Avarba zuhanó ég

Az első expozíció

Pókhálóba zuhanó házak,
szétcsorgó éjszaka,
pislogó tekintetben
málladozó sötét.
Ablakpárkányra terítem 
száradni álmomat.
Érintésed az első expozíció. 
Csak várj, még felmarkolom,
ami belőlem megmaradt. 

Árnyék integet

Ablakban eltévedt fény
tapogatja a falat.
Egy bogár óvóhelyet keres.
Korlátra támaszkodó 
szellemek nézik kíváncsian.
Villanyoszlopok döfik a földet.
Tóba rajzolt árnyék integet.

Lezuhannék érte

Felhőkig érő vízben,
fák között ring,
lezuhannék érte,
ki tudja hová,
nád közé, békanyálba,
a mélybe, ahol a part
összezsugorodik,
ahogy árnyéka
megpihen ölemben.

Megsimítja arcom

Arányt vesztett vágyak
kapaszkodnak egymásba,
sóhajod résnyire tárja a hajnalt,
közöttünk matat a fény,
ébredezik, átölel. 

Mindent elhagyok

Látod, vágyaim fákká nőttek.
Széttárt karomon 
átszivárog a fény,
és az avarba zuhanó ég.