1991-ben született Körmenden, irodalomkedvelő biológus, prózát és verseket ír, 2020 óta publikál irodalmi folyóiratokban.

szerpentinen

házak, fák, minden és mindenki

félreugrott, de egy gyalogos

nem vett észre. kiszálltunk

volna, ha felfelé a hegyoldalon,

szerpentinen kanyarogva, még

a szurdokvölgy előtt elfordul

a kormánykerék, de ki kellett rúgnom

az ajtót, a kesztyűtartó alól

nyakörvénél felrántanom a kutyát, és

megráznom az öcsémet, aki

a hátsó ülésen aludt – épp

azelőtt, hogy a motorháztető megcélozta

a gomolyfelhőket, és megpihent

a lombok vörösessárga takarásában.

hallgatott a mély, az ég, csak

a meggyvágók süvítették: te ültél

a volánnál, hiába bizonygattam, hogy

nincs jogosítványod, és

vezetni sosem tanultál.

kísérlet

hol a villanykapcsoló, neonfény vakít,

mállik a vakolat, és a némaságban nevetés

harsan. üres ágyak a falnál, a sarokban

fehér köpeny ujjvégében villanó

szike, sebészeti kés, belekapaszkodom

az ajtófélfába. karom kihűl, bíbor szőnyeg a padlón,

pólóm nyakán verejték. szemhéjam felpattan,

fiókomba túrok, élet pattintok nyélből,

tükörképem már a karcos pengében:

ha meg kell, hát legyen most, akkor

pihenhetnék, ám a gyávaság tiltja a fájdalmat,

kikönyökölök hát az ablakon, odafenn a nap

még több festéket szór a hajnal rőt hasadására,

míg függönyöm ráncai vigyorgó bohócarcokba

gyűrődnek, és én pörgök, a forgószékemen,

meggyszín cseppekkel díszítem a falat, így

a neonfény szebben törik.