Irodalmi Jelen
  • „Irodalomszeretet, bátorság és nagyvonalúság”

    2021. szeptember 21-e: jeles dátum, és könnyű megjegyezni. Húszéves az Irodalmi Jelen, amely immár két évtizede juttatja el a magyar nyelvű irodalmat akár a végekre is. Az élő közvetítésnek köszönhetően a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett születésnapi gálaműsort is bármilyen távolságból figyelemmel követhették az olvasók, az érdeklődők. Akik pedig a helyszínen ünnepeltek a folyóirat munkatársaival, egy fogadáson is élvezhették az Irodalmi Jelen vendégszeretetét.

  • Könyvheti kínálatunk – Demeter Szilárd: Kéket kékért

    Demeter Szilárd Bodor Ádám és Gabriel García Márquez világához közel álló regénye az 1989-es romániai forradalom idején játszódik egy, a hegyek között fekvő kisváros fojtott levegőjű, de a diktatúrán belül is saját törvényei szerint működő világában. A mágikus realizmus kellékei mellett megtalálható benne a humor, a dráma és az ógörög filozófia néhány alaptétele, amely a meghökkentő látszat ellenére szervesen beleolvad a műbe – és mindezeken a rétegeken keresztül úgy törik meg az ábrázolt élet, mint a sarki fény a Hargita csúcsán. 

  • Kultúrakonferencia az Országházban

    Az Országgyűlés Kulturális Bizottsága az Országház felsőházi termében
    rendezett konferenciát, ahol kulturális intézmények vezetői beszéltek jelen működésükről és jövőbeli terveikről. A Petőfi Irodalmi Múzeum és az irodalom helyzetét Demeter Szilárd főigazgató járta körül előadásában.

  • Májusi eső díjakat ér

    Míg odakint a nyárias zápor mosta a belváros aszfaltját, bent, a Petőfi Irodalmi Múzeum zsúfolt termeiben – ha nem is aranyat, de – értékes díjakat ért a májusi eső. Pontosabban a tehetség, hiszen az Irodalmi Jelen folyóirat éves díjai mellett a Légy jelen! novellapályázat nyertesei is átvehették jutalmaikat. A zenés felolvasószínházzal kiegészült műsor óriási érdeklődés mellett zajlott.

  • Demeter Szilárd: Hármasoltár
    Juhász Kristóf

    Háromlépcsős beavatási káosz

    „Ez a könyv kaland. Borzasztó, fájdalmas, szánalmas, megalázó, röhögtető, és olykor, talán egy kicsit, talán csak bekezdések, mit bekezdések, egyes mondatok, szavak vagy betűk erejéig dicsőséges kaland is. Adrian Mole újabb kínszenvedései Transzilvániában, vérben és szeszben, és egyéb, itt meg nem nevezhető nedvekben.” – Juhász Kristóf kritikája Demeter Szilárd Hármasoltáráról.

  • Insomniás Magyar Napok

    Éjjel fél három van, az Insomniában megindultak a fények valamerre. A földszinti betonteraszra kihelyezett italhűtők élesfehér, a kocsma gyérzöld és piros lámpái körbe-körbe mozognak, de a természetes fény mintha végleg elkerülné Kolozsvárt. 2018. augusztus 24., péntek, Magyar Napok. A morajlás nem csitul, ahogy szivárognak el a magassarkús, minibe öltözött nők és topis, nevető tinédzserek, úgy erősödik fel a hangja egy óriási szakállba vesző szájharmonikának. Régi kommunista nóták, Székely Himnusz, miegymás, ami összekeveredve a felszínre törhet ebben az órában egy idős íróból.  

  • TOP10 augusztus

    TOP10 – augusztus 2018.

    Az Irodalmi Jelen augusztusi TOP10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

  • Irodalmi Jelen

    Erósz vagy Erisz? – Demeter Szilárd az emberi természetről

    „Magával ragadó, lebilincselő, nyomokban fanyar humorral átitatott, »beteg« írás, egy ideákat vesztett, eltorzult társadalom látlelete.” – Molnár Dávid kritikája Demeter Szilárd könyvéről.

  • Irodalmi Jelen

    Egészebbé a korábbi egészt – videó

    Király Farkas beszélget Demeter Szilárddal Kéket kékért című kötetéről.

  • Irodalmi Jelen

    A Három testőr punkbandát alapít

    Varga Melinda verses beszámolója Demeter Szilárd, Muszka Sándor és Kubiszyn Viktor kolozsvári kötetbemutatójáról

  • Irodalmi Jelen

    Írj és olvass hedonistaként! – Képes beszámoló a Kolozsvári Magyar Napokról

    Miért kell Kukorelly Endre szerint élvezettel olvasnunk; a székely humoreszk; mágikus realizmus és képlékeny valóság; Bartis Attila és az írói szabadság; igazságos volt-e Mátyás király, s milyennek látta őt Janus Pannonius; álarcok, maszkok és literatúra – az idei Kolozsvári Magyar Napokon hedonistaként vetettük bele magunkat a kulturális-művészeti és irodalmi programokba.

  • Laik Eszter

    Új díjazottak a fedélzeten

    Ismét hajóra szállt, azaz a TAT-on találkozott író, költő, olvasó és szerkesztő: az Irodalmi Jelen felolvasóesttel egybekötött díjátadóját a 88. Ünnepi Könyvhét nyitónapján rendezte a szerkesztőség.

  • Demeter Szilárd: Kéket kékért – Kagur

    Demeter Szilárd Kéket kékért című kötetéből közlünk egy részletet. A kötet a 88. Ünnepi Könyvhétre jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában.