Szobek Ida eldöntötte, ha beledöglik is, karácsonykor új matracon fog aludni.

– Nem adom be a derekam egykönnyen, kisapám – huncut mosoly rángatózik a szája sarkában, közben főtt tojást pucol a krumplisalátához.

Ritkán éri el, amit akar. Strapálnia kell magát minden vacakságért. Ha mégis sikerül, ő lesz Nikita, a vérprofi bérgyilkosnő abból a francia filmből, aki nehéz fegyvert ragad, és a törött fürdőszoba ablakon keresztül mellkason lövi azt a kosztümös ribancot, mint az istennyila.

A Szobek lakásban már hónapok óta terítéken van a matrac téma. Szobek Ottónak tüske a talpában, csakhogy a feleségének eszében sincs azt a tüskét kihúzni onnan. Jó ideje fel van paprikázva az ura ellen. Habár nincs rá bizonyítéka, de a gyanú régóta a fejében csövezik: megcsalja. Vannak jelek. Például eddig jó volt neki a kínaiban vásárolt gatya is, mostanában viszont minőségi pamutgatyát követel. Újabban kilószámra csócsálja a rágógumit, holott korábban hozzá sem nyúlt. A múltkor észrevette, hogy bazsalyog a fürdőszobatükörben a saját hülye képének. 

Szobek Idát hajdanán tehetséges énekesnőként tartották számon, ám egoista, zsémbes emberhez ment hozzá. Feladta a sanszos karrierjét, hogy minden idejét neki és a háztartásnak szentelje. Egy darab gyereket nem kapott tőle. Ráadásul a pénztárcát is az ura kezeli. Nem beszélve a nyavalyás rigolyájáról, hogy inkább meghal, akkor se fekszik az ágy jobb felére, hiába kérte számtalanszor. Az ura csak nyitott ablaknál képes elaludni, de Ida füle folyton huzatot kap. Ki tudja, ez valami gyerekkori trauma lehet nála. Soha nem beszélt róla. Mégis, Szobek Idának most kisebb baja is nagyobb ennél. A régi matracnak a szemetes konténerben a helye. Ó, az a csodálatos új memória matrac! Szívfacsaróan rugalmas. Amikor rajta fekszik majd, akár egy vasgolyót is pottyanthatnak mellé, meg sem fogja érezni a becsapódást. Amióta hét évvel ezelőtt a TV Shop-ban meglátta azokat a tökéletes memóriahabból készült Dormeo matracokat, a szerelmesük lett. Két órát utazott egy budapesti áruházba, hogy a saját bőrén tapasztalja a csúcshatást. Tíz perc múlva megtalálta az igazit. Hazavitette, és onnantól kezdve magasról tojt a férje horkolására, a büdös, tompa szellentéseit is megbocsátotta neki. Ida éjszakái boldogan teltek, hiszen vattacukorfelhőben lubickolhatott a reggeli ébresztőig. Sajna a matracnak befejeződött a pályafutása, megérett a cserére. Vajon ő is megérett a cserére?

Van egy terve. Semmi különös, pusztán egy kis női ügyeskedés. Ma este focimeccs van. Belead apait-anyait, hogy meggyőzze az urát, nincs mese, új matracot kell venni. Sört, szalonnás csipszet, virslit, zsemlét és csípős mustárt készít elő a tálcán, hadd zabáljon a disznó, miközben ő melegen tartja a matrac témát. Addig fog rúgózni rajta, amíg bírja szusszal. Veszekedés lesz. Hát legyen! Persze óvatosan fog bánni a szavakkal, mostanában ugyanis, ha az urához szól, az olyan keserves pofát vág, mintha a szőrszálakat egyenként húzgálná ki csíptetővel a seggéből. Minél jobban szívja a vérét koncentrálás közben, annál könnyebben kicsikarhatja tőle a pénzt az új matracra.

Kezében a tálcával megáll a nappali ajtajában. Az ura a fotelben ül, gatyára vetkőzött, szőrtelen lábait a puffon pihenteti, a drágalátos meccsét bámulja. Nem veszi észre, hogy a felesége megfigyelés alatt tartja. Kényelmesen ül, idegei pattanásig feszültek, vigyorog, mint a tejbetök, és tömi magába a csipszet. 

