Könyv és olvasója

A villamosvezetékeken túl 

Nem értik, miért várakozunk húsz percet, 
mozdonycsere, mondom, meglepődnek,
dízelre a villanymozdonyt, folytatom, 
innentől nincs vezeték, már csak azt 
nem értik, miért vagyok erre büszke.

Elindulunk a dízellel, leszállok, rajtam
kívül még ketten, ők még itt is laknak, 
a forgalmista mindhármunknak bólint, 
én is figyelem őt a sötétben, Anyu meg 
szokta kérdezni, ki volt szolgálatban, 
a csillagok rendben, a Göncölszekér 
a helyén, az egyik utas leelőz, már csak 
sejti, kinek a lánya vagyok, ha egyáltalán 
nem tudná, akkor is köszönne,   
az utcák sötétek, pedig már mindegyikben 
van közvilágítás, gyerekkoromban 
néhányban még zseblámpával jártunk, 
a lépteimmel felverek néhány kutyát.

Feljebb húzom a kabátom zipzárját, 
hideg van, a levegő mégis melegséggel teli,
azt hiszem, a villamosvezetékek hiánya miatt. 

Könyv és olvasója

Nem tudom, lehetünk-e úgy boldogok, mint könyv 
és olvasója, mert most ezt tesszük épp, én kinyíltam 
előtted, és hosszú sorokkal, oldalakon át mutatom 
be magamat. Jó lenne becsukódni, ahogy titokzatos 
nők teszik, fenntartva az érdeklődést. Vagy várhatnék
türelmesen, remélve, hogy az egyik oldalam után te 
is könyvvé akarsz válni, kezembe adva titkaidat. 
Ölemben tartanálak, lassan lapozgatnálak örülve, 
hogy te is mesélsz. De akarsz-e majd ölembe 
bújni, ha bennem addigra már nem lesz titok?