„Irodalomszeretet, bátorság és nagyvonalúság”

2021. szeptember. 22. - 10:19

2021. szeptember 21-e: jeles dátum, és könnyű megjegyezni. Húszéves az Irodalmi Jelen, amely immár két évtizede juttatja el a magyar nyelvű irodalmat akár a végekre is. Az élő közvetítésnek köszönhetően a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett születésnapi gálaműsort is bármilyen távolságból figyelemmel követhették az olvasók, az érdeklődők. Akik pedig a helyszínen ünnepeltek a folyóirat munkatársaival, egy fogadáson is élvezhették az Irodalmi Jelen vendégszeretetét.

„Svájci óra szerinti pontossággal” kezdődött az Irodalmi Jelen ünnepi estje, ahogy ennek Böszörményi Zoltán is hangot adott a közönséget köszöntve. Akik már többször is részt vettek a folyóirat bemutatóin, felolvasásain, sőt születésnapjain, tudják: valóban a pontosság jellemzi a lapot, és ez a fajta lelkiismeretesség nemcsak a rendezvényekre igaz, de az Irodalmi Jelen működésének sok más területére. Már annak idején is egyfajta lelkiismeret hívta életre a periodikát: a magyarság kultúrájáért, megmaradásáért érzett felelősség – határokon túl és innen –, lelkiismeretesség abban a törekvésben, hogy a magyar nyelvű irodalom és magyar nyelvű alkotók megjelenési lehetőséghez jussanak, az olvasók pedig igényes szépirodalomhoz, éljenek a szórvány bármely zugában is.

Ez a gondolatmenet köszönt vissza Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szavaiból is az est megnyitásakor. „Van egy kérdés – fogalmazott az író –: mi visz rá bárkit arra, hogy az ezredforduló után alapítson egy irodalmi folyóiratot, ráadásul egy többszörösen hátrányos helyzetű régióban, olyan helyen, ami most sincs mentális térképünk közepén?” Demeter Szilárd saját tapasztalataival is alátámasztotta a vállalás nagyságát: akkoriban, amikor az Irodalmi Jelen Böszörményi Zoltán jóvoltából elindult, ő a Korunk szerkesztőjeként tevékenykedett, és így átélte, mekkora vesződség egy folyóirat működtetése. Erre jön valaki – folytatta félig tréfásan az író –, és az isten háta mögött kétlépésnyire a szórványban alapít egy magyar irodalmi lapot. Magyarázat ilyesmire nincs, csupán mentség: a szenvedély – mutatott rá Demeter.

Böszörményi Zoltán mentsége e tettére a magyar nyelvű irodalom szenvedélyes szeretete. Ez tartotta meg húsz éven át az Irodalmi Jelent, és „ezt szeretném megköszönni – fogalmazott Demeter Szilárd. – Úgy is, mint a PIM főigazgatója, és úgy is, mint író, akinek két legszeretettebb könyvét az Irodalmi Jelen gondozta.” Mint a főigazgató elmondta, Böszörményi Zoltán akkor vállalta fel köteteinek kiadását, amikor még kezdőnek sem számított az irodalomban, ráadásul Kéket kékért című prózakötetének kiadásától politikai okból egy másik kiadónál visszaléptek. Böszörményi mindkét döntése bátorságra vall – emlékeztetett Demeter Szilárd. Mellesleg érdek nélkül fektetett be egy ismeretlen íróba, hiszen akkor az akkori ifjú szerző kinevezése még messze volt. „Sokan vagyunk ilyenek” – hangsúlyozta a főigazgató, azokra utalva, akiket Böszörményi felkarolt. „Irodalomszeretet, bátorság és nagyvonalúság ritka elegy. Személyes köszönetem mellett főigazgatóként is csak azt tudom kívánni, hogy ötven év múlva a PIM majdani főigazgatója példaként mutathassa fel az Irodalmi Jelent. 2021. szeptember 21-én leginkább ezt kell remélnie a 21. század magyarságának, hogy lesz erőnk, akaratunk saját kultúránkban élni” – zárta szavait Demeter Szilárd ezen a valóban különleges napon.

A szívhez szóló köszöntő után maga Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen alapítója és főszerkesztője szólt a múzeum díszes termeiben összegyűlt közönséghez, és persze azokhoz is, akik a távolból követték az est élő közvetítését. „A mindenkori magyar írót nem a politikai hovatartozása határozza meg” – kezdte beszédét a költő. A lírai, intenzív ritmikájú felvezetés a magyar író jellemzésében kitért többek között arra, hogy „a mindenkori magyar író azért ír, hogy ne ossza meg, ne húzza szét, hanem mozgósítsa, összetartsa nemzetét”; hogy „szavaival teremtsen, építsen, gazdagítsa a nemzet szellemi vagyonát”, amiképp arra is hogy az alkotó feladata az, hogy „buzdítson, szenvedéllyel, tűzzel, akarattal új világot teremtsen, ahol a harmónia és a béke, az egyetértés, a tisztelet és a szeretet uralkodik”. Mint a főszerkesztő megvallotta, barátja, szerkesztő- és költőtársa, Szőcs Géza tavalyi, tragikus halála után fogantak meg benne ezek a gondolatok; no meg persze annak kapcsán, hogy húszéves lett az Irodalmi Jelen.