Támadás!

– Az isten verje meg! Akadj már le végre erről a tetves memória matrac témáról! – ordítja Szobek Ottó, és egy marék szalonnás csipszet vág a feleségéhez.

– Jaj, apukám! – feszíti a húrt Ida, miközben próbálja kiszedni a hajából a házastársi vita darabkáit. – Régi már és nem szellőzik jól.

– Kit érdekel? Szállj le rólam, meccset nézek!

– Aztán a visszarugózó képessége is lassú. Képzeld, a minap ráültem, és másfél órába telt, amíg a hab visszaállt az eredeti pozícióba.

– Köszönd a zsíros kofferednek!

Ida elengedte a füle mellett a gúnyolódást, és tovább folytatta.

– A formakövetésről ne is beszéljek. Meg hát… egyre merevebb… meg aztán…

– A rohadt életbe! Na ide figyelj! Majd, ha aranytallérokat hallasz a WC-csészéhez koccanni, veszek neked egy okos matracot. Addig is, nem vagyok én Mátyás király!

– Az nem WC-csésze, te barom, hanem WC-kagyló! Ahonnan én jövök, ott inni szoktak a csészéből. A helyedben nem keverném össze az anyagcsere kiadási oldalával. Miért nem vagy hajlandó eljönni velem megvenni azt a rohadt matracot?

– Huszonhat éve kérem, hogy csinálj nekem csülkös bablevest. Csináltál valaha is? Nem!

– Tudod, hogy hányok a csülök szagától.

– Én meg hányok a matracodtól.

– Kussolj!

– Kussolj te!

Másnap…

Ida fintorogva nyit be a fürdőszobába. Az ura éppen borotválkozik.

– Megyek bevásárolni – mondja neki. – Mire visszajövök, készítsd ki a nagy fazekat. Csülkös bablevest főzök.

– Azt szeretném én látni!

– Fogod is! Cserébe a matracért.

– Ne mondd! És ha nem?

– Akkor a csülökkel foglak agyonütni.

– Te csak ne pattogj itt nekem! Meddig leszel?

– Mit izgat? Ameddig össze nem szedem a hozzávalókat.

– Mégis… körülbelül mikor jössz haza?

– Mit tudom én! A szomszédos faluba megyek. Úgy másfél óra.

Ida becsukja a bejárati ajtót, és kelletlenül elindul a konyhába, hogy megfőzze az urának a csülkös bablevest. Lepakol a pultra, a nagy fazék is készen áll. Ám ekkor virágillat csapja meg az orrát. Szétnéz a földszinten, virág sehol. Az összes ablak tárva-nyitva. Mi folyik itt? Furcsa érzése támad. Látja az urát, amint a kertben a fűnyírót szereli. A reggel kimosott ágynemű, a szellőzni kirakott párnák és paplanok vidáman lengedeznek a kötélen. Felmegy az emeletre. Az virágillat egyre töményebb. A hálószoba ajtaja nincs bezárva, odabentről jön az illat. Benyit. Mélyedést lát az ágy jobb felén, a matracban. Elönti a düh.

– Jobban jártál volna, ha korábban megveszed nekem azt a matracot. A te szavaiddal élve, azt az okos matracot.

– Mi bajod van? Nem érek rá, a fűnyírót bütykölöm.

– Mit bütyköltél még, amíg nem voltam itthon? Vagy inkább kit?

– Eredj a levest csinálni, ne idegesíts engem!

– Valaki az ágy jobb felén feküdt.

– Ledőltem egy kicsit az előbb, nem szabad?

– Hazudsz! Látom rajtad. Soha nem fekszel az ágy jobb felére.

– Miért van az a csülök a kezedben? A fazékban a helye. Gyere vissza, ha már omlós lett.

A mentősök nem akarnak hinni a szemüknek. Az asszony egy farönkön ül, és egy jó nagy darab csülökről vagdossa késsel a húst. Az ember a fűnyírónak dőlve nyüszít, halántékából ömlik a vér.