébe jutott újra az etikett óra, és az ételszedés protokollja. Előszőr a hölgyek, aztán a felettes, majd aki idősebb tőle.

Kicsivel később, még pár köszönő szó, és csapatépítő pálinka után, a főnök a pincérért intett, aki szaladt is sebesen leszedni az asztalt. Előszőr a tányérokat vitte el, majd a használaton kívüli poharakat, végül a középen díszelgő húsos tálat. A konyhában a szakács már topogva várta.- Mi van Gézukám? Megették? Mutassad! – kapta ki a pincér kezéből az edényeket. De reményei hamar szertefoszlottak. Ott volt a hús a tálban. Elcsüggett. Még egy izzadság cseppnek álcázott könnycsepp is legurult az arcáról. – Vége van Gézuka!- csattant fel.- A rántott hús korszaka lezárult. Húzd ki a menüről.- Gézuka balkezével felkapta a korszak utolsó rántotthúsát, beleharapott, a jobbal pedig egy határozott mozdulattal letörölte a tábláról. Rántott sertés karaj – 2145 Ft