Jelige: Hazaút – Malőr
Délután fél öt, Hamburgi Repülőtér. Rohanok az indulási oldalhoz. Harminc perc múlva a gépemnek a levegőben kellene lennie, ha rajta vagyok, ha nem. Különös, hogy még egy félig pakolt bőrönd is ólomsúlyúvá tud válni, ha sietni kell. A kerekek meg jobbra-balra csúszkálnak, mintha önálló életre keltek volna. Mikor odaérek a kapuhoz, közlik velem, hogy a járat előreláthatólag egy órát késik. Az "előreláthatólag egy óra" a reptéren legalább kettőt jelent. Leroskadok a kényelmesnek éppen nem mondható székbe, és várok.
Eléggé fáradt vagyok. Már így is három órát utaztam egy Landau nevű településről, mire elértem egy akkora városba, aminek már van repülőtere. Jobb dolgom nem lévén a többi utast kezdem figyelni. Mindenki elcsigázott/ideges, kivéve három német fiút. Körben állnak, és egy összegyűrt újsággal fociznak. Jókedvűek, hangosak. Nem is ez a baj, hanem a mellettük gombamód szaporodó sörös dobozok. Egy ősi dakota közmondás szerint az sosem jelent jót, ha az utas már a felszállás előtt részeg.
120 röpke perc alatt letelik az előre beharangozott egy óra, és végre jön a busz, hogy a géphez vigyen minket. Újfent a három német fiú mellé keveredek. Egy fickó valami számomra érthetetlen okból nagyon szeretne náluk bevágódni, ezért megkínálja őket a vámmentes boltban vásárolt töménnyel. Olaj a tűzre. Közben persze kiderül, hogy a pesti bulinegyed hívását hallották meg a fiúk, és most ennek a parancsnak engedelmeskedve ruccannak át kis hazánkba a hétvégére.
Meglepetésemre a beszállás és a repülőút eseménytelenül telik. Kb. másfél óra múlva a stewardess bejelenti, hogy leszálláshoz készülődünk, ezért mindenki foglaljon helyet, és kösse be magát. Ekkor az egyik partyarcból kitör az, amit eddig igyekezett visszatartani. Felpattan, és mindenkin átgázolva beveszi magát a WC-be. Öt percen belül a gép összes légutas-kísérője buddhista szerzetes módjára térdel a budi előtt, és megpróbálja kiimádkozni onnan emberünket. Sajnos, ez nem jön össze időben, és leereszkedés helyett újra elstartolunk. A légitársaságoknál ugyanis az a szabály, hogy egy gép addig nem kezdheti meg a landolást, amíg nincs bekötve minden utas. A Liszt Ferenc felett körözünk, mint héja a fecskefészek körül. A fiúnak, akit most már az egész gép utál, végre sikerül összekaparnia magát annyira, hogy ki tudjon jönni a WC-ből. Tapsvihar közepette keresi a helyét, és miután leteszi a hátsóját, azonnal ereszkedni kezdünk. Ez eddig laza három órás késés. Nem baj, no. Legalább lesz egy humoros történetem egy pályázatra.
