Jelige: Antiszociális – Új ismerős

A pszichológusom egy szadista. Házifeladatokat ad fel nekem. Olyan tanácsokat ad, mint:

„Helga hagyd el a lakásod” „Helga menj el mindennap sétálni” „Helga találkozz a barátaiddal” meg „Helga próbálj új emberekkel ismerkedni”. Kész agyrém. Nem is tudom miért fizetem… Ja megvan. Mert krónikus depressziós vagyok és teljesen antiszociális.

És nem is arról van szó, hogy nincs igaza, mert igenis igaza van. Tényleg többet kellene eljönnöm otthonról. És tényleg meg kellene próbálnom a komfortzónám kívül lépnem. De olyan rohadt nehéz új emberekkel találkozni! Ha vannak az embernek barátai, akkor könnyebb ismerkedni. Mert akkor az ember barátjának a többi barátjával összeismerkedhet. Ám az a baj, hogy nekem alig vannak barátaim. És akik vannak, azok is krónikus depressziósak vagy antiszociálisak, mint én. Na vajon miért a barátaim?

És hát… már senkisem ismerkedik össze egy vadidegennel random a kávézóban vagy bárban. Rosszul is vagyok ettől a gondolattól. Meg aztán van az a szörnyen nem kívánatos opció, hogy a családtól kér az ember segítséget. De akkor a facebook-mániás anyánk azonnal össze meg vissza szervezi a dolgokat. Esetleg az óvodás társainkról kérdeznek vagy éppen a volt pasink menyasszonyáról.

Borzadályos.

Na hát ezért mondom, hogy a pszichológusom egy szadista. Kényszerít, hogy szocializálódjak, bezzeg útmutatót nem ad. Csak hajtogatja, mint a papagáj „Helga csináld ezt” „Helga csináld azt” „Helga hát nem akarsz meggyógyulni?”. Dehogynem! Csak nem így. Ez az egész ismerkedés kérdés olyan fárasztó.

Ám aztán nemrég, rábukkantam a legmegfelelőbb szituációra. Egy olyan ötletre, ami nem csak elfogadható, mint „kész házifeladat”, de nem is olyan energia elszívó, mint a normál körülmények között lenne. Először az egész ostobaságnak tűnt. De ahogy a napok teltek, és közelgett az újabb csütörtöki ülés, úgy döntöttem: miért ne?

Szóval bevásároltam és felkészültem a találkozóra. Gyertyákat gyújtottam és krétával firkáltam a padlóra. Majd elmotyogtam pár mondatot és meg is jelent új ismerősöm.

-Mely bátor halandó mert megidézni az éjnek éjjelén? -az új ismerősöm hangja igen mély volt és tekintélyes. Egy percig nem is láttam, mert a szoba drámaian megtelt füsttel, és a gyertyák mindegyszerre kialudtak körülöttem.

– Ömm én voltam az. Bocs. Időpontot kellett volna kérnem vagy valami? – hangom halk volt és gyenge. Az új ismerősöm letekintett rám. Lenézően tornyosult fölém, én pedig megszeppenve ültem a padlón törökülésben.

– Áh…Dehogy… Ez csak a szövegem része. Tudod, hogy megijesszem a halandókat meg ilyesmi. -kissé kínosan mutogatott, miközben dadogva beszélt. – Na de. – megköszörülte a torkát, majd folytatta. –Miért idéztél meg engem, a Sátánt, a démonok királyát, a fekete mágia urát, te egyszerű halandó? –újból a mély és tekintélyes hangján szólt.

– Na hát az úgy kezdődött, hogy a pszichológusom egy szadista…