Márpedig húsz évnél már érdemes megtorpanni egy kicsit. Böszörményi Zoltán is áttekintette a már-már történelmi távlat legfontosabb eseményeit, a folyóirat idővonalának mérföldköveit, legyenek azok az Irodalmi Jelen Kárpát-medencei pályázatai, amelyekre rengeteg pályamunka érkezett, és számos fiatal pályázó vált azóta elismert szerzőjévé a kortárs irodalomnak; vagy az antológiák, amelyek mind elérhetőek, ingyen letölthetőek az Irodalmi Jelen honlapjáról; essék szó akár a részletes, képes-hangos beszámolókról a nyári irodalmi táborokról, amelybe szintén számos fiatalt vont be a szerkesztőség; a Varga Melinda vezette, kolozsvári íróműhelyről, amely 2014 és 2015 között kétheti rendszerességgel működött, és ezzel nemcsak a szépirodalom, de a társművészetek felé is nyitott a lap.

A főszerkesztő külön kiemelte a folyóirat legolvasottabb rovatát, A hónap alkotóját, amelyben hónapra hónapra más-más költőre, íróra irányul a reflektorfény, és ismerhetik meg közelebbről az olvasók nemcsak a meghívott vendég addigi életművét, de személyét is. Az utóbbi években több évfordulós lapszám is napvilágot látott – hívta fel a figyelmet Böszörményi Zoltán a különösen emlékezetes folyóiratszámokra. Ilyen volt az Arany- és Ady-, tavaly decemberben és idén januárban a Szőcs Géza-szám. Tavaly, a párizsi békediktátum százéves évfordulójára jelent meg a Trianon-emlékszám.

Zárásképp a főszerkesztő felidézte, amikor tizenkét évvel ezelőtt Faludy György portréjával buzdított az Irodalmi Jelen: olvassák a lapot! „Azt hirdettük, hogy mi vagyunk a világ legnagyobb példányszámban magyar nyelven megjelenő havi irodalmi lapja – folytatta a főszerkesztő –, ma azt is hozzátehetjük, hogy mi vagyunk a világ legolvasottabb naponta frissülő magyar irodalmi online lapja. Húsz év után úgy érzem, nem váltottuk meg a világot – bár nem is ez volt kitűzött célunk –, de állítom, mi is beillesztettünk néhány értékes téglát a Kárpát-medencei magyar irodalom épületébe” – fogalmazott méltán büszkén Böszörményi Zoltán. Búcsúzóul megköszönte valamennyi kolléga munkáját, és az olvasóknak, hogy immár húsz éve viszik hírét az Irodalmi Jelennek a nagyvilágban. S nagy szükség lévén manapság a derűlátásra, a főszerkesztő így búcsúzott: Találkozzunk öt év múlva ugyanitt!

A verses-zenés gálaműsor kezdete előtt Varga Melinda, az Irodalmi Jelen szerkesztője, versrovatának vezetője is üdvözölte a hallgatóságot, felidézve az ünnepi est címét: „Ne nyugtalankodj, lábujjhegyen jár a fény”. Az idézet Böszörményi Zoltán verséből származik, amelyet Szőcs Géza emlékére írt – fedte fel a sor hátterét Varga Melinda. Az ünnepi műsor – akár e költemény – a múltból táplálkozik, és a jövőbe tekint: azon alkotók műveiből hangzanak el részletek, akik ma már csak szellemükben lehetnek velünk. A műsor összeállításához az a kétkötetes antológia adta az ötletet, amely az Irodalmi Jelen fennállásának huszadik születésnapjára jelent meg idén szeptemberben. A gyűjteményt négy-négy fejezetre tagolják az Irodalmi Jelen egykori főmunkatársainak – Faludy Györgynek, Makkai Ádámnak, Méhes Györgynek és Szőcs Gézának – az alkotásai. Az egyes ciklusokat mottók vezetik be, amelyek a lap legjelesebb szerzőitől származó idézetek. Az összeállításban számos műfaj képviselteti magát, és a folyóirat közéismert szerzői mellett a legfiatalabb, illetve a pályakezdés előtt álló alkotók is helyet kapnak benne, többek között a középiskolásoknak meghirdetett, A költészet trendi című pályázat győztes alkotói is. Varga Melinda azzal adta át a pódiumot a gálaműsor két művészének: Ahogy számára meghatározó volt az első publikációjánál a figyelem és odaadás, amit az Irodalmi Jelentől kapott, azzal az alázattal igyekszik odafordulni most ő a reá bízott fiatal alkotókhoz.

A színpadot innentől betöltötték a versek és a prózarészletek: Tallián Mariann és Lázár Balázs előadásában szólaltak meg Faludy György, Makkai Ádám, Szőcs Géza, Méhes György, Oláh János, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Bogdán László, Ferencz Zsuzsanna, Tandori Dezső, François Bréda, Dobozi Eszter, Kinde Annamária, Térey János, Zudor János művei. A felolvasásokat hegedűszó választotta el, a hangszeren Tallián Mariann játszott. Nem csoda, hogy a születésnap kapcsán az idő volt a művek visszatérő főszereplője: ez az észrevétlenül tovasikló fenomén. Aki szeretne ízelítőt kapni a művek hangulatából, és felidézni hozzá az arcokat, amelyeknek már csak fotók őrzik a vonásait, megteheti az Irodalmi Jelen oldalán. A műsor szívszorító lezárása volt, amikor elhangzott Zudor János Az átkok foglya című versének utolsó sora: „Játsszál hát, kisfiam”, Lázár Balázs és Tallián Mariann együtt szólaltattak meg egy apró, kézzel tekerhető kis zenedobozt, aminek a muzsikájára a háttérben pergő régi képeken a Szőcs Gézáról készült ifjúkori fotókat láthatta a közönség. A csöpp verkli egy pillanatra elakadt – aztán játszotta tovább a muzsikát a rászabott feladat szerint.