Tokkal-vonóval

– Anya, itt fogunk lakni?

– Nemsokára kiderül, mondtam már. 

Ilyesmi hangon közölheti azt is, hogy tizenöt év fegyházra ítéli a vádlottat, a feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége nélkül. Bírónő, tele pénzzel, a telefonban is mondta, hogy alkudozni nem akar, ha tetszik neki a ház, 48 órán belül átnézeti egy szakemberrel, aztán rögtön fizet, de nagyon hamar költözne, megveszi bútorral, disznóóllal vagy madáretetővel, kerti törpével is, ha van, szerszámokkal, taligával, bánja is ő, mit tartok benne, annyi kacat lehet egy ilyen falusi házban, lejön – Pestről ugye le ­–, szóval tokkal-vonóval, persze vihetek, amit akarok, de sietne. Tokkal-vonóval. Persze akármilyen szakembert hoz, az sem fog mindent látni. Hogy a juharfán milyen jól el lehetett bújni gyerekkoromban egy Delfin-könyvvel. Hogy anyámmal szerettünk nyáron, amikor a hőség már alábbhagyott, a hűs, alkonyati széllel kiülni a kis padra, nézni, hogy aláhullik-e épp egy körte, tompa puffanással, elképzelni, milyen riadalom lehet ez csigának, hangyának, a hangyára vadászó póknak, szerettünk mosolyogni a kölyökmacskán, ahogy rávetődik a nála alig kisebb, mézédes Vilmosra. Még idén nyáron is.

– És akkor lehet cicám?

– Meglátjuk majd. Most rajzolj, beszélgetek a bácsival.

Fellebbezésnek helye nincs, a vádlottat a fegyőr elvezetheti. A kislány ötéves lehet, nem éri fel az asztalt, hozok bentről egy párnát. Rutinosan kiveszi a hátizsákjából a jegyzetfüzetét, a filctollakat, és engedelmesen rajzol. Cicát, kunkori farokkal, két pálcikafelnőttet, az egyik babát vár, és egy kislányt, aki a cicát simogatja.

Előttük gyümölcstál, kitettem magamért. Van benne a vilmoskörtéből – ilyenkor, szeptemberben termi a fa az utolsókat –, akkora fürt szőlők, amekkorát utoljára Józsué és Káleb láttak az Ígéret Földjén, alma, saját sárgabarackom aszalva. Málnalekvár, friss kenyérrel, vajjal. Levendulaszörp. Az is a kertből. Karadzsics konyakkal köszöntötte az őt elfogókat, Zrínyi száz aranyat osztott kétfelé és tett a dolmányába, mielőtt elhagyta a várat. Persze azt is akarom, hogy érezze a bírónő, jó üzletet köt. És, ha megkóstolja a körtét, talán nem fogja a fát kivágni.

A ház tetszik neki, a kertet nyugtázta, látszik rajta, hogy a kertész árát számolgatja, amikor ott tarthat fejben, hogy inkább mindent lebetonoztat, és egy baromi nagy úszómedencét csináltat a helyére, megkérem, hogy bármit is tervez, ne mondja el. Úgy akarok elmenni, hogy anyám bármikor előjöhetne a fák közül, kezében pár szál földes újhagymával a vacsorához, egy marék meggyel, szalmakalapba szedett barackkal. Úgy hagynám itt a málnabokrokat, a gólyakelepelést, a szitakötőket, sündisznók kedves röfögését, de még az undok lótetűt is, mint a zarándok a szent helyet, ahonnan tovább kell mennie, hogy mások is odaférjenek, gyógyuljanak, felüdüljenek, megtérjenek. Megosztani, hogy még több legyen. Mindig itt maradni, akárhol járjak is.

Megmutatja a szerződést, ezt fogjuk aláírni, ha az építész szakember rábólint. Legkésőbb holnapután délelőttre hoz valakit. Addig nézzem át én is. Újra kínálom őket, a kislány megéhezett, anya, ehetek egy vajas-lekváros kenyeret? A bírónő megenyhül, a kedve szerint alakult a tárgyalás, nagyok a szeletek, elfelezünk egyet, jó? A kosárkába nyúl, kivesz egyet. Ahogy megtöri, meglátom a fehér csíkot a negyedik ujján. Kicsit be is vágta, sokáig lehetett rajta, ötéves forma a kislány. Nyáron még biztos hordta, hófehér a helye. Látja, hogy egy pillanatra lemerevedek, keményen fogja a kést, határozott mozdulattal keni meg a szeleteket, szinte dühösen. Kicsit szaporábban pislog. Halkan mondja, mintha nem akarná, hogy a kislány hallja: Ahogy mondtam, nagyon hamar költöznénk.

Bólintok, ő megkenni vajjal és lekvárral a kenyereket. Megvárom, amíg a negyedik-ötödik falatnál jár, hogy a száj, az orr és a gyomor egyaránt örvendezzenek az ízeknek, a kertnek, a jó vásárnak, a jövendőnek. Ha nem veszi tolakodásnak – kezdek bele ekkor –, van egy hinta a szerszámoskamrában, itt hagynám maguknak. Szívesen fölszerelem az egyik fára a kislánynak. És majd augusztusban eljönnék egy pár körtéért. Ha szabad.