Jelige: Holiday21 – A búcsúcsók

Nem megy az esti búcsúcsók. A feleségem tartja a száját, azt mondja, ő már menne aludni, én odahajolok, és apró puszit lehelek rá. Épphogy érintve az ajkait. Aztán gyorsan letörlöm a számat.

Ezt nem tudja elviselni a feleségem. A mozdulatot. Hiába mondom neki, hogy égeti a számat. Annyi mindennel bekeni, mielőtt lefekszik. Biztos azért. A feleségem szerint minden csókját letörlöm, nem csak az estit. Lehet. Olyan természetes már, hogy észre sem veszem.  

Azt mondja a feleségem, már nem szeretem őt. Nem vagyok boldog mellette, ezért ő sem az. Nem figyelek rá, hiába beszél hozzám, már meg sem hallom. Későn járok haza, és inkább rendelek, mint, hogy az ő főztjét egyem.

Teljesen igaza van a feleségemnek. Én vagyok a hibás. Hittem neki. Annyira lelkes volt az elején. Majd megszeretem őt. Fog az menni, mondogatta. Addig is, két ember helyett fog szeretni engem.

Már az elején is utáltam a búcsúcsókot. Igazából a többit is. Más nőkre gondoltam közben, akik voltak korábban. Akikkel élveztem a csókot. Akikkel jó volt összebújni, szeretni őket. Sajnáltam, amikor véget értek. Szomorú voltam. Csalódott. Azt gondoltam, ha el tudtak hagyni, nem szerettek igazán. Nem engem szerettek, hanem egy képet, amit a fejem mellett néztek. Egy korábbi partnerüket látták, akivel jó volt. Nekik jó volt. Velem voltak, de mégsem. Talán soha nem is voltak igazán velem. Csak én képzeltem. Lehet, ők is gyorsan letörölték a csók után a szájukat. Ne is érezzenek. Ne hagyjak nyomot.

Nem tudom, melyik a jobb. Szeretni vagy szeretve lenni. A kettőnek együtt kell lennie, különben nem működik a kapcsolat. A pár csak fél pár. Az élet rövid a megalkuváshoz. A hazugságokhoz. A reményhez.

Addig tökéletes a kapcsolat, amíg a nő a férfit látja, a férfi pedig a nőt. Amikor már azt nézzük, hogy a másik mikor jön haza, mit ad bele a kapcsolatba, miért nem megy időben a gyerekért, miért nem mosogat el soha, miért mindig az ő anyjához megyünk, miért nem nézünk meg közösen egy mozifilmet, vagy egy színházi darabot, miért nem sétálunk soha csak ketten, és már nem kérdezzük meg a másikat, hogy van, miért szomorú mostanában, szeretne-e újra úgy összebújni, mint régen, abban a kis lakásban, amikor az egész kezdődött, vagy erre a másik azt feleli, hogy perszepersze, de nem figyel rád, elnéz a fejed mellett, és úgy érzed a mögötted lévő falon ő egy másik filmet néz, akkor szembe kell nézni a szomorú valósággal: Az a hőn álmodott tökéletes kapcsolat nem létezik.

Nincsenek illúzióim. Az egyik mindig jobban szeret. Ezzel védekezem. Nincs, és nem is lesz ebből igazi kapcsolat. Nem lehet egy életen át letörölni a búcsúcsókot. Az ember igazi ölelésre vár. Igazi csókra. Szenvedélyre.

Ezt mostanában Beától kapom meg. Olyan teste van, amit nem lehet megunni. Nem is akarom. De ritkán jutok hozzá. Amikor Bea férje éjszakás, és a gyerekek is lefeküdtek már, akkor mehetek fel. Bea mindig joggingban és edzőcipőben van. Azt mondja, én vagyok számára az edzés, a kalóriaégetés. Ezen mindig jót nevetek, és már az előszobában leveszem Beáról a felesleges sportszereket. Hajnalig izzadunk, aztán sietni kell. Az ajtóban mégis hosszú és nyálas a búcsúcsók.

Otthon mindig ébren vár a feleségem. Nem mérges, nem utálatos, tárgyilagos. Közli, nagyon elmaradtam. Gyorsan fürödjek le, mossak fogat, aztán zárjuk le ezt a hosszú napot. Természetesen egy búcsúcsókkal.

Minden este, amikor a feleségem közelít felém, arra gondolok, hogyha ez a csók az utolsó lenne, talán én is mindent beleadnék. Ha végre tényleg a búcsúról szólna. De gyáva vagyok. Túl sok energiám van ebben a kapcsolatban. Nincs erőm alkudozni gyereken, autón, lakáson. Élünk egymás mellett. Azt mondogatom magamban, kibírom valahogy ezt a napi egyszeri tortúrát. Egyébként is, a búcsúcsók közben Beát nézem a falon, a feleségem feje mellett.  Aztán gyorsan letörlöm a számról a feleségem.