Ugrás a tartalomra

Erotikus

1993-ban születtem Budapesten. A székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségiztem, majd ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetemen és a solymári Török Sándor Waldorf Pedagógiai Intézetben végeztem pedagógusként. Jelenleg Dunaújvárosban a Pentelei Waldorf Iskolában tanítok. 2016-ban kezdtem el versírással foglalkozni.

 

Némaság

Jól kiegészítjük egymást, 
én sokat beszélek, te sokat hallgatsz.
Én mint a televízió beszélek sokat, 
Te pedig mint a tej vagy hallgatag. 
Néha fordítva jön ki a lépés.
Egy biztos,
Közös hallgatásunk felrázandó, 
Mielőtt egymás szavait elfogyasztanánk.

 

Erotikus 

Fogadj részeddé
Táguló porhüvely!
Hadd válhassak 
Mondataidban vesszővé!

 

Temetkezés 

Vállaltam, hogy vállal fogok megszületni,
hogy ne a terhek cipelhessenek engem, 
inkább én azokat. 
Helyreigazgatom magam, 
életfogytigom bő nadrágomba tűröm.
Folyamatos börtönőröm vagyok.
De nyitott bordakosaramban 
a megannyi feszültség mellett, 
hordozom még élre vasalt, 
összehajtogatott rendszeremet. 
Amelyben az öröm olyan, 
mint a köröm, folyton vagdosni kell,
mert, ha állandóan nevetnék, 
nem tudnám egyensúlyba sírni magam. 
Borsszemnyi a világ, mégis belefér 
az emberöltő, nem csíp, 
területekké tépked. 
Átláthatóvá redukálódunk. 
A darabokat mindig egészben 
hagyjuk el magunkból. 
Először bordánk hull az árokba, 
kiömlenek belőle emberi dolgaink, 
utána gondosan elfödjük erős, 
de szorongó vállainkkal.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.